RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. március 30., csütörtök
Zalán

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Gyerek vagy karrier?
2016-02. szám / Bóta Gábor

Udvaros Dorottya az Őszi szonáta című híres Bergman-film alapján készült adaptációban egy olyan világot járó zongoraművésznőt játszik, aki hét éve nem látta a lányait, és éppen sor kerül a drámai találkozásra. Az előadást az Orlai Produkció égisze alatt a Thália Színház Mik­ro­szín­padán mutatják be március 28-án.

A Bergman-filmek és a belőlük készült színpadi változatok nagyon mély­re menő, önmarcangoló színészetet igényelnek. Ilyet akartok, vagy netán valami egész mást?
U. D.: Bergman nagyon sokrétűen és kegyetlenül tud írni. Akármit is akarunk, az ő témáihoz nem lehet könnyedén hozzányúlni. Igen sokat tud az emberről és nem viseltetik iránta nagy megbocsájtással.

Mégis a műveinek van egyfajta költészete és annak ellenére, hogy sok rútságot elmond az emberről, van szépsége.
U. D.: Ez valóban így van, tehát nem arról van szó, hogy az emberi lélek legócskább és legvacakabb bugyraiban kotorászik, akkor nem lett volna olyan nagyszerű és sikeres. Nem is csak szakmai elis­me­ré­se­ket gyűjtött. Amikor főiskolás voltam, rajongtunk érte. Azt hiszem, Szabó Istvántól indult ez a rajongó szeretet, nekem mint főiskolásnak fontos volt az ő véleménye. Nagy figyelemmel fordultam Bergman felé. Biztos, hogy ha csak ostorozná az emberi tulajdonságokat, akkor az unalmas lenne, és nem adna semmi örömöt. Tényleg van költészete és iróniája, furcsa módon valamiféle humor is van a műveiben. Pedig nem akar vicces dolgokat mondani. Bármennyire is keményen ír, mégis­csak az ember unos-untalan magára ismer. Szerintem nem nyomasztóak a filmjei, pedig a Szégyennél keményebb filmet, olyat, ami lelkileg megfogja az embert, keveset tudok elképzelni.

A kamerával pedig belemászik szinte a színészek pórusaiba...
U. D.: Hát ez nehéz nekünk a színházi verzióban. De a Mikroszínpad tulajdonképpen alkalmas arra, hogy a néző közeliket lásson. Közel vagyunk hozzájuk, tehát képesek közeliket látni.

Milyen az a nő, akit játszol?
U. D.: A legegyszerűbb azt mondani rá, hogy rendkívül önző, és csak önmagával foglalkozik. De ő egy művészember, egy zongoraművésznő, ráadásul elég jó lehet, mert folyamatosan koncertezik a világban. És azt azért már megtapasztaltam a saját bőrömön is, hogy amikor valami igen nehéz munkára készülök, én is nagyon önzővé tudok válni, illetve figyelmetlenné. Némiképp befelé fordul az ember, önmagára figyel, és figyelmetlenné lesz a családjával, a barátaival, a külvilággal szemben. Arra a munkára koncentrál, amit éppen csinál. Tehát egyfelől önző ez a nő, másfelől olyan mélyen izgatja a hivatása, hogy kénytelen a feladatra koncentrálni, egy olyan ember, akinek sokat kell teljesítenie. Ha van egy koncertturné, amiben X időn belül Y hangversenyt le kell játszani, akkor abba nem nagyon fér bele más, mint az, hogy önmagával foglalkozzon.
hirdetés

Állítólag például a kiváló zongoraművésznőnél, a világban sokat turnézó Fischer Annie-nál is felmerült, hogy vagy a karrier, vagy gyerek. Ez meglehetősen ridegen hangzik, de azt gondolom, hogy van ilyen dilemma.
U. D.: Abszolút van. Az én esetemben folyamatos lelkiismeret-furdalást jelentett a gyerek vagy karrier kérdése. Egy pillanatban elementáris vágy tört rám, hogy anya szeretnék lenni, úgy éreztem, anélkül nem lenne teljes az életem.

Egy ideig elhárítottad ezt a vágyat magadtól azzal, hogy nem is akarsz gyereket?
U. D.: Nem hárítottam, nem értem rá. Harmincéves koromig egy szabad percem sem volt. És egyszer csak villámcsapásként hasított belém, hogy csodálatos minden, ami történt velem, de mégis valami iszonyú fontos hiányzik az életemből. És akkor abban a pillanatban közöltem minden munkahelyemen, hogy ne számítsanak rám, mert én szülni szeretnék.

Az általad játszott nőnek az egyik gyereke netán miatta beteg?
U. D.: A lánya vádolja ezzel. Ezt lebegteti a történet. Minden betegségnek lelki oka is van persze, de a történet szerint már hét éve nem látták egymást. Az anya járja a világot, és nemrég meghalt az élettársa. Emiatt a szomorú esemény miatt a lánya és a férje meghívják az anyát. De a lány, mert fél, hogy az anya nem jönne, eltitkolja, hogy a beteg húgát kivette a szanatóriumból, és egy ideje ott él velük. Vannak ilyen emberek, akik nem tudnak mit kezdeni a betegséggel, nem tudnak jól viszonyulni hozzá, megrémíti őket. Nagyon örülnek egymásnak egy óráig, majd kiderül, hogy ott van a beteg húg, s ekkor valami rossz történik, és aztán az egész kétnapos együttlét arról szól, hogy főleg a lányban lévő minden fájdalom, sérelem a felszínre tör, és egy elképesztő vádözön zúdul az anyára.

Ezt az előadást is Vörös Róbert rendezi, aki a Rózsavölgyi Szalonban a Mégis szép című estedet is pódiumra állította. Ez egy egészen más típusú produkció, de nyilván segíthet a munkában az, hogy már alaposan ismeritek egymást.
U. D.: A mi kapcsolatunk igazán szorosra akkor fonódott, amikor a Tivoli Színházban játszottam a Lola Blau című egyszemélyes musicalt. Ennek Robi a dramaturgja volt, és tulajdonképpen leginkább ő volt a társam abban a munkában. És természetesen, aki a zongoránál ült, Németh Zoli, az Apostol együttes legendás billentyűse. De Robi volt a legfőbb társam. Azóta tart a mi kapcsolatunk. Igazi barátság ez. Egy ideje Robi kisebb létszámú előadások rendezésével foglalkozik. A Trafóban pár évvel ezelőtt a Nyáron, este fél tizenegykor előadását is vele csináltuk, ebben sok szereplő volt. Igen jól ismerjük egymást, és ez segít abban, hogy egy ilyen munkában jól tudjunk dolgozni. A lányomat pedig Radnay Csilla fogja játszani. Nagyon szomorú voltam amiatt, hogy amikor a Nemzetiben kollégák voltunk, istenigazából soha nem voltunk partnerek. Ez abban az időszakban kimaradt. Most viszont ő játssza a lányomat, és úgy érzem, hogy jó páros leszünk.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor