RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. április 23., hétfő
Béla

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Remek színész, nagy nevettető, utánozhatatlan szinkronhang
2018-01. szám / Pavlovics Ágota

Tavaly hat év után fölmondott a Vígszínházban, és szabadúszó lett. A Játékszínben A szőke cik­lon­ban és a Kellemes húsvéti ünnepeket!-ben játszik, a napokban ugyanitt mutatták be a Ha­zudj inkább, kedvesem! című spanyol bűnügyi komédiát, aminek egyik főszerepét, Carlost alakítja.
Más színházakban is játszik, a Vígszínházban is megtartotta szerepei egy részét. És akkor még nem esett szó briliáns beszédtechnikájáról, aminek köszönhetően ő az állandó hangja Jim Carreynek, ő csinálta a Szamarat a Shrekben, és Will Ferrell sem érne fabatkát sem, ha nem az ő hangján szólalna meg. Nagy örömünkre Kerekes Józseffel beszélgethettünk.

Hogy van egy évvel azután, hogy felmondott a Vígszínházban?
K. J.: Remekül.

Bővebben?
K. J.: Pazarul vagyok. Hulla fáradt vagyok, mert a kezdetek biztatóak. Eleinte nem tudtam, lesz-e rám igény, szerencsére kiderült, hogy van.

Például a Játékszínben, ahol egyre többet láthatjuk. Éppen a na­pok­ban volt bemutatója, Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem! című bűnügyi komédiájának egyik főszerepét, Carlost játssza. Milyen volt Carlos bőrébe bújni?
K. J.: Különös kaland volt, mert húsz évvel ezelőtt már játszottuk ezt a darabot, és akkor is Carlost alakítottam. Carlos, a férj kicsit hisz­té­ri­kus, ideges típus, azt is mondhatnám, olyan, mint amilyen én vagyok. Carlos azt hi­szi, hogy a neje ha­zu­dik neki, pedig nem, és ezt a nézők is tudják. A család barátja, Csonka András, aki abban a húsz évvel ezelőtti előadásban is ezt a szerepet játszotta. Román Judit is benne volt akkor a darabban, és most is játszik az előadásban, a rendező mindkét esetben Radó Denise. Nagyon szeretem ezt a szerepet. Érdekes volt, hogy mi és hogyan jön vissza a szövegből. A darab zseniális, tele van helyzetkomikummal, a karakterek remekül vannak megírva. Van például egy szomszédasszony, aki háromszor jelenik meg, és mindháromszor harsány nevetés fogadja a megjelenését, őt a mi előadásunkban Szőlőskei Tímea alakítja.

Könnyű vagy nehéz olyan szerző művét játszani, aki híres arról, hogy a poénjai precízek, és minden apró mozdulatnak jelentősége van?
K. J.: Csak az elején nehéz, amíg le nem fektetjük a játékszabályokat, amint ezzel elkészültünk, már jól működik a masinéria. Tudjuk, hogy bejön a nevetés.

Nem ez az első darab, amiben a Játékszínben játszik, A szőke ciklonnal vagy a Kellemes húsvéti ünnepeket! című komédiával kezdődött?
K. J.: A Kellemes húsvéti ün­ne­pe­ket!-tel kezdődött. Kapitány Iván hívott fel, hogy lenne egy jó kis ka­rak­ter­sze­rep, van-e kedvem hozzá. Valójában már korábban felmerült a nevem, Bank Tamással, a Játékszín igazgatójával régóta ismerjük egymást, hiszen a Budapesti Kamaraszínházban évekig kollégák voltunk. Aztán eljöttem a Vígből, és Tamás Szerednyey Bélával lekettőzött A szőke ciklonban.
hirdetés

Hogy érzi magát a Játékszínben?
K. J.: Nagyon jól. Kicsi a színház. Darabokra jövünk. Sikeres produkciókban veszünk részt. Kiváló kollégákkal és rendezőkkel dolgozhatok. Igényesen szórakoztatunk, ami öröm nekünk is, és ezzel örömet szerzünk a nézőknek is. A most bemutatott Alfonso Paso-darabban is remek csapat került össze a már említett rendező, Radó Denise irányítása alatt. A régi játszótársaim mellett ezúttal Tóth Enikővel, Szőlőskei Tímeával, Vadász Gáborral, Kocsó Gáborral és Gieler Csabával játszom.

És mikor tudjuk meg, hogy mi újság van Pajkaszegen, hogy van Baki, a közmunkás?
K. J.: A mi kis falunk című, Kapitány Iván rendezésében bemutatott filmsorozat akkora siker volt, hogy tavaly nyáron elkészült a második évad, amit most tavasszal láthatnak majd a nézők. Ha a másodiknak is akkora lesz a nézettsége, mint az elsőnek, biztosan lesz harmadik is.

Ön azon kevés szinkronszínészek egyike, akik a szó eredeti értelmében színészek. Miben láthatjuk, hall­hat­juk mostanában?
K. J.: December elején mutatták be a mozik Will Ferrell Megjött Apuci 2 című filmjét, amiben Brad vagyok, és persze csinálom a Family Guyt, a sorozat főszereplője, Peter Griffin vagyok, a pufók, pörgő beszédű, vicces és megható családapa. Nagyon szeretem a Modern család Cameron Tuckerét is, aki túlérzékeny, a művészetek iránt fogékony fickó.

Most volt premierje a Játékszínben, játszik több helyen, szinkronizál, rengeteget dolgozik. Mindezek mellett van még olyan felkérés, ami annyira vonzó, hogy nem lehet visszautasítani?
K. J.: Van. Felhívott Schlanger Andris, hogy Molnár Ferenc Játék a kastélyban című zseniális darabját ren­de­zi a Veres 1 Színházban, Hirtling Istvánnal, Pusztaszeri Kornéllal, Dósa Mátyással, Csizmadia Ildikóval, és Almády szerepét nekem szánta. Almády, a színész egy kedves ziccerszerep. Erre a felkérésre nem tudtam nemet mondani.





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor