RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. május 28., vasárnap
Emil, Csanád

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A zene természetesen van jelen az életemben
2015-05. szám / Szepesi Krisztina

Alföldi Róbert az elmúlt években legalább annyit dolgozott, mint akkor, amikor még a Nemzeti Színház igazgatója volt. Az sem az első alkalom, hogy operát rendez, bár azt mondja, ehhez sem kell másképp hozzányúlni, mint bármelyik prózai vagy zenés darabhoz, hiszen a lényeg, hogy azt mutassa meg, amit benne elindít. Nemrég mutatták be Makrancos Kata-rendezését Szombathelyen, és máris Szegedre tart, hogy belevágjon Mozart A varázsfuvolájába, melynek budapesti premierje az Armel Opera Festivalon lesz június 29-én a Thália Színházban.

Mi vonz téged mint prózai színészt és prózai színházi rendezőt nem is csupán a zenés színház, de az opera felé?
A. R.: Az én életemben nagyon fontos a zene. Zenei általános is­ko­lá­ba jártam, nagyon sokáig tanultam zenét, és remek tanáraim voltak, akik igazán mélyen megszerettették velem a zenét. Azt is mond­hat­nám, hogy lelkem mélyén zenész szerettem volna lenni, csak nagyon hamar rájöttem, hogy nem vagyok elég tehetséges. Tehát a zene ter­mé­sze­te­sen van jelen az életemben. Otthon is nagyon sok zenét hallgatok, elsősorban komolyzenét. Másrészről szerintem a – ne­vez­zük az egyszerűség kedvéért – pró­zai színháznak is nagyon fontos része a zeneiség. Ami jelent ritmust, hangsúlyokat, dinamikát, egy­sé­get, tehát nincs olyan messze a két műfaj. Sőt, szerintem a prózai színház sem működik ezek nélkül. Harmadrészt minden mun­kám­ban fontos a teat­ra­li­tás, soha nem gondolom, hogy valami valóságot csinálok. Szerintem a színház mint műfaj megköveteli az emeltséget, ami persze nagyon sokféle lehet. És ezt az emeltséget, sőt, emelkedettséget az opera alanyi jogon hordozza magában.

Rendezőként ráadásul az opera sokkal kisebb szabadságot ad, hiszen a zene és az ének ez esetben szinte mindent meghatároz, jobban, mint például az operett vagy más zenés színház esetében.
A. R.: Én ezzel nagyon nem értek egyet. Az erős határok, a kijelölt irányok, a „sorvezető” éppen hogy biztonságot ad, és sűríti a gondolatot. Amire te gondolsz, az nem korlátoz, hanem inkább engedi, hogy szanaszét tartson a munka, hogy ne tudjuk, merre van a főirány. A zene, az opera fegyelmezettséget ad, segít, hogy minél pontosabban és érthetőbben lehessen kijelölni az utat, másrészről pedig a zene megfoghatatlan, mindenre kiterjedő hatása is segíti az érzéki élményt egy-egy készülő előadásban.

Mozartról mondják, hogy sokkal összetettebb, mint más szerzők, vagyis nála a zene elemzése legalább olyan fontos, mint a librettóé. Hogyan indulsz neki egy ilyen feladatnak?
A. R.: Mint mindenki más, aki szakmailag szeretne profi módon dolgozni. Persze fontos minden, amit el lehet olvasni, amit meg lehet tanulni, de ugyanakkor a legfontosabb, hogy valahogy mégis megmaradjon a valódi nyitott fül és lélek. Hogy az induljon el bennem, ami valóban csak bennem indul el. És aztán persze bízni kell abban, hogy ez találkozik mások nyitottságával is.

A varázsfuvola rendezésére készülsz Szegeden, melynek Budapesten az Armel Opera Festivalon lesz a bemutatója. Ennek a darabjának különösen nagy szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak. Számodra mi a fontos belőle?
A. R.: Na éppen a szimbolikussága nem érdekel. Mindenki úgy tekint erre a műre, mint valami szent tehénre. És általában valamiféle magasabb rendű, jelekkel, szimbólumokkal teli előadások születnek. Miközben talán ez Mozart legzsigeribb műve, tele sötétséggel, fájdalommal, kérdésekkel és hatalmas, meg merem kockáztatni, romantikus vágyakkal. Szeretném, ha ez meg tudna jelenni, hogy a kiszolgáltatott fiatalság, az, hogy nincs kapaszkodó, hogy játszmák elemei vannak, számomra is nagyon ismerős helyzetek.
hirdetés

Mi a tapasztalatod akár hazai, akár nemzetközi szinten a kortárs opera fogadtatásáról, és úgy általában az opera mai helyzetéről?
A. R.: Nem tudok erre jól válaszolni, mert nincs teljes tapasztalatom. Én nagyon érdekes munkákat kaptam, elsősorban az Armel Opera Festivalnak köszönhetően. Nem mondom, hogy könnyű munkák voltak, de mégis sikerült mindig áttörni azt a falat, ami a színház és az opera között állítólag fennáll. Miközben az opera is akkor érdekes számomra, és azt tapasztalom, hogy a nézők, főleg a fiatal nézők számára is, ha valóságos előadások születnek.

Prózai rendezőként is mindig újító szellemű voltál. Mennyire tudod ezt az opera népszerűsítésében alkalmazni?
A. R.: Én nem úgy dolgozom, hogy újítok. Az egy külső nézőpont. Én ugyanúgy dolgozom, mintha prózát rendeznék. Nem tudok máshogy gondolkodni sem az életről, sem a színházról, ha operát rendezek.

Amióta nem te vagy a Nemzeti Színház igazgatója, rendezőként járod az országot, és határainkon túl is vállalsz feladatokat. Az igazgatói időszakod alatt gyűlt össze ennyi meghívás, amiket akkor esetleg nem tudtál elvállalni, vagy a leváltásod után lettél még kapósabb?
A. R.: Nem volt gondom előtte sem azzal, hogy dolgozom-e. Abban, hogy most ennyire kapós vagyok, biztosan benne van a Nemzeti 5 éve is, vagyis azok a színházi eredmények, amiket ott a társulat elért. És biztosan benne van az a fajta gondolkodás is, amit képviselek, ami manapság nem a hivatalosan támogatott.

Előadásaidban, ha lehet, még jobban hangsúlyozod politikai álláspontodat, mint eddig, legyen szó Shakespeare-ről vagy szórakoztató zenés produkcióról. Mit gondolsz, mit lehet ezzel elérni színházi közegben?
A. R.: Soha nem politizálok, ez tévedés. Társadalmi ügyeket vizsgálok, sehogy máshogy, mint egy magyar állampolgár, aki itt él, és akinek kérdései, fájdalmai, görcsei vannak. És szeretném hinni, hogy ha egy kicsit is, de az előadások, amiket létrehozok, legalább némileg segítenek másoknak is fókuszálni arra, hogy hol és hogyan élünk. És hogy ezen változtatnunk kellene. Én hiszek benne, hogy kis lépések történnek. Egészen biztos vagyok benne, hogy azoknál, akik a Nemzetibe jártak 5 évig, az a szemszög, amivel rá lehet nézni a világra, ahogy mi mutattuk, megmarad. És ha megtanulunk kérdezni, onnan már csak beszélgetni kell, és akkor biztos vagyok benne, hogy változnak a dolgok. Majd egyszer... sokára. Ehhez kell sok kis lépés…

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor