Impresszum | Előfizetés  
  2024. december 21., szombat
Tamás

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
A kultúra lehet a kiút ebből a nehéz helyzetből
2021-04. szám / Nagy Klaudia

A Kőszegi Várszínház idén nyáron is rendkívül színes programkínálattal várja vissza közönségét, bízva abban, hogy újranyithatnak a járványhelyzet miatt bevezetett hosszú bezárás után. Gyermek­e­lőa­dásokkal, két ősbemutatóval, vendégprodukciókkal, komolyzenei koncertekkel
készül­nek, így mindenki megtalálja a kedvére való kulturális csemegét. A Kőszegi Várszínház igazgatóját, Pócza Zoltánt a nyári szezon különlegességeiről kérdeztük.

Amíg zárva tart a színház, addig sem tétlenkednek, sokat segítenek a rá­szorulókon.
P. Z.: Önkénteskedünk, próbáljuk magunkat hasznossá tenni ebben az időszakban is, amikor nem tudunk előadásokat tartani, tehát a kol­lé­gák a maszkvarrástól egészen az ügyeletig sok mindent elvállalnak. Most azokat az idősebb honfitársainkat visszük oltásra, akik nem tud­ják megoldani, vagy nincsenek olyan fizikai állapotban, hogy be tud­ja­nak menni az oltópontokra.

A 2020-as évet a pandémia határozta meg, milyen tapasztalatokkal vágnak neki az idei nyárnak?
P. Z.: Tavaly az volt a tapasztalatunk, hogy a vendégek igénylik a prog­ra­mokat, ezért megpróbáltuk teljesen kihasználni a ren­del­ke­zésünkre álló időt, meg is hosszabbítottuk az évadot, eltérően az eddigiektől egész augusztusban játszottunk. Fi­gyel­tünk arra, hogy minél több kulturális eseményt hirdessünk, hiszen Főtéri Zenés Esték címen ingyenes programsorozatot is adtunk, gondolván azokra, akik nem tudják megengedni, hogy színházjegyet vá­sá­rol­janak maguknak. Együttműködtünk a Filharmónia Magyarországgal a Térzene Programban, amely révén novemberig folyamatosan voltak koncertek a Jurisics-várban. A Magyarország, szeretlek! program ke­re­té­ben összesen öt előadást tartottunk, illetve a Déryné Programmal is együttműködtünk, de sajnos a lekötött előadásokat át kellett szerveznünk, mivel azok az időpontok már a zárás időszakába estek. Sokat nem változtattunk a tavalyi elképzelésen. Rengeteg pályázati lehetőség van a kulturális területen, nem pa­nasz­kod­hatunk arra, hogy nem kapunk támogatást, vagy elvontak volna pénzt. Ennek nagyon örülünk, és ezt nagyon sok szép programmal szeretnénk meghálálni.

Hogyan indul a Kőszegi Várszínház nyári évada?
P. Z.: Be kellene pótolnunk a tavaly tavasszal elmaradt gyermekelőadásainkat, hiszen felépítettünk egy egész éves programsorozatot, ahol nagyon fontos a színházi nevelés. Gyermekszínházi bérletünk révén 400 környékbeli gyerek jár folyamatosan színházba másfél havonta, hiszen ki kell nevelnünk azt a közönséget, amelyik a további évtizedekben is látogatni fogja a Kőszegi Várszínház vagy akár más színházak előadásait is. Úgy készülünk, hogy májustól bármilyen korlátozással is, de lehet előadásokat tartani, akár távolságtartás, akár létszámkorlátozás mellett. Ha kell, többször játsszunk el egy darabot kevesebb nézőnek, de szeretnénk, ha végre beindulna az élet, és a nézők is visszatérnének. Emellett érezzük azt a felelősséget, hogy az emberek ki vannak éhezve az igényes szórakozásra, ezért továbbra is színvonalas előadások létrehozása a célunk, az értékközvetítésről nem szeretnénk lemondani.
hirdetés

Milyen előadásokkal várják az érdeklődőket?
P. Z.: Tavalyi ősbemutatónkat, Az Öreghíd alatt című darabot, amelyet Göttinger Pál írt, csupán egyszer tudtuk bemutatni színészegyeztetés miatt. Reméljük, hogy idén több ezren láthatják majd. Emellett most is zajlik a munka, újabb ősbemutatóval készülünk, amelyet szintén Göttinger Pál ír Manőver címmel. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ősbemutatókat tudunk megvalósítani, hogy olyan művek születnek, amelyek frissek, mai mondanivalóval bírnak, nem politizálnak, hanem a társadalmi visszásságokra és a hétköznapi élet fonákságára hívják fel a figyelmet szórakoztató, de mégis elgondolkodtató módon. Szin­esz­té­zia címmel már elindult Gergye Krisztián kísérletező sorozata, amelynek Kőszeg az egyik fontos állomása. Gergye Krisztián az elmúlt években olyan táncelőadásokat hozott létre, amelyek a kép­ző­mű­vé­szet képi világát felhasználva érintették meg a nézőket. Új bemutatója attól különleges, hogy egy-egy híres festmény gondolatvilágát próbálja a tánc formanyelvén megjeleníteni. A fabatkák kertje címmel a Mesebolt Bábszínházzal közös gyermekszínházi bemutatót hozunk létre. Emellett készülünk egy egyedülálló ka­ma­ra­színházi előadással Weöres Sándor emlékére, aki Vas megyei író-költő, a mi szerzőnk, ha szabad így mondani. Természetesen mindezek mellett még sok vendégprodukciót is várunk.

Mivel örvendeztetik meg a komolyzene szerelmeseit?
P. Z.: Önkormányzatunk idén pályázott a Térzene Programba, tehát saját megvalósításban olyan ingyenes komolyzenei koncertsorozatot indítunk el, ami a város különböző pontjain séta közben szeretné megállítani az embereket, és meggyőzni őket arról, hogy a komolyzene hatalmas élmény, ne idegenkedjenek tőle. A tavalyi évben nagy sikere volt, hiszen olyan előadókat sikerült a Filharmónia Magyarország révén Kőszegre hozni, akiket máskor nem biztos, hogy meg tudtunk volna hívni. A Cziffra György-emlékév alkalmából, aki egyébként Kőszeg díszpolgára, Cziffra-koncertet tartunk Binder Károllyal a nagy művész emlékére. Folytatjuk az ingyenes Főtéri Zenés Esték sorozatot is, ahol a könnyedebb produkciókra, zenei előa­dá­sok­ra koncentrálunk. A Kőszegi Várszínház tagja a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének (MMFSZ), amely egy grand openingre készül. A Filharmóniával együttműködve szeretnénk egy olyan nyitást, ahol az MMFSZ tagjai ugyanabban az időpontban ingyenes hangversenyt adnak azon a napon, amikor újra lehet szabadtéri koncerteket tartani. Ezen a grand openingen a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége min­den tagjánál a tervek szerint felcsendül Erkel Ferenc Ünnepi nyitánya. Ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a szabadterek vannak, léteznek, és jöjjenek a vendégek, mert katartikus élményt szeretnénk nyújtani, ami kilendíti őket a hétköznapok monotóniájából. Úgy gondoljuk, a kultúra lehet a megoldás, a remény­su­gár, amely a járványhelyzet által megviselt lakosság számára a kiutat jelentheti ebből a nehéz helyzetből.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor