Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 10., csütörtök
Gedeon

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Szeretnénk valóban hidakat építeni”
2023-05. szám / Ungvári Judit

A MITEM és a Színházi Olimpia kapcsolataiból profitálva aktív együttműködésre törekszik a nem­zet­közileg jegyzett színházi alkotókkal a Nemzeti Színház. A következő évad műsortervét is rész­ben ez határozza meg, részben pedig az a „kutatómunka”, amelynek segítségével a magyarság
sajátos hangját szeretnék megjeleníteni a színpadon. A tervekről Vidnyánszky Attialát, a teátrum vezér­igazgatóját kérdeztük.

Arról beszélt korábban, hogy a Színházi Olimpia átnyúlik a következő évadra is. Milyen tervekkel vágnak neki a szezonnak?­
V. A.: Ahogy elmúlt a Covid-időszak káros hatása, jött a nehéz gazda­sági helyzet, amely sajnos meghatározta az elmúlt szezonunkat, hiszen bemutatókat kellett elhalasztanunk. A mostani évad főként a Színházi Olimpiáról szólt, és még valóban a következő évad elején is lesznek ehhez kapcsolódó programjaink, egészen október második feléig. Utána viszont szeretnénk visszazökkenni a Covid előtti kerék­vá­gás­ba, bár még most is úgy látszik, hogy nem egyszerű évek követ­kez­nek. Mindenesetre egy teljes évadot terveztünk, nyolc bemutatóval, és elmondható, hogy művészi értelemben nem kötöttünk kompro­misszu­mot. Úgy gondolom, rendkívül izgalmas alapanyagokat és témákat vetünk fel, a világunkról, a létezésünkről, a magyarság helyze­téről, az emberi lehetőségeinkről tudunk majd közösen gondolkodni.

Milyen előadásokkal készülnek?
V. A.: Rögtön a világhírű görög rendező, Theodórosz Terzopulosz Kurázsi mamája indítja az évadot, ez nyilván nagyon a mának szól majd, és erősen reflektál arra a világra, amiben létezünk, arra a borzalomra, ami a határunk közelében van. Emellé csatlakozik majd a Bánk bán, amit az idénről halasztottunk el. Új feldolgozás lesz ez, mert úgy gondolom, a három legfontosabb nagy magyar klasszikus művet, Az ember tragédiáját, a Bánk bánt és a Csongor és Tündét folyamatosan műsoron kell tartani, és időről időre újra kell gondolni. A következő később a Tragédia új változata lesz, de már dolgozunk Szarka Tamással a Csongor és Tünde zenés adaptációján is. Az őszi időszakban visszatér hozzánk Avtandil Varszimasvili, aki az idei, nagy sikerrel játszott A kaukázusi krétakör után ezúttal A revizort állítja színpadra. A következő bemutató Toót-Holló Tamás Aranyhajú hármasok című műve, amit szintén én rendezek majd. Ez egy nagy kísérlet, igazi kaland lesz, az a tiszta forrás, amelyben bátran megmerítkezhetünk. Az ősi magyar hit- és mesevilág elevenedik meg ebben a műben, ami még az idén, 2023-ban kerül műsorra. Ennek az első félévnek nagyon bájos „desszertje” lesz még Molnár Ferenc egyfelvonásosaiból az Egy, kettő, három – Az ibolya című előadás, amely a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival közösen készül, Rátóti Zoltán rendezésében, ebben hallgatók és tanárok együtt játszanak majd. A második félév, vagyis a 2024-es év rögtön Sík Sándor István királyával indul, ezt Berettyán Nándor rendezi. Azon csodálkozom, hogy még nem tűztük műsorra ezt a gyönyörű művet, annyira a lelkünkből és nekünk szól. Készül egy Lear király is a szezon második felében, ezt Valerij Fokin rendezi majd. Zárásként pedig Szarka Tamás átiratában és csodaszép zenéjével Gorkij művéből, a Makar Csudrából készítünk saját adaptációt, amelyet a magyar közönség A cigánytábor az égbe megy című filmből ismerhet. Ennek az előadásnak a különlegessége az lesz, hogy a Karaván Színházzal közösen valósítjuk meg. Azt hiszem, ez a tény is nagyon fontos üzenetet hordoz.
hirdetés

A Színházi Olimpia hozott változást a nemzetközi kapcsolatokban? Milyen módon segíti a színház munkáját?
V. A.: Aktív időszak ez nekünk a kapcsolatteremtést illetően, és nemcsak beszélünk erről, szeretnénk valóban hidakat építeni, egymást megismerni, egymástól tanulni, hiszen ez minket is gazdagít. Csak egyetlen példát kiemelve, az olasz Alessandro Serra most tartott mesterkurzust a diákjainknak, de tervezünk közös projektet is. Nagyon fontos, hogy azok a rendezők, akiktől tudunk tanulni, mind eljönnek, és vendégként rendeznek nálunk. Aktív párbeszédet folytatok most is több világhírű rendezővel, akik szívesen jönnének ide alkotni. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a MITEM a tizedik év végére elhelyezte a Nemzeti Színházat a világ színházi térképén. Ma már nagyon sokan tudnak rólunk, és figyelnek ránk.






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor