RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. június 27., kedd
László

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Okosabban kéne élni
2015-11. szám / Szepesi Krisztina

A mára szinte örökzöldnek számító slágerrepertoárral rendelkező Apostol zenekar negyvenötödik születésnapját ünnepli ebben az évben tavasszal indult koncertturnéjával, melynek nagyszabású lezárását december 8-án tartják a SYMA Csarnokban. Meződi József, a zenekar ikonikus front­em­be­re mesél arról, miként születtek a dalok, melyeket korosztálytól függetlenül mindenki dúdol.

Annak ellenére, hogy az Apostol megalakulása után három évvel csatlakozott a zenekarhoz, az ön személye az, ami meghatározza az egészet. Mit adott hozzá a zenekarhoz?
M. J.: Igazándiból Pécsett már több zenekarban játszottam, mielőtt felkerültem Budapestre az Apostolhoz, vagyis volt abban már valami rutinom, hogy hogyan lehet meghódítani a közönséget. Valószínűleg ez is segített, amikor hívtak, és elkészítették az első olyan dalt, amit én énekeltem. A Sír a harang egy truváj nóta volt, mert háromvonalas f-et kellett benne énekelni, amit abban az időben még nem nagyon tudtak, de talán még most se. Innentől pedig már egyenes volt az út, jöttek a slágerek egymás után. Akkor már csak azt kellett kitalálni, hogyan nézzek ki, hiszen a televíziónak is meg kellett felelni. Abban az időszakban leginkább szépfiúkat és snájdig úriembereket szerettek képernyőn mutogatni, én pedig egyik se voltam, így ki kellett találni magam. Mivel elég sok Demis Roussos, Aphrodite’s Child és Uriah Heep nótát énekeltem, adta magát, hogy legyen nekem is szakállam és kalapom. Mára ezek nélkül nem is tudnék meglenni a színpadon. Ebből olyan imázs lett, ami annyi rögzült az emberekben, hogy ha nincs rajtam a kalapom, nem is biztos, hogy felismernek.

A stílus is akkoriban változott, amikor a zenekarhoz érkezett, hiszen elkezdtek slágeresebb dalokat írni.
M. J.: Slágert persze nem lehet írni, hiszen a közönség dönti el egy dalról, hogy sláger lesz-e vagy nem, de azzal lehet segíteni rajta, hogy fülbemászó legyen a dallam, és hogy érthető, izgalmas legyen a szöveg. Nekünk szerencsénk volt, mert sok dalunk lett sláger, és olyanok is voltak, amik slágerek lehettek volna, de nem játszhattuk, hiszen akkoriban még voltak bizottságok, amik döntöttek arról, mi kerülhet lemezre. Az Apostol akkor, amikor én felkerültem hozzájuk, tulajdonképpen jazzt játszott, vagyis főleg instrumentális zenét két-három nótával, amiben én is énekeltem. De egy idő után kiderült, hogy 100-150 férőhelyes jazzklubokban nem éri meg nyolctagú zenekarral fellépni. Az új lemezen éppen ezért váltani akartunk a jazzről, de mivel volt három fúvósunk, igényes populáris hangzást kerestünk. Ennek első híres nótája a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, ahol énekesként is volt lehetőségem bizonyítani, de a fúvós szekciónak is komoly feladat jutott. 1973-tól kezdve pedig mindenki, aki hallgatta a dalainkat, továbbadta a gyerekeinek és az unokáinak, így bármelyik dalunk címét mondom, egyből mindenki dúdolni kezdi, akárhány éves. A dalaink a szeretetről, a szerelemről és a barátságról szólnak, és ez mindenki életében megvan kortól függetlenül. Még ha valaki heavy metal rajongó, akkor is előbb-utóbb eljön az életében az idő, amikor szerelmes lesz, és beugrik neki például a Nem tudok élni nélküled. Ezt nagyon jól tudta Szenes Iván, örültünk is, hogy ránk talált, és annyi slágert írt nekünk.

Tavasszal indult egy országos turné a zenekar 45. születésnapja alkalmából. Még mindig ugyanolyan nagy sikerük van?
M. J.: Olyan gyakorlatilag nem fordulhatott elő egyik koncerten sem, hogy ne kellett volna elénekelnem a Nehéz a boldogságtól búcsút venni vagy az Okosabban kéne élni című nótát. Mindig mondják, hogy miért nem játszunk újat, de ha azt nézzük, egy másfél órás koncertbe talán három új nóta, ha belefér, hiszen a közönség követeli a régi slágereinket. Márciusban kezdtük a koncertkörutat Veszprémben a Sport­csar­nok­ban, és úgy terveztük, hogy ennek a zárása lesz december 8-án a SYMA Csarnokban. Ebből az alkalomból készítettünk egy lemezt, amire olyan nóták is felkerültek új köntösben, amelyeket korábban nem vehettünk fel, de olyan slágereket is elővettünk a nyolcvanas évekből, amiket azt hittem, már rég elfelejtettek, de meg kellett lepődnöm, mert ezeket is velünk énekelte a közönség mindenhol. Készítettünk Németh Zolival egy új, rockosabb nótát és egy lírai dalt is, ami ütős záródal is lehet majd a nagykoncerten.

Vagyis a nagykoncerten keresztmetszetet adnak a teljes repertoárból?
M. J.: A sztenderd slágereket nem lehet kihagyni most sem, és ezekhez jönnek majd a kevésbé ismert és az új nóták. Nem lesz könnyű belesűríteni mindezt két órába, lehet, hogy egy picit hosszabb is lesz a koncert, de figyelünk a közönségre, nehogy elfáradjanak. Ha valami kimarad, akkor pedig eljöhetnek a következő koncertünkre meghallgatni...
hirdetés

Mondta, hogy korosztálytól függetlenül mindenki ismeri a dalaikat.
M. J.: Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az idősebb közönség mellett az egyik koncertünkön például két 13 éves gyerek végigénekelte a dalokat, és a koncert után meg is kérdeztem a mamájuktól, hogy lehet ez. Azt mondta, ezt hallgatják otthon, és a gyerekek is megszerették, sőt, követelik. Szerintem mindenre nyitottnak kell lenni, a gyerekek pedig még szerencsére ilyenek. És hallottunk már olyat is, hogy a gyerekek viszik el a szüleiket a koncertre, mert szeretnének minket látni. Vagyis mindenféle korosztály van a nézőtéren, de a végén úgyis mindig összehozom őket, hogy mindenki együtt énekeljen.

Benne volt a pakliban, hogy ilyen sokáig fennmarad a zenekar?
M. J.: Jaggerék is mindig azt mondták, hogy ebben a korban már ezt nem lehet, aztán mégse hagyták abba. Persze nagyságrendi különbségek vannak, hiszen a Rolling Stones évi 3-4 koncertből megél ma is, nálunk pedig ez nem lehetséges.

Ezek szerint önök se tervezik mostanában a búcsút?
M. J.: Sokat beszélgettünk arról a kollégákkal, hogyan kellene befejezni, és hogy egyáltalán be tudnánk-e fejezni. Abban megegyeztünk, hogy ez valószínűleg úgy fog bekövetkezni, hogy mi fölmegyünk a színpadra, amíg képesek vagyunk rá, aztán majd lehoznak, ha már nem megy. Mert ha az ember a színpadon van, hiába van baja, bánata, problémája, minden elmúlik arra a másfél-két órára. Én már óvodás koromban arra tettem fel az életemet, hogy énekes leszek, úgyhogy elégedett vagyok, még ha nem is lettem világsztár. Zene nélkül elképzelhetetlen lenne az életem.





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor