RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Képzeletbeli kirándulás Mozart nyomdokain
2016-07. szám / Jónás Ágnes

Védjegyévé vált a látványkoncert, fellépéseit rendszerint izgalmas zenetörténeti mesékkel fű­sze­re­zi. Úgy véli, a ma emberének más az impulzusszintje, mint húsz évvel ezelőtt, éppen ezért
szükséges a klasszikus értéket új arculattal felruházni. Rákász Gergely Mozart – Egy kis romantikus éji zene névre keresztelt orgonakoncertjével lép fel a Városmajori Szabadtéri Színpadon augusztus 11-én. Az esemény kapcsán vele beszélgettünk.

Mire számíthatunk a koncertjén azon túl, hogy feltöltődünk? Lesz olyan, ami megszokott, és olyan, ami különlegesség is?
R. G.: Már önmagában különlegesség az, hogy Mozart a sza­bad­kő­mű­ves­ség eszméjét komolyan véve igyekezett hatást gyakorolni a világra, hogy megtörténjen a spirituális alkímia, az emberi nemesedés. A kon­cert műsora is ezt a gondolatmenetet követi, végigkalauzolom a hall­ga­tó­kat a szabadkőművesek beavatási szertartásának három pillérén, a Szépségen, a Bölcsességen és az Erőn. A Szépségre a Variációk egy francia gyermekdalra és a Kis éji zene egy részlete reflektál, a Böl­cses­ség­re a Bach-életmű, az Erőre pedig Beethoven Holdfény szo­ná­tá­ja, Mozart f-moll fantáziája.

Ha az utca emberének kellene elmagyaráznia azt, hogy miben rejlik a Mozart nagyszerűsége, zenéjének értéke és szépsége, mit mondana?
R. G.: Mozart egy zseniális, szertelen, vidám és izgalmas figura, akivel ha ma elmennénk biliárdozni, biztosan firkálna valamit az asztal szélére, majd lökne egy zseniálisat, amivel meg is nyerné a meccset, köz­ben telefonálna, és viccet mesélne. Olyan ember, aki játék közben is komponál, s aki egy folyton vib­ráló világba enged bepillantást.

Védjegyévé vált, hogy az egyes műsorszámokat zenetörténeti kommentárokkal fűszerezi. Igényli vagy inkább eltűri ezt a közönség?
R. G.: Kétféle embertípus nem szokta igényelni a kommentárokat: aki semmi iránt nem érdeklődik, és aki mindent tud. Tíz emberből kilenc azonban nagyon örül a plusz információnak. Azt tapasztalom, hogy a kultúremberek szeretik felfedezni az őket körülvevő világot, keresik az aha-élményt. Egy kommentárokkal fűszerezett koncert segít kapcsolatba kerülni a zeneszerzővel. A kétszázhatvan éve született Mozart, a százharminc éve eltávozott Liszt a lelkük egy darabját hagyta itt kódolva. Mindketten pillanatnyi be­nyo­má­sai­kat komponálták meg, melyekkel mi háromszáz év múltán leginkább úgy tudunk kapcsolatot teremteni, ha nemcsak érzelemmel hallgatjuk darabjaikat, hanem az eszünket is bevonjuk a „játékba”.

A ma emberének más az impulzusszintje, mint húsz évvel ezelőtt. Úgy tapasztalja, hogy lát­vány­kon­cer­tek­kel könnyebben megszólítható a közönség?
R. G.: Őrületes tempóban élünk, így hát nem biztos, hogy elég a közönségnek egy olyan koncert, amelyben nincs különösebb extra. Sokkal izgalmasabb tud lenni egy olyan produkció, amely a jó ízlés határain belül maradva a zene sérülése nélkül emeli meg az impulzusszintet, és mozdít meg valamit a befogadóban.
hirdetés

Az innovációra való törekvés, az egyedi látásmód, melyet képvisel, bizonyára az Egyesült Államokban eltöltött éveknek is köszönhető.
R. G.: Valóban külföldről hozott örökségről van szó. Amerikában nem riadnak meg attól, hogy valamilyen klasszikus értéket új arculattal ruházzanak fel. Azt gondolom, hogy ha az ember volt olyan szerencsés fiatalon, hogy elmehetett külföldre világot látni és tanulni, akkor fontos, hogy élete könyvelési rovatában egy idő után ne csak a követel, hanem a tartozik rovatot is vezesse. Tizenegy éve igyekszem visszatenni valamit a tartozik rovatba. Ezért vagyok itthon. Rengeteg dolgot kaptam ettől az országtól: szerelmeket, szeretetet, gyönyörű nyelvet, oktatást – itt az ideje, hogy hazahozzam azt a szemléletet, amit kint elsajátítottam.

Jól mutatja ezt #bachalley névre keresztelt projektje, mely itthon óriási sikert aratott – Bach zenéjét street dance-szel és hiphoppal frissítette.
R. G.: Bachból egy hangot sem vettünk el, nem is tettünk hozzá – táncosok közreműködésével, Bach komplex rendszerének koreográfiában történő leképezésével generáltunk olyan impulzust, amely bevonzotta a hallgatókat.

Sopronban adott koncertet, mikor David Di Fiore orgonaművész felfigyelt önre, és Amerikába hívta hangversenyezni. Milyen tapasztalatokkal gazdagodott e mester-tanítvány kapcsolat során?
R. G.: David egyszer meghallgatott egy általam más hangszínben játszott Bach-részletet. Rákérdezett, hogy mért játszottam másképp, mire én csak annyit tudtam felelni, hogy azért, mert jól szólt. Ő erre azt tanácsolta: rendben, de vigyázz, hogy ne legyen túl sok a Gergő és túl kevés a Bach! Ebből megértettem, hogy ha az előadó a teljes egyéniségével telepszik rá egy műre, azzal akár egy komplett produkciót is megölhet, és hogy az sem jó, ha szolgamód háttérbe szorítja saját magát.

Feltételezem, sokan szólítják művész úrnak. Elárulná, hogy mi választja el a tehetséget a művésztől?
R. G.: A tehetség „csupán” a potenciál. Kell mellé oktatás, sok szorgalom, jó mentorok, akik a tehetséget kibontakoztatják. Szerintem a művész minden tanulási sor vége, a soré, mely a sarlatánnal kezdődik (aki több kárt csinál, mint hasznot), a tanulóval folytatódik, majd következik a szakember, a mester (aki tanítani és előadni egyaránt képes), a legvégén pedig ott a művész, aki a mesterhez képest kapott még valami pluszt a Jóistentől. Úgy vélem, hogy a mesteri szintig bárki el tud jutni, hiszen mindent meg lehet tanulni, ha kellő fáradozással állunk a dolgokhoz. Hogy valaki művésszé váljon, ahhoz természetesen tehetségre is szükség van.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor