RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. július 22., hétfő
Magdolna

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Ajánló
Hangverseny és tudományos ülésszak Erkel Ferenc tiszteletére
2018-10. szám

A Pesti Vigadóban Erkel Ferenc halálának 125. évfordulója alkalmából Kortársunk Erkel címmel tudományos ülésszakot rendez a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet november 19-én 10 órától. Ugyanott november 21-én 19.30 órakor pedig az MMA
zeneszerző tagjai (Balassa Sándor, Dubrovay László, Kocsár Miklós, Kovács Zoltán és Tóth Péter) pedig Erkel Ferenc tiszteletére írt kompozícióival hangverseny keretében fejezik ki tiszteletüket az évfordulón.
A tudományos ülésen két, eleddig kevéssé figyelemre méltatott terület kerül középpontba: Erkel életművének politikai reprezentációhoz való viszonya, illetve a karmesteri-zenekarvezetői örökség. A Hommage á Erkel című hangversenyen az MMA Zeneművészeti Tagozatának tagjai (Kocsár Balázs, Kovács Zoltán, Medveczky Ádám és Záborszky Kálmán) vezényelnek. Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara.
Mindkét rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes, online regisztrációhoz kötött a www.vigado.hu oldalon.

Pesti Vigadó
11. 19. 10h
11. 21., 19.30h

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor