RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. szeptember 22., vasárnap
Móric

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Amerikai hangzás magyar nyelven
2019-03. szám / Liska Enikő

A Ruby Harlem egy alig kétéves zenekar, amely egészen az elődöntőig jutott A Dal című mű­sor­ban, miközben ebben az évadban az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogram tá­moga­tott­jai közé is bekerült. Tavasszal mutatják be első nagylemezüket. Az indie soul zenét játszó
együttes alapítójával és zeneszerzőjével, az énekes-zongorista Iván Szandrával a zenekar indulásáról és terveiről beszélgettünk.

Először a Kőbányai Zenei Stúdióban, majd a Berklee-n folytattál könnyűzenei tanulmányokat. Sikerült meg­ta­lálnod a saját hangodat, vagy még kísérletezel?
I. Sz.: Az utóbbi egy-két évben érezem azt, hogy kezdem megtalálni a saját hangomat. Ez leginkább a hang­sze­re­lésben és a szövegírásban mutatkozik meg. A dallamvilág szempontjából sok előadó van rám ha­tás­sal, többek között Jill Scott és D’Angelo, de most például Lady Gaga őrületben vagyok. Magam is kíván­csian várom, milyen irányokat fog venni a zenei ízlésem a karrierem során.

Hogyan mutatnád be a Ruby Harlem zenekart?
I. Sz.: Egy jelenleg nyolcfős, indie soul zenét játszó együttes vagyunk. A hangszereléseket leginkább a soul, a gospel és az r&b inspirálja. A zenekart két vokalista, két fúvós, egy dobos, egy basszusgitáros és egy gitáros alkotja, én pedig zongorázom és énekelek. Az első dalunk 2017 márciusában jelent meg Legyen úgy, ahogy nem volt még címmel, azóta folyamatosan mutatjuk be az új számokat. Fontosnak tartom kiemelni, hogy minél tökéletesebb hangzásra törekszünk, ezért a végső utómunkát Los Angesesben csináltatjuk a The Bakery nevű mastering stúdióval, ami a Sony Pictures Entertainmenthez tartozik, rendszeresen kerülnek ki Oscar- és Grammy-díjas alkotások a kezükből.
hirdetés

A Dal című műsorban az elődöntőig jutottatok. Milyen reményekkel vágtatok neki a versenynek, hogyan ér­té­keled a részvételeteket?
I. Sz: Először is nagyon örültünk a zsűri döntésének, hiszen egy Magyarországon jelenleg rétegzenének tartott műfajt beemeltek egy nagy nézettségű műsorba. Sokat tanultunk a színpadi jelenlétről, meg­je­le­nés­ről, hogyan kell úgy mozogni, nyilatkozni, hogy az sokak számára érdekes legyen. A Dal remekül összerántotta a csapatot, ezen kívül új követőket és szakmai kapcsolatokat is hozott, ami mind nagyon fontos egy fiatal zenekar életében.

Mik a terveitek a következő néhány évre?
I. Sz.: Tavasz végén megjelentetünk egy lemezt és egy videoklipet, mindkettő az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül. Idén nyáron Magyarországon tervezünk turnézni, szeretnénk minél több fesztiválon megmutatni magunkat. Fontosnak tartom, hogy nyissunk külföldre is, és ápoljuk a már meglévő kap­cso­la­tokat, ezért 2020-ra egy angol nyelvű anyaggal készülünk, amit egy európai turné keretében is szeretnénk majd bemutatni.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor