RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. szeptember 22., péntek
Móric

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Másik stílust kell játszani
2017-05. szám / Bóta Gábor

A Porgy és Bess című Gershwin-operát adják elő félig szcenírozott változatban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon június 23-án és 25-én. A Magyar Állami Operaház zenekarát Silló István tanítja be a nehéz feladatra.

Évtizedekkel ezelőtt hatalmas siker volt az Erkel Színházban a Porgy és Bess, ami populáris is, ugyanakkor színvonalas is, miért nem játsszák nálunk?
S. I.: Abszolút jogi akadálya van. Azt hiszem, hogy magától a szerzőtől származik a kikötés, hogy csak feketék énekelhetik.

De régen, amikor nálunk még adták, nem így volt.
S. I.: Akkor még volt a vasfüggöny és nem nagyon tudtak mit csinálni. 1970-ben mutatták be nálunk, és aztán később is játszották, én még a ’80-as évek második felében láttam. Nem megállás nélkül játszották, de időnként fel-felújították, hosszú sikersorozat volt.

Azonkívül, hogy feketékről szól a darab, van értelme annak, hogy csak afroamerikaik játszhatják? Van olyan más mentalitásuk, hangjuk, ami ezt indokolhatja?
S. I.: Szerintem igen. A muzikális fekete embereknek van egy sajátos hangképzési technikájuk. Dolgoztam is fekete tenoristával, aki a Metropolitanből volt itt egy gálaesten. Elképesztő módon énekelte a klasszikus zenei repertoárt, akkor én vezényeltem neki a Porgyból Sporting Life áriáját, amit igazából csak feketék tudnak úgy elénekelni, ahogy ő énekelt. Ahogy ők beszélik az angolt, ahogy ezeket a frázisokat meg tudják fogalmazni, azt mi csak megtanulni tudjuk, de zsigerből nem vagyunk rá képesek. Hadd mondjak egy példát, föllelhető a YouTube-on Kodálytól a Galántai táncok a Bécsi Filharmonikusokkal, Daniel Baremboim vezényletével. A világ vezető zenekaráról és egyik vezető karmesteréről van szó. Mégis olyan pocsékul játsszák ezt a darabot, hogy magyar füllel alig lehet meghallgatni, mert nincs benne zsigerileg az a magyar népzene, ami nekünk a sajátunk. Középszintű magyar szimfonikus zenekar jobban játssza el a Galántai táncokat, mint ők. Ugyanígy a fehér énekesek részéről nem úgy szól a Porgy és Bess, mint a feketéktől. Ráadásul tele van recitativókkal, és ezekben benne van a szegény, fekete közösségnek a karakterisztikus nyelvi megfogalmazása, prózai dialektusa. Ezt mi nagyon nehezen tudnánk megcsinálni, valamilyen módon mindig csinált lenne, nem stimmelne.

Ilyen alapon akkor elő lehetne írni, hogy Shakespeare-t csak angolok játsszanak, Kodályt pedig csak magyarok.
S. I.: Ez ennél azért bonyolultabb. Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy George Gershwin írhatott volna olyan operát, amit bárki előadhat, de nemcsak eredeti fekete népzenei anyagokat használt, saját maga írta a zenét egységgé úgy, hogy nagyon sokszor olyan, mintha fekete népzenéből származna, de ez egy műzene. A songok a műnek csak egy részét képezik, és ahogy az előbb mondtam, a recitativók pedig a feketék beszédmodorához igazítottak. Szó se róla, mi is meg tudjuk csinálni, és ahogy a rendszerváltás előtti példa mutatja, hatalmas sikerrel, de igazán jól ezt ők tudják.
hirdetés

Félig szcenírozott produkció érkezik a Margitszigetre?
S. I.: Én is így tudom. Mint betanító karmester veszek részt a munkában, magához az előadáshoz nincs közöm, csak betanítom az Operaház zenekarát erre a nagyon hosszú és rémisztően nehéz darabra. Úgy tudom, hogy még a koncertszerű változatot sem engedik fehér emberekkel.

Akkor csupa fekete szereplő lesz?
S. I.: Igen, kivéve a kórust, hiszen az Operaház énekkara lép fel. A szólisták viszont mind feketék lesznek. Annak nem néztem utána, hogy a karmester is fekete ember-e, de ő szintén Amerikából érkezik.

Nagy, látványos előadásokat vezényelsz. Nem furcsa, hogy betanítod a darabot, de aztán nem te állsz a pulpitusra?
S. I.: Ez valóban furcsa, és nagyon kevés mű van a világon, aminek a betanítását így elvállalnám. De én 1989-ben kezdtem a pályámat a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és ott nagyon sok Gershwin-mű – és a kortársaié is – került a kezembe, amikor tanítottam. Aztán később, amikor kezdtem színházi, majd egy kicsit koncertkarmesterré is válni, akkor ugyancsak nagyon szívesen foglalkoztam Gershwinnel, hozzám ő és az 1910-es, ’20-as, ’30-as évek Broadway-zenéje igen közel áll. Ezúttal kicsit viccesen azt mondhatom, hogy megtanulhatok úgy egy operát, hogy még fizetnek is érte. Nekem semmiféle problémát nem okoz, hogy be kell tanítanom, és utána nem én vezénylem el. A kiváló operaházi zenekarral dolgozom együtt, és utána kimegyek arra az előadásra, amiben egy kicsit az én munkám is benne van, szurkolni, hogy jó legyen.

Miben okoz a darab nehézséget az Operaház zenekarának?
S. I.: Műfajilag okoz nehézséget. A jazznek nagyon sok eleme fellelhető benne. Azt is szokták mondani, hogy jazz-opera, meg hogy jazz szimfonikus zenekarra írták. Ez nem igaz, mert romantikus szimfonikus zenekarra írták, amiben van egy zongora mint zenekari hangszer, illetve a nyitányban van még egy zongora, ami színpadi hangszer. De az kis, koncertszerű helyzet. Ha rendesen, operaházban játsszák a darabot, akkor is van a színpadon zongorista, aki a nyitányban egy nagy szólót játszik. A jazz-zenekarokban, big bandekben lévő trombitákból, harsonákból, szaxofonokból a trombiták, harsonák megtalálhatók a romantikus zenekarban is, a szaxofonok nem. De a zongora is gyakran előfordul például Bartóknál is, pedig nehéz lenne azt mondani, hogy a munkásságában sok jazzes elemet fedezhetünk fel. A gond az, hogy egy másik stílust kell játszani a klasszikus műfajhoz képest, a hangsúlyok időnként nem oda esnek, ahová mi tanultuk. De néhány darabot már vezényeltem az Operaház zenekarának és briliáns szinten birkóznak meg velük, nagyon érzékeny társaságról van szó. És mint említettem, az is nehézség, hogy hosszú, körülbelül 900 partitúraoldal a mű, de ez sem okoz majd gondot.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor