Interjú
Valamennyien Übük vagyunk
2011-04. szám / Bóta Gábor
Az Übü királyt rendezi a Budapest Bábszínházban, Scherer Péterrel és Györgyi Annával a főszerepben Kiss Csaba. Számára Übü az emberi hibák, jellemtorzulások szimbóluma.
Kevesen tudják rólad, hogy miközben elméleti fizika szakra jártál az egyetemen, sokat időztél a kolozsvári bábszínházban is…
K. Cs.: Nagyon tetszett a bábszínház, a színészekkel is szinte baráti viszonyba kerültem. Az egyik produkciót, Haza volt a címe, legalább tizenötször megnéztem. Kovács Ildikó rendezte, és a haza fogalmát járta körül gyerekeknek. Színes kockákkal játszották a bábszínészek, tisztán, egyszerűen, fantáziadúsan, minden didaxistól mentesen. Ildikóval rengeteget beszélgettünk, bábrendezőt akart belőlem faragni.
Kovács Ildikó rendezte, még Ceausescu idejében, Romániában az első Übü király előadást, ami döbbenetes erővel szólt a diktatúráról, legendássá vált, be is tiltották, majd a forradalom után felújították.
K. Cs.: Nyílt kifigurázása volt Ceausescunak, a személyi kultusz világának. Mégsem ez volt az előadás sikerének legfőbb titka. Ildikó Übüje az életszeretet, a legyőzhetetlen kedély, a színészi és bábszínészi eszközökben való tobzódás groteszk, már-már gyermeki játéka volt, de közben megmutatta az emberi természet sötét oldalát. Zseniális volt, azóta is keresem a saját előadásaimban azt a szellemet, amit Ildikónál láttam.
A mostani rendezésedhez nagyon erősen ez a produkció adta az ihletet?
K. Cs.: Igen. Az én kiindulópontom is az, hogy Übü szerethető. Nem tetteiben, hanem karakterében, figurájának kiismerhetetlenségében. Gonosz, kegyetlen, élveteg és ostoba – de valami gyermeki mohóság és félelem működteti. Számomra Übü az emberi hibák, jellemtorzulások szimbóluma. 2000-ben megrendeztem már az Új Színházban Gáspár Sándorral, Bánsági Ildikóval és Derzsi Jánossal a főszerepben, de az akkor valahogy egy kedélytelen vígjátékra sikeredett, nem tudtam szerethetővé, emberivé tenni Übüt.
De például Ceausescu szerethető volt? | hirdetés
 |
|
K. Cs.: Ceausescu nem, Übü papa azonban igen. Ahogy egy III. Richárd előadás is akkor jó, ha közel engedjük magunkhoz a címszereplőt. Mi valamennyien Übük vagyunk, legalábbis karakterének alapvonásai megvannak bennünk, de a nevelés, a belénk oltott gátlások, skrupulusok nem engedik kiszabadulni azt lelkünk palackjából – és többnyire hiányzik az a történelmi-hatalmi helyzet is, amely a többi ember fölé emelne bennünket. Übü hatalom nélkül csak egy formátumos tahó, egy sötét sóvárgó.
Eredetileg Csuja Imre alakította volna Übüt. De megbetegedett, így Scherer Péter játszik majd helyette. Ez változtat a koncepciódon?
K. Cs.: Körülbelül két éve foglalkozom a darabbal, első pillanattól tudtam, hogy Csujával, Györgyi Annával és bábszínészekkel fogom megrendezni. Igyekeztem olyan alkatú színészt találni, aki egyszerre félelmetes, szuggesztív és szerethető. Csuja megbetegedése nagyon megrendített, egy ideig nem tudtam, hogyan folytassam a már megkezdett munkát. Úgy érzem, hogy Scherer Péterben egy más jellegű, de hasonlóan erős, megrázó Übü király rejtőzik.
Übüt politizálás nélkül nem lehet rendezni.
K. Cs.: Minden Übü-előadás a hatalomnak állít torztükröt. Ha a darab alól kihúzzuk a politikai tartalmat, egy kövér, erőszakos, mohó ember marad csak a színen. A jó Übü-előadás a hatalom „übüségéről” szól. Mi még ennél is világosabban fogalmazunk, amikor Übü király és a magyarok címmel játsszuk, arról a folyamatról beszélünk, ahogy a hatalmi helyzet viszonylag normális emberekből zsebeiket tömködő, hazudozó és konstans győzelmi mámorban égő meghasonlottakat csinál. Ha sikerül, az előadást végig fogják röhögni a nézők, de kicsengése mégis igen keserű, elgondolkodtató lesz. A mi Übünk nem pártpolitikáról, jobb- és baloldalról szól, hanem a húsz év alatt kialakult hatalomgyakorlási szokásról, az emberek és a politika viszonyának gyógyíthatatlan betegségéről. A hatalom mámoráról és sértettségéről.
Mit jelent neked, hogy bábok felhasználásával állítod színpadra a produkciót?
K. Cs.: A darab aktualitása mellett ez izgatott talán a legjobban. Olyan bábos eszközt kerestem, amellyel megmutathatom, hogy Übü és az Übük valamit nem értenek az emberi világból. Nincs érzékük hozzá. Ez a „valami” a mi előadásunkban a Zene lesz. A királyi családot hangszerbábok játsszák. Ezek többféle hangszerből összeálló, antropomorf szobrok, akik énekelve beszélnek, és közben a testüket alkotó hangszereken játszanak. Minden gondolatuk, érzésük, indulatuk – zene. Amikor Übü meggyilkolja Vencel királyt, ezt a számára felfoghatatlan értéket gyilkolja meg. Zenét öl, kitépve a báb szívét – egy türkizkék okarinát, amit ő már nem tud megszólaltatni. Az előadás zenéjét Melis László szerzi, ő is tanítja be a kisebb zenekarnyi hangszeren játszó négy bábszínészt. A darab többi szereplőjét különböző bábtechnikával Ács Norbert, Teszárek Csaba, Bercsényi Péter és Mórocz Adri egyetemi hallgató alakítja. A díszletet, a jelmezt és a bábokat Kiss Gabriella tervezi. Az előbemutató július 16-án lesz a Szentendrei Teátrumban, a premier pedig október 4-én a Budapest Bábszínházban.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
