Interjú „Nyakig belemártani magam a dalokba” 2018-05. szám / Jónás Ágnes
Szabó Balázs előszeretettel látogat kiaknázatlan zenei terepekre, élvezettel elegyíti az egymástól látszólag távol álló stílusokat, a folyamatos megújulás jellemzi. Most ismét izgalmas mérföldkőhöz érkezett: bandája július 1-jén a Modern Art Orchestrával exkluzív felállásban ad rendhagyó koncertet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Budapesti Nyári Fesztivál keretében, s új lemezükről is énekelnek dalokat. A multiinstrumentalista énekessel az új korongról, az innováció fontosságáról és a kiégésről is beszélgettünk.
Rendhagyó koncert lesz a tiétek július 1-jén – ez áll a Budapesti Nyári Fesztivál honlapján a beharangozóban. Mitől lesz különleges ez az este?
Sz. B.: Régóta kacérkodunk a gondolattal, hogy egyszer egy nagyzenekari felállásban is színpadra lépjünk, és most elérkezettnek láttuk az időt, hogy legyen végre egy ilyen nagyszabású koncertünk. Eddig sosem hallott hangszereléssel, a Fekete-Kovács Kornél által vezetett, a jazz, a kortárs popzene és a klasszikus zene terepén otthonosan mozgó Modern Art Orchestrával (MAO) állunk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. A MAO és az általunk képviselt stílus első hallásra talán egymástól távolinak tűnhet, de őket is éppúgy jellemzi a kísérletező kedv, mint minket. Rendhagyó vállalás, izgalmas találkozás ez mindannyiunknak, bízunk benne, hogy a közönségnek is elnyeri a tetszését. Örömmel tölt el bennünket, hogy a fesztivál szervezői bizalmat szavaztak nekünk, és hogy egy ilyen színvonalas, nagy múltú helyszínen és rendezvény keretében állhatunk színpadra.
Az új lemezetekről is énekeltek dalokat? Mert ugyebár négy év után új lemezzel jelentkeztetek, a korong címe Rajtad felejtett szavaim, mely hangzásában igencsak eltér a korábbiaktól.
Sz. B.: Így van! Május 11-én és 12-én volt a lemezbemutató koncertünk az A38 Hajón, és dupla telt ház előtt mutathattuk be az új albumot. A júliusi koncerten a régebbi dalaink mellett már erről az új lemezről is válogatunk. Dalszövegben és hangzásban is a nép- és a popzenét ötvözzük az albumon, újításként megjelenik a megszokott hangszerek mellett például a zongora, a baglama, az angolkürt vagy a szuzafon, utóbbi régies, színházias jelleget kölcsönöz az adott dalnak. Nem akartunk semmiféle elvárásnak megfelelni, és azon sem görcsöltünk, hogy esetleg a média nem kapja majd fel a dalainkat a „régiessége”, akusztikussága miatt, vagy hogy lesz olyan, aki már túl merésznek fogja tartani, úgy jelentek meg a dalok, ahogy leginkább jónak éreztük.
Az albumcím tulajdonképpen egy gyönyörű megszemélyesítés.
Sz. B.: A lemezen szereplő daloknak számos síkja van, sokféle vízióról szólnak, a témák szerteágazók, azonban a szerelem, a barátság és a régmúlt összeköti az egyes számok gondolatiságát, ezért is gondoltam, hogy jól összegezné a korongot ez a cím.
Zenekaroddal, a Szabó Balázs Bandájával folyamatosan törekszel az innovációra, minden alkalommal kevertek egy-egy új színt a korongok anyagába. Mindez arra enged következtetni, hogy nem szeretsz az előre kikövezett úton haladni, s talán nem tűröd jól, ha beskatulyáznak.
Sz. B.: Szeretek olyan zenei területeket felfedezni, ahol korábban még nem jártam. Játékként fogom fel ezeket a kalandozásokat, kísérletezéseket. Zenehallgatóként is sokféle muzsikát kedvelek – más szól, ha futok, más, ha nosztalgiázni támad kedvem. A népzenészek közt túl populáris vagyok, a popzenészek közt pedig túl alternatív, vagy túl népzenés, de engem ez a besorolás nem különösebben feszélyez. Egyetlen dolog érdekel: ugyanazt az érzést, ugyanazt a személyességet és varázslatot szeretném megteremteni a lemezen, mint amit egy telt házas koncerten. | hirdetés
|
|
Korábban a funkkal, hiphoppal, a saját zenekarod óta pedig inkább pop-rock vonallal vegyíted a népzenét. A fúziós produkciók manapság nagyon divatosak. Szerinted miért?
Sz. B.: Szerintem ma már kiforrott stílusirányzatokkal találkozhatunk, nehéz újat mutatni egyetlen stílus keretein belül, akár komolyzenében vagy rockban, a népzenében is lassan kezdenek kihalni az adatközlők, így a gyűjtés is egészen más értelmet nyer, minden változik. Szükség van az innovációra, hogy ily módon tovább élhessen akár a népzene vagy bármilyen más típusú zene, persze nagyon nem mindegy, hogy hogyan nyúlunk hozzá, és milyen gondolatokkal írjuk tovább.
A zene remek kapcsolatteremtő eszköz, képes összekovácsolni különböző korú, vallású és nemzetiségű embereket, de vajon lehet-e búvóhely a világ borzalmai, a hétköznapi gondok elől? Te hogy látod?
Sz. B.: Abszolút lehet búvóhely a zene, de nemcsak a zene, hanem más művészeti ágak is. Mindegyik máshogyan ringatja el az elmét, máshogyan teremt egy saját, bensőséges világot, ahol szívesen rejtőzik az ember. Zenészként szerencsésnek tartom magam, hiszen a zene nagyon hálás művészeti ág, egyszerre több módon is tud hatni az emberre.
Húsz éve vagy a pályán. Sose éreztél még kiégést?
Sz. B.: Nem, de régóta rettegek attól, hogy egyszer ez bekövetkezik. Régebben sokkal nagyobb hőfokon égtem: zenekari próbára rohantam, aztán vissza a színházba, majd koncertet adtunk, utána pedig hajnalig muzsikáltam táncházban. Meddig lehet ezt így bírni? Van-e ennek így értelme? Meddig izgalmas egy koncert? Vajon mikor írom az utolsó dalomat, s tudni fogom-e, hogy az az utolsó? – efféle kérdések nyilalltak akkoriban belém. Szerencsére a közönségtől azonnali visszacsatolást kapok, és ez mindig ki tud rántani a bizonytalanságból. Igyekszem félretenni a félelmeimet, és nyakig belemártani magam a dalokba az első másodperctől az utolsóig.
|
vissza |
|
| |