A mádi zsinagóga már önmagában különös képződmény – a meseszépen felújított, barokk-copf épület az egykori, világhíres jesiva (ma Csodarabbik Útja Fogadó) szomszédságában áll a dombtetőn. Mivel a zsinagógát nem szentségtelenítették meg, vagyis sem a háborúban, sem
utána nem működött itt magtár, istálló vagy ispotály, maradhatott az, ami. Ugyanakkor a faluban ma már nincs zsidó közösség, így a törvények szerint Tóra sem lehet a gyülekezés házában, ekképpen szertartás csak akkor tartható itt, ha az erre vándorló közösségek egy-egy ünnepre magukkal hozzák az utazó Tórájukat. A mádi zsinagóga így az év nagy részében „egyszerű” turistalátványosság, melyet időről időre különböző kiállításokkal tesznek élővé.
A női karzat most épp számtalan, szó szerinti csodával telt meg – három művész-művészetterapeuta, Kovács Rózsa, Tar Ágnes és Fajka József olyan interaktív kiállítást álmodott az éghez legközelebb eső „templomtérbe”, melyen haszid legendák elevenednek meg, ahol a környéken egykor élt híres csodarabbik nyomdokaiba léphet a látogató, ahol a jámborok szelídsége összeér a hegyaljai furmint édes zamatával, és ahol saját csodák teremnek. Lehet, egészen aprók, de az is megeshet, hogy életre szólóak. A csodák földjén bármi megtörténhet, márpedig ez itt az a vidék, ahol többek között a híres sátoraljaújhelyi csodarabbi, Teitelbeum Mózes tevékenykedett, akihez betegsége idején a gyermek Kossuth Lajost is elhozta édesanyja, reménykedve a cádik különös képességében, miután az orvosok már lemondtak a fiúról. Állítólag az újhelyi rebbe nemcsak meggyógyította a gyereket, hanem egy zsoltáridézetre épülő szójáték segítségével meg is jósolta Kossuth dicsőséges jövőjét, mellyel „népének dísze-koronája” lesz. S bár a kiállításban csodarabbik csak áttételesen megidézve jelennek meg, maga a csoda ott lapul minden ecsetvonásban, félig megírt, tetszés szerint befejezhető mesében, szó szerint szögre akasztható fájdalomban és minden ki nem tett kérdőjelben. No meg minden korty borban.
Mádi zsinagóga |
vissza
vissza a lap tetejére
