Impresszum | Előfizetés  
  2024. december 22., vasárnap
Zénó

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválja
2023-05. szám

A Kisvárdai Várszínház 35. alkalommal, 2023. június 23. és július 1. között rendezi meg Magyar­ország egyik legjelentősebb színházi seregszemléjét, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. A
színházi szakma és a nagyközönség számára minden évben különleges előadásokat kínáló programsorozat ezúttal is számos értékes és népszerű produkcióval várja a színházat szerető nézőket, valamint a fesztivál visszajáró és újonnan érkező látogatóit.

A versenyprogram mellett a fesztiválon két díszelőadás is szerepel: Andrei Șerban rendezésében A doktort tekinthetik meg a résztvevők a Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának előadásában, valamint a Kis Domonkos Márk rendezte Szemet szemért című darabot mutatja be a Déryné Társulat.

A Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ színháztermében, a Zsinagógában és a Refi Színpadon – az elmúlt évekhez hasonlóan – 2023-ban is számos színházi csemege várja a fesztiválozókat. A verseny­programot minden nap szakmai beszélgetések kísérik, ahol a társulatok tagjai, a színházi szakemberek, a színház iránt érdeklődők és természetesen a zsűritagok beszélgetnek az előző napi előadásokról.

A 2015/2016-os színházi évadtól kezdődően a versenyprogramba bekerülő előadásokat Balogh Tibor, a fesztivál művészeti tanácsadójának javaslatai alapján hívják meg. A dramaturg, színházi szakíró az idei évadban éppen hetedszer utazta be a Kárpát-medencét, hogy szakmai meglátásaival, tanácsaival elősegítse a kisvárdai színházi találkozó soron következő programjának kialakulását. Szerencseszámnak tudva a hetest, és kereknek érezve a 35. esztendejébe lépő fesztivál történetének ötéves évfordulóit, az idei váloga­tás az eltelt időszak apró dicsőségeire való emlékezés jegyében is történt.



A versenyprogramban többek között láthatjuk a tavalyi fődíjas társulatot: a nagyváradi Szigligeti Színház a Figaro házassága, avagy egy őrült nap című előadását Botos Bálint rendezte. Versenyzik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Részegek című produkciójával, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a különleges képvilágú Oxigén előadással, Pálffy Tibor rendezésében. Martin McDonagh Leenane szépe című drámáját Barabás Árpád vitte színre, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Szín­ház társulatától ezúttal ez a produkció nyert meghívást.
hirdetés

Az idei, egyhetes workshopot Bélai Marcel és Kozma Gábor Viktor tartja. A Viewpoints improvizációs technikát ismertetik meg a résztvevőkkel. Június 12-ig jelentkezhetnek azok, akik tanulmányaikat valamilyen színházi kép zésben folytatják.

Ahogyan minden évben, a versenyprogram mellett szórakoztató, könnyed, ám igényes előadások is láthatók, amelyek önfeledt kikapcsolódást ígérnek a nyári estéken. A sokszínűen gazdag kínálatból minden korosztály – legyenek bár a fesztiválra érkező családok, illetve fiatalabb vagy örökifjú baráti társaságok – megtalálja a hozzá közel álló, derűre hangoló vagy éppen közös gondolkodásra ösztönző előadásokat.
A műsorról és egyéb programokról további részletek: www.kisvarda.szinhaz.hu.







vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor