RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. március 29., szerda
Auguszta

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Ajánló
Hazádnak rendületlenül
2015-05. szám

Fejezetek a magyar romantika festészetéből alcímmel nyílt kiállítás még a tavasszal a KOGART tihanyi kiállítóhelyén, mely mintegy harminc alkotáson keresztül mutatja be a magyar romantika festészetének legjellemzőbb témáit és legjelentősebb hazai képviselőit. Nemcsak
Magyarországon, de Európa szinte minden más országában is a történelmi tárgyú képek jelentették a romantikus festészet legtöbbre értékelt vonulatát. A kiállításon a jól ismert képek között Székely Bertalan Eger várát védő hős asszonyait vagy Madarász Viktor Zrínyit és Frangepánt a bécsújhelyi börtönben ábrázoló festményével találkozhatnak a látogatók, melyek korukban éppúgy a nemzeti ellenállás jelképeivé váltak, mint II. Rákóczi Ferenc alakja Benczúr Gyula alkotásán.
A romantika időszakában vált önálló képtémává a tájkép is, melynek legjelentősebb képviselői – id. Markó Károly, Ligeti Antal, Telepy Károly – szintén szerepelnek a kiállításon. De látható az életképfestészet legjelentősebb művelőjének, Borsos Józsefnek egy ritkaságszámba menő képpárja is, vagy a népi zsánerképek között Sterio Károly pusztai jelenete, amelyen a gémeskút mellett álló lovas figurája a korszak legjelentősebb személyiségére, gróf Széchenyi Istvánra emlékeztet. A „legnagyobb magyar” alakja a művész színes litográfiáján is látható a tárlaton – a műlapként több tucat példányban megjelent grafika Széchenyi egyik legismertebb ábrázolásává vált a korszakban.

Tihany, KOGART Kiállítások
06. 28-ig

hirdetés








vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor