RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. július 20., szombat
Illés

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„A színház a pillanat művészete, megvan a maga varázsa”
2019-01. szám / Jónás Ágnes

Kocsis Dénes a Budapesti Operettszínház egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze. Az utóbbi években a musicalirodalom legnagyobb szerepeit énekelhette, Rómeótól a Miss Saigon Chrisén át Mozartig – jelenleg nyolc előadásban, többek között az István, a királyban és a Dorian Grayben
is játszik. Sűrű időbeosztása mellett marad ideje a futballra és a filmezésre, egyetemi tanulmányokra, s ha ez még nem lenne elég, prózai darabok felé is kacsingat.

Több mint 15 éve szerepelsz színpadon, meglehetősen sok, szám sze­rint nyolc előadásban játszol jelenleg a Budapesti Ope­rett­szín­ház­ban. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a teátrum a második ott­ho­nod.
K. D.: A régi nyár, Mágnás Miska, Elfújta a szél, Szegény Dzsoni és Árnika, Maya, Dorian Gray, István a király, Nők az idegösszeomlás szélén – ezekben az előadásokban játszom, és nagyon hálás vagyok a sorsnak, amiért ennyiféle szerepben kipróbálhatom magam estéről estére. Az eddigi színházi tapasztalatok óriási rutint adnak, s mindazt a technikai tudást, amit a Budapesti Operettszínházban magamba szív­tam, azt a legigazabban, a legmélyebben átélve igyekszem köz­ve­tí­teni a közönségnek.

A harmincötödik jubileumát ünneplő István, a király című rockopera tavaly nyáron Baján, a Petőfi Szigeten debütált a te főszerepléseddel, Székely Kriszta rendezésében. Az előadás azóta a Budapesti Operettszínházba is beköltözött. Aki ismeri Székely Kriszta munkáit, tudja, hogy mindig igyekszik újszerű nézőponttal előállni.
K. D.: Nagy megtiszteltetés és óriási kihívás, hogy István bőrébe bújhatok, Székely Krisztát pedig fantasztikusan tehetséges rendezőnek tartom, öröm volt vele dolgozni, mert merőben más oldalát ismerhettem meg a próbafolyamatnak, egy új világra nyitott ablakot. Erőteljesen kihangsúlyozta a karakterek lelki hátterét, ennek köszönhetően nincsenek a szó szoros értelmében vett pozitív vagy negatív szereplők – a nézőkre van bízva, hogy melyik karakter elveivel és gondolkodásmódjával szimpatizálnak. István, vagyis Szent István a kereszténység bevezetésével új közösséget teremtett, és letette a magyar állam alapjait. Ez az előadás a mi történelmünkről szól, egy olyan emberről, akit államalapító királyunknak tekintünk. Mindenki döntse el maga, hogy ez jó választás volt-e vagy sem.

Milyen megszívlelendő intelmet, üzenetet találsz a királytörténetben?
K. D.: Azt, hogy össze kell tartani, mert csakis így lehetünk olyan nemzet, amely lerakhatja a jövője alap­jait. Hiszem, hogy a produkciónk harmincöt év elteltével is elér a fiatalok szívéig. Ha először találkoznak ezzel a királytörténettel, talán felébred bennük a kíváncsiság, és megjön a kedvük az ismereteik bő­ví­téséhez.

Úgy tudom, hogy Dorian Gray régóta vágyott szerepálmod volt.
K. D.: Igen, még stúdiós koromban (Pesti Broadway Stúdió) ejtett rabul Oscar Wilde műve és az ebből készült musical zenéje. Ezt Várkonyi Mátyásnak köszönhetjük, Réthly Attilának pedig azt, hogy megrendezte. Már egy éve fut sikerrel az Operettszínházban, a Kálmán Imre Teátrumban. Boldog vagyok, hogy teljesült a vágyam. Az örök ifjúságot birtokolni vágyó fiatalember vad, misztikus története ez, mely szembesít azzal, hogy ami Dorian számára érték – nevezetesen az örök fiatalság, a szépség, vagyis a külsőségek –, az a ma embere számára is egyre fontosabb. Óriási energiákat kell mozgósítanom, minden idegszálammal arra kell összpontosítanom, hogy az ének ne menjen a színjátszás rovására, és fordítva.
hirdetés

A Mayában táncos-komikusként tűnsz fel. A koreográfia mennyire tett próbára a próbafolyamat során?
K. D.: Nem vagyok táncos beállítottságú, szabadidőmben is inkább pókerezni vagy sportolni szeretek, nem pedig bulikban ropni, de ha már megtanulok egy koreográfiát, akkor azt a színpadon nagyon tudom élvezni. A Maya izgalmas és mozgalmas darab, a nézők képet kaphatnak arról, hogy hogyan változhatnak meg társadalmi pozíciók hatására emberi jellemek és életek. Igazi színfoltok nekem ezek a komikus szerepek, számos mozdulattal bővült a táncos repertoárom, ugyanakkor nagy kihívás is, és rengeteg akrobatikus elemet tartalmaznak. Mondják, hogy az operett könnyű műfaj… Nos, ezek az előadások színészileg, lelkileg és fizikailag is ugyanúgy igénybe veszik az embert, mint a prózai darabok, és ha nem is olyan mély érzésekkel operálnak, mint a próza, attól még értékesek és hitelesek tudnak lenni. Egyébként úgy gondolom, megértem arra, hogy ne csak zenés előadásokban tudjak jól teljesíteni, remélem, ezt mások is hasonlóan gondolják majd. Ezért feltett szándékom a prózai előadások felé nyitni a jövőben.

A filmezésbe is volt alkalmad belekóstolni, ott volt például a 200 első randi és a Pappa Pia című mozifilm.
K. D.: A Pappa Pia nagy, komoly, ugyanakkor igen szórakoztató feladat volt számomra. A 200 első ran­di­ban pedig két jelenetben tűntem fel, nagyon humoros karakterrel, és szerencsére a rendező jó véleménnyel volt rólam, mert, mint mondta, pontosan érzem a kamerát, és nem játszom túl a szerepem. A filmezés abból a szempontból könnyebb, hogy egy adott jelenetet többször is felveszünk, ezzel szemben a színház a pillanat művészete, melynek szintén megvan a maga varázsa.

Egyik nagy szenvedélyed a futball. Van még időd játszani?
K. D.: Egyetemi tanulmányaim és színházi elfoglaltságaim mellett igyekszem erre is időt szakítani a sza­badi­dőm­ben. A Magyar Művészválogatottban játszom, a Vasas-pályán edzünk, mindig nagy szeretettel megyek, ha tudok. A válogatott tagjai között van DJ, zenész, táncos, vagyis mindenféle figura a mű­vész­vi­lág­ból, rendkívül színes a csapat. Múltkor a Szlovén Művészválogatottal játszottunk.

A legtöbb fiatal hajlamos elszállni, ha siker éri, de esetedben nyomát sem látom a nagyképűségnek.
K. D.: Nem mondom, hogy huszonévesen nem voltak olyan pillanatok, amikor nem kerültem ilyen szem­pont­ból a veszélyzónába, de szerencsére a szüleimtől jó mintát láttam, nem lettem lekezelő vagy nagy­ké­pű. Az egyik gyengeségem, hogyha fáradt és kimerült vagyok, türelmetlen leszek és hisztis, de ha valaki ismer, csak legyint egyet, és megölel, mert tudja, hogy mi a helyzet. Egyébként az utóbbi években egyre jobban sikerül szabályoznom ezeket a kilengéseket, s a barátaim, a kollégáim és a párom szerint is jó irányba fejlődtem.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor