Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 7., hétfő
Amália, Bekény

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Erdélyi Hét ismét Gyulán
2023-07. szám

Az előző évek nagy sikerére tekintettel idén hatodik alkalommal szervezik meg a Gyulai Várszínházban július 31. és augusztus 6. között az Erdélyi Hét című színházi fesztivált, melynek
keretében minden nap más-más színház előadását nézhetik meg a nézők, olykor egy nap kettőt is.
Az elmúlt években a fesztivál nagy sikert aratott mind a közönség köré­ben, mind szakmai körökben. Az erdélyi magyar színjátszás rendkívül gazdag és rend­kí­vül sokszínű, ennek megmutatására tö­rekszenek a szervezők a színházak legjobb előadásai közül válogató, egyhetes programsorozattal.
A gyergyói Figura Stúdió Egressy Zoltán Portugál című siker­darabjának kocsmaszínházi változatával érkezik Gyulára, a maros­vásárhelyi Yorick Stúdió Lélekfitnesz címmel Lackfi János Cári Tibor által megzenésített verseit adja elő. A Csíki Játékszín a Klamm háborúja című kamaradarabját, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Tamási Áron regényből készített Ábel. Rengeteg című friss adaptációját hozza Gyulára. Az Aradi Kamaraszínház két előadással is szerepel majd, az Amadeusszal és a 497 című táncszínházi produkcióval. A nagyváradi Szigligeti Színház Csinibaba című zenés előadását a Tószínpadon láthatják majd az érdeklődők, míg a Csiky Gergely Állami Magyar Színház Visky András művéből készített Caravaggio című előadását a Vár­szín­padon.

hirdetés






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor