RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. november 24., péntek
Emma

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Nagyon együtt
2014-12. szám / Kádár-Dombi Katalin

„Én jó vagyok, és ha tudni akarja, mindig jó vagyok; ez az én egyetlen hibám, mert nem kell mindig jónak lenni” – mondja Lizaveta A félkegyelműben. A mondat a néző fejében, szívében marad: mert igaz. Mintha nem is a szereplő, hanem a színésznő mondaná – magáról. A jóság pedig megtérül. Varga Máriával, a Vörösmarty Színház színésznőjével beszélgettünk szé­kes­fe­hér­vári szerepeiről.

Lizavetát alakítod Dosztojevszkij A félkegyelműjében. Mit jelent szá­mod­ra ez az előadás?
V. M.: Nagyon sokat: a szívügyem. Igaz, hogy nem volt könnyű, hi­szen nehéz egy hatalmas regényt úgy adaptálni, hogy minden sze­rep­lő sorsa esszenciálisan megjelenjen. De nagyon együtt voltunk: Har­gi­tai Iván rendező, a színészkollégák, az egész társulat egyszerre és erősen figyelt egymásra, egymás érzelmeire és játékára. Úgy ér­zem, sikerült visszaadni Dosztojevszkij e csodálatos művének lé­nye­gét.

Míg Lizaveta kíméletes-kimért, addig Florence A furcsa párban ideges-rémüldözős. Épp szakít a férjével, vagy a férje vele.
V. M.: Igen, teljesen más előadás és más karakter ez. Pelsőczy Réka rendezte A furcsa pár női változatát. Sokat játsszuk az előadást, és szépen összeverődtünk a lányokkal. Mindenkinek sikerült megerősítenie a maga jó kis karakterét. A bemutató óta a furcsa groteszkség és őrület még jobban szélsőségessé vált a figurámban. Ám az elrajzolás mellett fontos a valóságát is megadni: az elvált nők sérelmeit, bolondériáit, amiért megtörténnek ezek a furcsa elválások, szakítások. De humorral és egy kis groteszkséggel igazán a helyükre kerülnek a dolgok.

Beszéljünk egy másik előadásról is, Horváth Csaba Pillangójáról, amely szintén egy más műfajt képvisel: parasztdráma táncban, szóban elmesélve.
V. M.: Szintén csodálatos munka volt. Nagy élmény volt Horváth Csabával és a fiatal színész és táncos kollégákkal próbálni és játszani. Hihetetlen alázattal és tehetséggel dolgoztak. Olyan érzés számomra ez az előadás, mintha kicsit fölemelnének magukhoz, és erőt adnának: mindenben. Kicsit úgy éreztem, hogy nemcsak a szerepem szerint vagyok anya, hanem a valóságban is. És boldogan voltam mindnyájuk anyja. Egy ilyen kapcsolatban, viszonyban, viszonylatban pedig a legfontosabb a szeretet, ami adott volt. Emellett azért is különleges volt számomra ez az előadás, merthogy ilyen műfajú produkcióban még nem játszottam. Horváth Csaba a mozgásokkal olyan pluszt adott a próza mellé, olyan módon sikerült elemelnie a jeleneteket, hogy ez az én lelkemet is emelte, vitte fölfelé.
hirdetés

Nemsokára ismét bemutatód lesz: a Vérnász, amelyet szintén Horváth Csaba rendez. Mit szabad erről előre tudnunk?
V. M.: Szintén anyaszerepet játszom: egy anya harcol a fiáért. García Lorca darabját a szenvedély, a ragaszkodás, a szeretet, a szerelem uralja. Ezt fogalmazza meg Csaba a maga különleges színházi nyelvén. Mindnyájan együtt vagyunk a színpadon: egyetlen lüktetése lesz az előadásnak. Mindnyájan egy­szer­re lélegezzük majd a Vérnászt.

Hihetetlen szeretettel beszélsz az előadásokról, a kollégáidról. Tán az az egészben a legszebb, hogy ez a szeretet kölcsönös. Nemrégiben a társulat szavazatai alapján Vörösmarty Gyűrű-díjas lettél.
V. M.: Az a legnagyobb ajándék az életben, ha a kollégáid és a munkatársaid gondolnak rád. Mégpedig azért, mert ők nem csak az ünnepnapokat ismerik, nem csak az előadásokat látják. Ők a min­den­nap­jaiddal találkozó emberek. Tőlük kaptam ezt az elismerést. A mindennapokért.




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor