Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 10., csütörtök
Gedeon

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Hagyományos megújulás Gyulán
2023-06. szám / Tóth G. Ildikó

„Csaknem két hónapon keresztül egy olyan összművészeti fesztiválprogramot igyekeztünk össze­állítani idén is, amely a legkülönbözőbb műfajokban, a legkülönbözőbb érdeklődésű és korosz­tá­lyú közönségrétegeknek kínál minőségi művészeti élményeket” – mondja dr. Elek Tibor, a Gyulai
Várszínház igazgatója, akit a 60. évad bemutatóiról és fesztiváljairól is kérdeztünk.

Az állami támogatási rendszer fennakadásai ellenére hogyan sikerült idén is ilyen gazdag és sokszínű programot összeállítani?
E. T.: A pályázatok és a döntések késlekedése rendkívüli módon megnehezítette a tervezést és a szervezést. Az anyagi forrásokat illető bizonytalanság még a pandémiás évekénél is nagyobb volt. Ennek ellenére, hónapokig szorongva bár, de igyekeztem optimista maradni, bízni abban, hogy a 60. évadunk nem maradhat a szükséges állami támogatás nélkül. Másrészt Gyula város önkormányzata a szokásos támogatáson felül jelentős kölcsönnel sietett a kft.-énk segítségére, hogy egyáltalán szerződhessünk és programot hirdethessünk.

Melyek voltak a fő irányelvek a program összeállításánál?
E. T.: Ugyanazok, amelyek az elmúlt években már nagyon eredmé­nyes, sikeres évadok megrendezéséhez vezettek, sőt, amelyek, szerintem, a Gyulai Várszínház elmúlt hatvan évét is jellemezték: a folytatható, értékes hagyományok tovább éltetése és folytonos megújítása, új hagyományok teremtése. Csaknem két hónapon keresztül egy olyan összművészeti fesztiválprogramot igyekeztünk összeállítani idén is, amely a legkülönbözőbb műfajokban, a legkülönbözőbb érdeklődésű és korosztályú közönségrétegeknek kínál minőségi művészeti élményeket. Ezen belül olyan, részben már bizonyított, részben újragondolt színházi, zenei és irodalmi fesztiválokat rendezünk, mint a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja, a Free Zenei Fesztivál, az Erdélyi Hét, a Molnár Ferenc Napok, az Irodalmi Humorfesztivál.
hirdetés

A Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja és a Free Zenei Fesztivál egészen újszerűen hangzik, mit érde­mes tudnunk róluk?
E. T.: Az elmúlt években nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a nagy múltú Shakespeare Fesztivál méltó folytatásának feltételei nincsenek meg ma már Gyulán. Egy-egy izgalmas, különösen érdekes Shakespeare-előadásnak azonban a következő évadokban is min­dig helye lesz. S ez a Shakespeare-előadás mindig része lesz a tervezett új színházi fesztiválnak, a Vi­lág­iro­dalmi Klasszikusok Fesztiváljának. Shakes­peare mellett Csehov, Moliére, Ibsen, Brecht, Gogol, Goldoni, Dosztojevszkij és még számos más világiro­dalmi kiválóság művéből, „kötelező olvasmányaiból” készül a legjobb magyar színházakban évről évre új bemutató. Egy ezek legjavából, tehát a klasszikusok műveinek korszerű előadásaiból összeállított programsorozat minden évben különleges színházi csemegéket kínálhat az érdeklődő közönségnek. Idén csak négynapos lesz a fesztivál, a Figaro házassága, a Három nővér, a Sirály, A Karamazov testvérek, a III. Richárd, az És Rómeó és Júlia újragondolt előadásait láthatjuk majd. A szintén nagy hagyományokkal rendelkező Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivált és a Vár Jazz, illetve Blues Fesztivált klasszikus zenével kiegészítve egy háromnapos Free Zenei Fesztivált hozunk létre a továbbiakban. Célunk az, hogy Erkel Ferenc és Halmos Béla városában a zenét kivigyük a vár falai közül, és mindenki által szabadon hozzáférhetővé tegyük. Mindhárom nap egy-egy népszerű, a szélesebb közönségrétegek körében ismert és kedvelt zenekar tószínpadi fellépésével zárul majd, a Népzenei és világzenei nap végén a Parno Graszt a Jazz, blues nap végén a godfater., a Klasszikus zenei nap zárásaként pedig egy operagála szórakoztatja majd a közönséget.

A korábbi évek négy-öt saját bemutatója után idén csak három lesz?
E. T.: Igen. Az említett optimizmust azért egy igen óvatos tervezéssel próbáltam társítani, így lett kevesebb többek között a saját bemutatóink száma, másrészt azért, mert a tervezett koprodukciós partnereink közül többen elálltak az együttműködéstől a számtalan bizonytalanság miatt. Viszont a háromból kettő ősbemutató, és mindhárom igen izgalmas színházi élményt nyújt majd: a GarázsMacbeth című vígjáték Kovács Vanda és Sipos Imre fergeteges jutalomjátékával, Árkosi Árpád rendezésében, Verebes Ernő Pengetangó című musical-drámája Cári Tibor zenéjével, Tapasztó Ernő rendezésében és a Molnár Ferenc Napokon az Egy, kettő, három, illetve Az ibolya Rátóti Zoltán rendezésében a Nemzeti Színház sztárjaival és SZFE-s diákokkal.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor