RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. november 20., hétfő
Jolán

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat

Christopher Nolan, avagy az eminens és az ördöglakatok
2017-06. szám / Dercsényi Dávid

Az örökkévalóságig pörgő búgócsiga, egy őrült felfedező elméjéből kipattanó, titokzatos, is­me­ret­len elven működő, bonyolult gépezet – Christopher Nolan filmjeiből ismerős elemek, melyek
magát Nolant jellemzik. A rendezőt, mint egy steampunk szerkezet mérnökét és szerelőjét, nyakig olajosan látjuk magunk előtt, ahogy elbabrálgat szerszámai között, majd elkészíti a következő celluloid ördöglakatját.



Ördöglakat: látni rajta a hihetetlen munkát, másfelől pedig elképesztő dolgokra képes. Nolan filmjei ugyanúgy realisták, valósághoz hűek, ha egy kisvárosban játszódnak, mint a Memento, vagy pedig dimenziók, valóságsíkok, galaxisok között, mint az Eredet vagy a Csillagok között. A Csillagok között idegen bolygón játszódó részét Izlandon forgatták, hogy a stábot inspirálja a környezet. „Nem akartam, hogy egy zöld háttér előtt ugráljanak a színészek, majd a speciális effektek kezelői kitalálnak valamit” – mondja egy interjúban. – „Nem teszek különbséget a filmjeim költségvetése, volumene között, mindbe annyira be­le­te­szem magam, amennyire csak tudom.”

A filmezésre hétévesen apja szuper 8-as kamerájával rákapó Nolan első filmjei is már tökéletesre csiszolt darabok. Az 1998-as Csapda, majd a 2000-es Memento posztmodern bűnfilmek, utóbbi főhőse azt akarja kideríteni, ki ölte meg feleségét, ugyanakkor öt percnél tovább semmire nem tud emlékezni a trauma óta. Mi ezeket az öt perceket látjuk visszafelé haladva az időben. „Soha nem tudhatsz semmit biztosan”, hangzik el a filmben, amelyben a kép csak a néző számára áll össze a cserépdarabokból – ezzel el is hangzott a Nolan-filmek egyik alapvetése. A következő darab, az Álmatlanság is ügyes Rubik-kocka, de az alvászavarokban szenvedő Al Pacino és Robin Williams főszereplésével készült film egésze inkább csalódás volt.

A hétköznapok és a bűn világából Nolan elindult a szuperhősök, a szupranaturális régiók, illetve a tudat belseje felé, a bűnhöz való vonzódása viszont megmaradt. A Batman-filmekkel (Batman: Kezdődik!, A sötét lovag, A sötét lovag: Felemelkedés) Nolan visszaadta a denevérember filmes becsületét, miután Joel Schumacher a 90-es években hollywoodi farsangi bállá változtatta Gotham univerzumát. A sötét lovagban jött össze minden: tökéletesre kimunkált világ, súlyos szuperhős-metafizikai kérdés jóról és rosszról, illetve Heath Ledger tökéletes Jokere – emlékezetes, hogy a filmet a korabeli tinik erőnek erejével fel akarták lökni a valaha volt legsikeresebb film trónjára az IMDb adatbázis rangsorán, hogy letaszítsák A Keresztapát. Nem sikerült, A sötét lovag a negyedik a listán – de amúgy eléggé mérföldkő jellege van.

A tökéletes trükk az átverés univerzumába visz minket, ismét csak tökéletes ördöglakat maga is, amit a néző kedvére forgathat, a kosz­tü­mös jelleg patinája pedig megint csak szinte körömmel kapargatható. Kiemelendő David Bowie Teslája, egy nagy és ijesztően mély elme megformálására találta meg Nolan a megfelelő embert, a zenész maga is a próteuszi alakváltozások mestere volt.

A tudat diszfunkciói (Memento) után a tudat manipulálói (A tökéletes trükk) jöttek – az Eredet tipikus nolani továbbgondolása annak, mit is lehet még kihozni az ember fejéből filmes eszközökkel. Az Eredet az álmok világába helyezett egy családi drámát, álom az álomban, majd abban is egy álom – olyan valósághűen és mégis csavarosan, ahogy az lenni szokott. Itt már Leonardo DiCapriónak, Ellen Page-nek, Marion Cotillard-nak vagy Tom Hardynak már alig volt színészi értelemben tere – Nolan filmjei ekkorra (2010-et írunk) már a nagy konstrukcióról szólnak. A néző szája tátva marad, de a színész csak egy csavar a nagy gépezetben. Ugyanez látszik az Eredet után készült A sötét lovag: Felemelkedésen is – Tom Hardy Bane-je nem tud központi metaforaként működő gonosz lenni, mint anno Ledger. A gépek forognak, az alkotó tovább gondolkodik – az Eredet pedig valamennyire saját paródiája is a sok teóriával.
hirdetés

Miután a csillagokat is lehozta nekünk az égről, Nolannak nem maradt más hátra, mint lehozni a csillagokat az égről. A Csillagok között immáron a dimenziók között vándorolt, és mivel Nolan nem kicsiben játszik, a fekete lyuk vizualizációját is természetesen tudományos szinten, a lehető legpontosabban hozta össze. Az emberiség jövője egyfelől, lenyűgöző látványvilág másfelől, két évfolyamnyi tudományos ismeretterjesztés harmadrészt. Az indexbe megint csillagos ötös kerül, de hova tovább?

Nolan munkásságának van egy kényes kérdése: vajon a tökéletességre törekvése szerethető/élő/a nézőt megérintő filmeket tudott-e eredményezni? Példának okáért Alfonso Cuarón Gravitációja tán kevésbé állja meg a helyét a tudományosság szempontjából, de az űr ott halálosabb, és a végkifejlet is torokszorítóbb. A bűnhöz ugyanúgy vonzódó Nicolas Winding Refn filmjei sátánibbak, jobban értik a rossz természetét. Az eminens tanuló Steinmann mindent tud, a szonettje viszont kevésbé működik.

És ez azért fontos, mert Nolan következő filmje, a júliusban mozikba kerülő Dunkirk egy legkevésbé sem harcszerű háborús diadalról, a brit-francia sereg 300 ezer, kutyaszorítóba került katonájának 1940-es kimentéséről szól – nagyon nagy kérdés, hogy az emberi dimenziót Nolan újra megtalálja-e a nagy intellektuális feladványok után (netán hozzátesz valamit a háborús filmek műfajához), vagy marad az ördöglakatoknál.










vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor