RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. augusztus 16., szerda
Ábrahám

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Univerzalitás és közérthetőség
2017-05. szám / Jónás Ágnes

„Ha egy zeneművünk elég erős ahhoz, hogy nemzetközi viszonylatban értékeit megtartva megállja a helyét, akkor mernünk kell elengedni a kezét” – vallja Kocsár Balázs, aki a Bartók Plusz Operafesztivál Ezrek operája sorozatában dirigálja Kodály Zoltán Székely fonó című
daljátékát június 22-én a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában. A Magyar Állami Operaház fő­ze­nei­gazgatójával a darab jellegzetességeiről, a kortárs jegyeket hordozó Znaniecki-változatról, valamint az opera iránt növekvő érdeklődés okairól is beszélgettünk.

A háromszoros Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógus és nép­ze­ne­ku­ta­tó Kodály Zoltánra, halálának 50., születésének 135. év­for­du­lójára emlékezünk idén. Mi az, ami főzeneigazgatóként először eszébe jut róla?
K. B.: Kodály színpadi művei, a Háry János, a Székely fonó és a Czinka Panna jutnak eszembe, amelyeket az idei emlékév kapcsán mutat be a Magyar Állami Operaház, s amelyeket egész évben re­per­toá­ron tartunk. A Háry János egy klasszikusnak mondható daljáték, a történetet prózai szövegben és zárt zeneszámokban meséli el. A Czinka Panna egy, az 1940-es években Balázs Béla szövegére írt prózai darab, amelyhez kísérő zenét Kodály Zoltán komponált. Az akkori politika belekötött a műbe, így hamar levették a repertoárról, azonban Nádasdy Kálmán, Kodály-tanítvány rendező irányításával, Szokolay Sándor és Sulyok Imre zeneszerzők Kodály dallamait oratorikus művé alkották – így született meg a Canticum Rákóczianum.

A harmadik pedig a Székely fonó, mely keletkezését illetően a második darab, s 1932-ben mutatták be a Magyar Állami Operaházban.
K. B.: Kodálynak e hetvenperces, egyfelvonásos daljátéka csodálatos zenei világot mutat be szólistákkal, kórussal, tánccal. Olyanfajta egybekomponált mű, melynek érdekessége, hogy kizárólag autentikus magyar népdalok melódiái és azok szövege viszi előre a történetet, egyetlen próza vagy recitativo sem hangzik el benne. A zeneszerző emellett bizonyos szituációkban pantomimként feliratozott közjátékokat iktatott a darab egészébe. A feldolgozott népdalokat bevezető, átvezető és lezáró zenekari részletekkel egészítette ki.

Talán épp az egybekomponáltság miatt lehet kihívás e darabot dirigálni.
K. B.: Igen, mert míg a Háry János prózával széttagolt, harminc önálló zeneegység füzére, és ebből kell egy nagy drámai ívet alkotni az előadásban, addig a Székely fonó egyetlen, mélypontokkal és csúcspontokkal tarkított dráma megrajzolására ad lehetőséget. Nagy öröm számunkra, hogy ezt a művet a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál közönségének is bemutathatjuk.
hirdetés

A lengyel Michal Znaniecki egy nagyon jól végiggondolt rendezői koncepció mentén haladva állította színpadra a darabot tavaly októberben; igaz, ez a koncepció nem feltétlenül követte a kodályi gondolatot.
K. B.: Znaniecki zsenialitása épp abban rejlik, hogy bár egy új, sajátosan európai nézőponttal gazdagítva igyekszik bemutatni a magyar kultúra értékeit, koncepciója nem megy szembe Kodályéval, s tiszteletben tartja a népzenei hagyományokat. Ha egy zeneművünk elég erős ahhoz, hogy nemzetközi viszonylatban értékeit megtartva megállja a helyét, akkor mernünk kell elengedni a kezét. Znaniecki több szempontból is vizsgálta a Székely fonót: egyszerre keresett egyetemes és jellemzően magyar motívumokat a kom­po­zí­ció­ban. Magyar életképek Erdélyből – ez áll Kodály partitúrájában alcímként, vagyis egy székely falu fonóházában zajlanak az események: szerelmesek kényszerű elválása és egymásra találása, szabadulás, büntetés, valamint egy zárt falusi közösség életének törvényei bontakoznak ki az egymást követő népdalokból. Mivel a kodályi librettó szövegei többféle értelmezést tesznek lehetővé, Znaniecki kon­cep­ció­já­ban két tér- és idősík jelenik meg: miközben a cselekmény kronologikusan zajlik, egy másik szinten a háziasszony visszaemlékezései, korábbi, férjével eltöltött boldog időszakának emlékei elevenednek meg. Mindez tökéletesen működik, s illik az Operaház egyik vezérelvéhez: feladatunk, hogy a százötven-kétszáz évvel ezelőtt született műveket úgy adjunk elő, hogy azokkal egy mai fiatal figyelmét is lekössük, s hozzáférhetővé tegyük számára az értékeket.

Ennek köszönhető, hogy a tavalyi évben csaknem ötszázezernél is több nézőt fogadott két színházában a Magyar Állami Operaház, s hogy márciusban rekordszámú bérletet, a tavalyi mennyiség csaknem hatszorosát adta el az intézmény a bérletújítás első napján?
K. B.: Biztos vagyok benne, hogy ez is közrejátszik. Komoly marketingmunkát fektetünk abba, hogy ne csak az idősebb, hanem a fiatal és középkorosztályú generációt is megtaláljuk előadásainkkal. Azt tapasztalom, hogy az operába járás manapság egyre erőteljesebben van jelen az emberek gon­dol­ko­dásában.

Több ezer előadást dirigált, több száz mű van a repertoárjában. Sajátított el valamit az emberi kapcsolatok megértéséhez, kezeléséhez a zenéből, a dirigálásból kiindulva?
K. B.: Inkább fordítva működik ez. Egy zenekar nem gépekből, hanem emberekből áll, így az, hogy a tagok milyen módon, hangulatban és közérzettel zenélnek vagy énekelnek, hogy a közönségben megszületik-e a katartikus élmény, az döntően azon múlik, hogy mit és hogyan kommunikálok a kollégáimmal. Az egymásra hangolódás, az empátia legalább olyan fontos része a munkámnak, mint a dirigálás.




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor