Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 7., hétfő
Amália, Bekény

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Fehér Szarvas – Az Udvari Kamaraszínház előadása a Duna Palotában
2019-03. szám

Az utolsó koronázott magyar király, IV. Károly hazatérésére tett kísérletekről és az ezeket övező szervezkedésekről eddig még senki nem írt színdarabot. Az Andrássy Attila, az Udvari Ka­ma­ra­színház (Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház – MKUK) alapítója és művészeti vezetője által írt

színdarab témája sorsok lendületes ütközése, egy világ, amely végleg tovatűnik. Magyarország 1920-as szétszabdalása akkor is és most is fájó téma annak, aki a magyar történelem iránt igazán érdeklődik, vagy éppen színházban, előadás formájában akar foglalkozni ezzel.
Az előadás az egyik szálon bemutatja, hogy mi történik a magyar úrral és feleségével immár román földön: birtokukat elveszik, udvarházukat kirabolják, kertjüket kifosztják, és zaklatják őket a Securitate emberei, valamint ezen felbátorodva a saját cselédeik is. Az elcsatolt területekről menekül a magyarság meghatározó rétege. A második felvonásban már Budapesten vagyunk, ahol az utolsó koronázott magyar király ha­za­té­ré­sét készíti elő egy végsőkig elszánt csapat. Egy ilyen fontos történelmi pillanatban is ott van a mindenkori ember életében a szerelem, az ár­mány, a kémkedés, a féltékenység, és ezek mind hozzájárulnak sorsok tönkretételéhez vagy éppen a felemelkedéséhez, akár a történelem menetéhez is.
Az előadás záró képében úgy tűnik, hogy sikerül megalapítani a Fehér Szarvas Társaságot, mindenki ugyanazt szeretné, hogy a fehér szarvas (csodaszarvas) mint jelkép vezessen a fény felé, de ez csak a látszat. Mindenki álarcot visel, másnak szeretne látszani, mint ami valójában, az érdekeinek megfelelően váltogatja az álarcát. A megerőszakolt koccint az erőszakolójával, a megvert a kínzójával. És jön a hír: a király visszatért. Ebben a pillanatban derül ki igazán, hogy ki hová tartozik. Az előadás utolsó mondata valójában megsemmisítő: ha az uralkodó látná, hogy mit tettek alattvalói az országával, akkor lehet, hogy ő is elmenekülne.

A szereplők életén, megpróbáltatásain keresztül valós képet kapunk a ’20-as évek elejének magyar vi­szo­nyairól, s példát bátorságból, hitből, hazaszeretetből és szerelemből.
Az előadás gondolkodásra késztet, valamint arra, hogy levegyük álarcainkat, mert az számít igazán, ami alatta van. S mint hajdan Nimród fiait, talán minket is tud vezetni a fehér szarvas.
hirdetés

Előadás időpontja:
Április 29, hétfő, este 7 óra, Duna Palota (V., Zrínyi u. 5.)
További információt az www.mkuk.hu és www.facebook.com/udvarikamaraszinhaz oldalon olvashatnak.







vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor