PM Online | Mozi

2011. július 22-én az egész világ megdöbbenve szembesült a norvég tömegmészárlás hírével. Először bomba robbant Oslo kormányzati negyedében, majd az Utoya nevű szigeten, az ott táborozó fiatalok között egy rendőrnek öltözött férfi kezdett kegyetlen mészárlásba. A másfél órán

át tartó lövöldözésben 69-en vesztették életüket, és további 66-an sérültek meg. Mind a bombamerényletet, mind az Utoya szigeti mészárlást Anders Behring Breivik követte el – a 32 éves terrorista összesen 77 embert ölt meg. A történtekből idén két játékfilm is készült: az egyiket Paul Greengrass rendezte, aki korábban már a szeptember 11-ei terrortámadást (A United 93-as) is felelevenítette, a másikat a Hawaii, Oslóval befutott norvég Erik Poppe készítette. A téma annyira letaglózó és oly közeli még az emlék, hogy a rendezők szinte biztosra mentek: mindenféle hatásvadász eszköz nélkül is biztosítva van a figyelem, a közönség aligha vonhatja ki magát a látottak alól.
Poppe meglehetősen puritán megközelítést választott: a kamera végig egyetlen alakot, egy, a testvérét kereső lányt követ valós időben, vágás nélkül. A támadó arctalan marad, a neve sem hangzik el. Az Utoya, július 22. kellő hozzáértésről tanúskodik, a vizuális megvalósítás azonban korántsem újdonság, azt a készítők az Oscar-díjas Saul fiából kölcsönözték. A kamera a főszereplő lány, Kaja (Andrea Berntzen) tarkójához tapad, ahogy kétségbeesve próbál menekülni a rettegő fiatalok forgatagában, vagy éppen elbújni a közelgő léptek elől. Berntzen éppúgy kiváló választás és nagy felfedezés, ahogy Röhrig Géza volt, ugyanakkor Poppe tehetsége már nem mérhető Nemes Jeleséhez: a film feszültsége minden igyekezet ellenére sem tart ki a teljes játékidő alatt.

Utoya, július 22. (16)
(Utoya 22. juli)