RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. április 26., szerda
Ervin

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Színészet nélkül már nem lennék
2014-09. szám / Szepesi Krisztina

Lázár Kati sohasem panaszkodott. Ha nem volt dolga, csinált magának. Most két bemutatóra is készül. Október 8-án mutatják be A folyón túl Itália című előadást a Belvárosi Színházban az Orlai Produkcióval, november 13-tól pedig egy olyan esttel lép fel a színésznő a Spinoza Színházban, mely nemcsak Jászai Mariról, de róla is sokat elmond majd.

Sokszor mondta, hogy a népszórakoztatás nem érdekli. Mi van ebben az olasz komédiában, amitől többé válik?
L. K.: Generációs problémák, értetlenség, erőszakosság, akarnokság. Mindig az jut eszembe a próbák közben, hogy a pokolba vezető út jóindulattal van kikövezve. Mert vagyunk mi, két vén házaspár, akiknek a család a legfontosabb, ezt sulykolják örökké. Rátelepszünk az uno­kánk­ra, akit Szabó-Kimmel Tomi játszik, Lukáts Andorral, Benedek Micuval és Szabó Évával, mert szeretnénk, hogy minden a legjobb legyen. Csakhogy a világ közben megváltozott, miközben mi azt hisszük, minden úgy lesz jó, ha a gyerek a mi fejünk szerint érez, és nem indul el a saját útján. És persze, ha jól sikerül az előadás, lehet majd rajta nevetni sokat, ha mégoly drámainak tűnik is a dolog. Még Lucifer is azt mondta Az ember tragédiájában, hogy „Nézd legott komédiának s mulattatni fog”.

Znanemák István rendezi az előadást, akivel sokat játszottak együtt Kaposváron.
L. K.: Egy helyen tanultunk Babarczytól, Aschertől, Gothártól, értjük egymást, de Lukáts Andorral is sok-sok darabban játszottam együtt. Benedek Micu, Szabó Éva és a fiatalok is csodálatosak. És türelmesek, hiszen sok a szöveg, folyamatosan színen vagyunk. Ráadásul az idő rövidsége miatt nagyon gyorsan kell dolgoznunk, ami nekem soha nem tesz jót, mert én azt szeretem, ha van idő mindent kipróbálni, eltenni, pihentetni a dolgokat. Meggyőződésem, hogy nemcsak a gyakorlástól lesz meg a szerep, hanem sokkal inkább az éréstől.

Volt már olyan, amikor úgy érezte, elég az idő?
L. K.: Amikor a Csak egy szöget próbáltuk Mohácsival, az egyik jelenet még a premier napján sem volt készen. Ám ennek dacára úgy éreztem, nincs mitől félni, minden rendben lesz. Egy csapat voltunk Kaposváron, sok szeretettel, egymásra figyeléssel, ami biztonságot adott. Mohácsi János mint rendező a szemünk előtt nőtt fel és robbant ki. Amikor én már feljöttem Budapestre merlinezni, akkor is lejártam az előadásaira.

A darab is erről szól kicsit, hogy el tudjuk-e engedni a dolgokat.
L. K.: A mi korosztályunk, tetszik vagy nem, búcsúzik. Jön az új generáció. A nagypapák és nagymamák, akiket játszunk az előadásban, abszolút nem értenek semmit. De én amúgy se értek már semmit ebből a világból. Nem nézek tévét, nem olvasok újságot, fogalmam sincs, mi történik. Volt idő, amikor hazajöttem, és az első dolgom volt bekapcsolni a tévét, de aztán egyszer úgy éreztem, olyan feszült vagyok, hogy legszívesebben kivágnám az ablakon. Ilyenkor a két kutyámmal felmentünk a hegyre és megnyugodtam. Mostanra minden olyan zajos lett, jobb elvonulni néha.
hirdetés

Nem a csapat hiányzik?
L. K.: Nemrég összegyűltünk Pogány Judit születésnapja az Örkényben. Ott volt Molnár Piroska, Babarczy László, Zsámbéki Gábor, Znamenák, Kocsis Pál, Némedi Árpi, Mohácsi és Kovács Marci a zenekarával, és én éreztem, ők az enyémek. Hozzájuk tartozom, pedig sokukat évek óta nem láttam. Ez egy ilyen erős közösség. Arra pedig legalább akkora szükség van, mint a családra, amit az öregek is szajkóznak a darabban. De persze csak ugyanazt a gittet rágják, miközben a fiatalokat más, új kihívások várják. És hiába zokog a lelkem Kaposvár után, valamiért ennek most így kell lennie. Úgy is nézhetjük, hogy Mohácsi most szerte az országban rendez, többet adhat a magyar színészeknek.

Ön is szabadúszó, de nem vállal sok feladatot mostanában.
L. K.: Sohasem vállaltam sokat. Muszáj volt mindig érezni, pihenni, megszülni a dolgokat, amit nem én nem bírok, ha egyszerre többet próbálok. Olyankor úgy érzem, az egyik szerepemet cserbenhagyom valamelyik javára. És én nem akarok ártani se szerepnek, se a partnereknek. Olyan ez, mint a foci. A férfiak nem a durvaság miatt őrülnek meg érte, hanem az összjáték, a kombinációk és az együtt akarás teszi izgalmassá. És bár a 66 évem még nem „nagy dolog”, azért már jönnek elő a betegségek még akkor is, ha azt mondhatom, most nagyon jó állapotban vagyok. De hát az állag már eltűnt, amivel nekem soha nem volt bajom. Például tíz éve kezdtünk nudista kempingbe járni a tengerre. Sátorral érkezünk, ledobjuk a ruháinkat, érezzük, ahogyan fúj a szél, ami mindig megbolondít, és csak akkor öltözünk fel, ha hazaindulunk. Jó nyáron így eltűnni. Mostanában úgysincs sok dolgom nyáron, filmszerep se nagyon van. Bár csináltunk egy nagyon érdekes kisjátékfilmet Vékes Csabával, az Ál(l)omást, amiben én egy halott nénit játszottam, amiben Hámori Gabi a csodálatos partnerem, és most boldoggá tett, hogy külföldön is sikere van. De Fonyó Gergővel is forgattam néhány napot A kőmajmok háza című filmben, ahol Adél (Jordán Adél – a szerk.) volt a fiatal, én pedig az öreg Mariska.

Vagyis van feladat…
L. K.: Novemberben elkezdem játszani a Spinozában a Kripli Marit, egy Jászai Mariról szóló estet. Úgy kezdődött, hogy évtizedek óta ott volt a polcomon Jászai Életem című könyve, aztán egyszer gondoltam egyet, és levettem. Onnantól már nem tudtam letenni. Három évig dolgoztam rajta és Gyalog Eszter segítségével létrehoztuk. Boldog vagyok, hogy elkészültem vele. Azért Kripli Mari lett a címe, mert eredetileg Krippel Marinak hívták Jászait, de a gyerekek így csúfolták. Én a kripliségét kerestem, az óriás asszony magányát a nagy tündöklés mellett. Hiszen azért volt nagy színésznő, mert kevés volt az élet neki, kicsi volt benne, szenvedett, boldogtalan volt.

Miért fontos ez Önnek?
L. K.: A fájdalmai miatt. Mert nagyon sok analógiát találtam, hiszen őt is a színészet tartotta életben. És bár van egy gyönyörű lányom, gyönyörű családom, gyönyörű unokám, ennek dacára mégis azt érzem, színészet nélkül már nem lennék.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor