Interjú AmfiFeszt az óbudai katonavárosi amfiteátrumban 2026-08. szám
2026 szeptembere sem múlhat el anélkül, hogy újra élettel teljen meg az óbudai katonavárosi amfiteátrum. Gladiátorok, légionáriusok és barbár csapatok jelentik a garanciát a feledhetetlen, római hangulatú szórakozásra. Az AmfiFeszt hátteréről a III. kerületi Önkormányzat Római-partért, átláthatóságért, kultúráért és parkolásért felelős alpolgármesterével, Béres Andrással beszélgettünk.

Mi az AmfiFeszt, és hogyan született meg az ötlete?
B. A.: Az AmfiFeszt a III. kerületi katonavárosi amfiteátrumban megvalósuló ókori római tematikájú rendezvény. Önkormányzatunk igyekszik minél színesebb rendezvényeket biztosítani a kerületiek számára, így nem maradhatott ki a sorból az Óbuda római örökségét megelevenítő esemény sem. Ez a történelmi korszak a személyes kedvenceim közé tartozik, ezért amikor megkaptam az alpolgármesteri kinevezést, kiemelt helyen szerepelt a terveim között, hogy élettel töltsük meg az amúgy elhagyatottan álló amfiteátrum területét. 2021-ben a Kiscelli Múzeumban tartott Óbudai Hub elnevezésű programon indult meg az ötletelés a megvalósítás lehetőségeiről, majd 2022-ben megnyitotta kapuit az első AmfiFeszt.
Milyen célt tűztek ki a fesztivál létrehozásakor?
B. A.: A rendezvény célja, hogy megfogható közelségbe hozza a klasszikus antikvitást, sőt, élményszerűen mutassa be római kori kulturális örökségünket, amely során a történelem, a történeti újrajátszás, a zene, a színház és a gasztronómia egymás mellett érvényesül. A III. kerület kivételes helyzetben van más budapesti kerülethez viszonyítva, hiszen igen gazdag történelmi háttérrel rendelkezik. Ez a terület már az őskortól fogva lakott volt, az ókorban pedig Alsó-Pannonia tartomány központját alakították itt ki. Unikálisnak mondhatóak ezek a hagyományok, amelyeket minél szélesebb körben szeretnénk megismertetni, éppen ezért nem is volt kérdés, hogy az AmfiFeszt egy ingyenes rendezvény legyen.
| hirdetés
 |
|
Milyen programok várják a látogatókat szeptember 12-13-án?
B. A.: Az AmfiFeszt igen gazdag programkínálattal várja minden évben a látogatókat. Célunk, hogy az érdeklődők számára egy egész napos elfoglaltságot biztosító kínálat álljon elő, amely a kikapcsolódást, a kulturális feltöltődést és a tudásgyarapítást egyaránt szolgálja. A fő attrakció minden évben a gladiátorbemutató, ahol különböző összecsapások szemtanúi lehetünk, majd a vesztes gladiátor sorsáról a nézők szavazhatnak. Szintén nagyon népszerű programnak számít a barbár-római összecsapás, amely során közel 60 korabeli viseletbe öltözött fegyveres katona csap össze. Több alkalommal is színházi programok színesítik a kínálatot, így amíg a legkisebbek a görög-római kultúrkör mitikus lényeivel találkozhatnak, addig a felnőttek a hordólakó filozófus, Diogenész szenvedélyes és ironikus vallomását hallgathatják végig. A történelmi újrajátszó csapatok táboraiban bárki megismerkedhet a légionáriusok felszerelésével és harcmodorával, betekintést nyerhet a római polgárok életbe, az igazán bátrak pedig a barbárok táboraiba is bemerészkedhetnek, hogy a germán, markomann és szarmata törzsek életmódját is megfigyeljék. Nem maradhatnak el természetesen a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló kézműves foglalkozások, a szakavatott régészeti előadások, de lesz itt madarász bemutató, rabszolgavásár, tűzzsonglőrök és hamisítatlan vásári forgatag. Mivel a programok rendkívül változatosak, ezért mondhatjuk, hogy szinte mindenki megtalálja magának a megfelelő elfoglaltságot.
Van-e olyan program vagy újdonság, amelyre különösen büszkék?
B. A.: Az idei évben ismét egy ünnepi felvonulással nyitjuk meg az AmfiFesztet. 2026. szeptember 12-én, szombaton 13 órára várjuk az érdeklődőket, sőt azokat is, akik római viseletet magukra öltve szeretnének részt venni a felvonuláson, hogy együtt sétáljunk végig a Kolosy tértől egészen az amfiteátrum arénájáig. A felvonulást egy római szertartás zárja, ahol madárjóslás is lesz. Szintén új program lesz a Circus Maximus gólyalábas előadás, illetve szombat este egy nagyszabású tűzzsonglőr előadás keretében ismerheti meg a közönség kerületünk védőszentjének, Szent Flóriánnak a történetét, akiről talán kevesen tudják, hogy a 3-4. század fordulóján a római hadseregben szolgált. Az újdonságok között említhetjük még meg, hogy az idei évtől a látogatók már online is fogadhatnak a gladiátorküzdelmekre.
Miért érdemes annak is ellátogatnia az AmfiFesztre, aki még sosem járt itt?
B. A.: Az AmfiFeszt Budapest legnagyobb római kori eseménye, az amfiteátrum romjai pedig autentikus miliőt kölcsönöznek a mára már fesztivállá nőt rendezvényünknek. Európai szinten is csak néhány olyan amfiteátrum maradt épen, amely alkalmas arra, hogy újra gladiátorjátékoknak adjon otthont, így igazán különleges élményben lehet része annak, aki ellátogat kerületünkbe.
|
vissza |
|
|
| |