PM Online | Zene

Idén 75 éves a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a jubileumi évad több mint impozáns. A zenekar első koncertmestere Oláh Vilmos, ahogy a Siam Filharmonikus Zenekaré is. A Liszt-, Dohnányi- és Lajtha-díjas művész közreműködésével különleges dokumentumfilm készült, The
Violin Alone címmel, amely nyolc Emmy-jelölésből hatot díjra váltott. Oláh Vilmos hegedűjátéka mámorító, és éppen ilyen érzés, ha az embert az a szerencse éri, hogy beszélgethet vele.

Sokat dolgozik Ázsiában, milyen ott, és hogy látja a komolyzene hazai helyzetét?
O. V.: A társadalmi elvárások és a művészet nem elválasztható. Az emberek zöme nem keres kulináris vagy szellemi táplálékot. A világ instant. Ez a művészetre is igaz. A legnagyobb reklámot kapott művész a legnagyobb művész. Kérdés, így ki jut el a közönséghez? Az érzelmek kimerülnek a telefon gombjainak nyomogatásában, az emberek megnyomják naponta többször a tetszik ikont vagy a szomorú fejet, amivel azt mondják, szomorú vagyok, de nem élik át ezeket az érzéseket. Nincs mély, átélt érzelem. Ha a mindennapokban így él valaki, egy koncert sokkot okoz számára, felmerül benne, kell ez? Mi ez egyáltalán? Szerencsés esetben pedig azt mondja, hű de jó! Pedig létünk egyik lényege, hogy épüljünk, ne felületes érzelmeket éljünk meg. A klasszikus zenét meg kell érteni, fel kell nőni hozzá. Nem népszerű műfaj, hanem érzelmekkel teli világ, nem nyílik meg mindenkinek. Ázsiában sok pénzt fektetnek bele, vannak jó tanárok, akarat is van, lesz belőle valami. Ha egy fát elültetünk, 10-20 év, amíg mutatkoznak annak gyümölcsei.

Érdekes élmény lesz, amikor bemutatják az ön közreműködésével készült The Violin Alone című, többszörös díjnyertes filmet.
O. V.: Nem a díjak miatt, de ez a film valóban különleges élmény, és persze nem rólam szól. Egy zenemű születését mutatja be, arról mesél, hogyan jut el a művész az első benyomásoktól a mű megismeréséig. Mindez a szemünk láttára történik. A műnek nincs hangzó múltja, csak partitúrája. Az ismerkedést egy zeneművel mindig hangszer nélkül kezdem. Tanulmányozom a témáját, szerkezetét, mert a hangszeres játék jelentősen befolyásol. Utána már a hegedűmmel próbálom előcsalogatni a dallamát, ritmusát, megközelíteni a zeneszerző által elképzelt művet. Fontos a sokszínűség, ami ma már kevés előadó sajátja. Sokan járják úgy a világot, hogy nincs önálló hangszerhangjuk. Egyre kevésbé jellemző a muzsikusokra, legyenek fúvósok, billentyűsök vagy vonósok, az egyéni hangszerhang. A közönség is csak azt hallja, hogy halkabb vagy hangosabb a zene, gyors vagy lassú a ritmus, az, amit a zenész átél, kevésbé fontos. Pedig a publikum éhes, például ahogy Vásáry Tamás beszél a zenéről, azt az emberek imádják.

Hogy mutatná be a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát?
O. V.: A zenekart 1943-ban Dohnányi Ernő alapította, a zenekar Tiszteletbeli Főzeneigazgatója, Vásáry Tamás Dohnányi-tanítvány volt. A zenekar 75 éves, Vásáry Tamás 85 éves, így kettős jubileumot ünneplünk. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara sok tekintetben különleges, egyik ezek közül, hogy mindkét vezető karmestere, Kovács János és Vásáry Tamás Kossuth-díjas és Prima Primissima-díjas. Ezzel a kiváltsággal egyetlen másik magyar szimfonikus zenekar sem büszkélkedhet. Egyedülálló azért is, mert van énekkara és gyerekkórusa. A világon nincs sok ilyen. A koncertek jól tükrözik a zenekar sokszínű repertoárját. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara koncertzenekar, az eltelt 75 év alatt az egyetlen együttes, amely kortárs zenét rögzített, megörökítette a kiemelkedő műveket. A zenekar a legmagasabb színvonalon játszik, a 75 éves tapasztalat utolérhetetlen. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy jövőre a Budapesti Wagner Napokon kétszer játssza el a zenekar az énekkar közreműködésével a Ringet. A zenekart a rendezvénysorozat művészeti vezetője, Fischer Ádám vezényeli majd. Most látok arra esélyt, hogy a jelenlegi vezetéssel ismét abba a pozícióba kerüljön az együttes, amiben megalapítása idején volt. Hosszú idő után távol-keleti turnéra is indulunk.