Impresszum | Előfizetés  
  2024. december 22., vasárnap
Zénó

 
 
Nyomtatható változat

Egyedülálló vállalkozás – Az ember tragédiájának színrevitele négy rendezővel
2018-11. szám / Tóth Bence

Székesfehérváron 200 évvel ezelőtt kezdődött a magyar nyelvű színjátszás hivatalos pártolása. Ennek tiszteletére a Vörösmarty Színház december első hétvégéjén mutatja be Madách Imre örök
érvényű remekművét Az ember tragédiája 1. címmel. A drámai költeményt Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba művészeti vezetők és Szikora János igazgató rendhagyó módon közösen viszik színre, a különleges szellemi kalandról velük beszélgettünk.

Honnan jött a gondolat, hogy fiókodból előveszed Az ember tragédiáját, leporolod, és újra megrendezed, sőt megrendezitek?
Sz. J.: Nem akartam elővenni, nagyon mélyen feküdt ott a fiókomban. Nem is állt szándékomban, hogy újra belevessem magam, mert úgy éreztem, hogy amit én 2002-ben a Nemzeti színházas rendezésem során megfogalmaztam, ahhoz képest nem gondolok mást most sem a műről. Az ember tragédiáját akkor és most is az istenkeresés drámájának tartottam/tartom. Miközben művészeti vezető társaimmal beszélgettünk a Tragédiáról, rá kellett jönnünk, hogy a színjáték nem ér véget ott, ahol Madách befejezte. Az ember tra­gé­diá­ja napjainkig ható dráma, de ezt nem írta meg még senki. Képzeljük el a művet egy sokkal tágabb történelmi dimenzió átfogó folyamataként, amely nem áll meg a londoni színnél, hanem tovább folytatódik, és valahol a New York-i World Trade Center ikertornyainak leomlásakor ér véget. Ily módon Az ember tragédiája egy olyan monumentális dimenziójú gondolati kalanddá állt össze, ami már mindenképpen inspiráló volt szá­mom­ra, és arra késztetett, hogy húzzam csak ki még egyszer a fiókot, és lapozzak bele a műbe. És a szöveg nagyon készségesen tárt elém olyan gondolatokat, melyek engem is meglepő módon 16 évvel ezelőtt észrevétlenül hagytak.



Mindenképpen tehát egy előremutató produkcióról van szó. Hogyan képzelitek el a folytatást?
H. I.: Valójában mi a gombhoz varrtuk a kabátot, mert először az érdekelt minket, hogy mi történt a világon az elmúlt 200 évben, egy történelmileg elképesztően sűrű időszakban. El kéne számolnunk az I. és II. világháborúval, a Monarchia széthullásával, a Szovjetunió megalakulásával és Európa kettészakadásával is. Tegyük fel a kérdést, hogy mit gondolunk mi, európaiak erről a történelmi és kultúrtörténeti időszakról. Azt gondoltuk, hogy a kérdésekre csak akkor kaphatunk választ a folytatásban, ha előtte Az ember tra­gé­diá­já­nak a Madách-féle változatát is színre visszük, és annak tapasztalataival esünk neki a második résznek. Felkértünk négy írót, Tasnádi Istvánt, Márton Lászlót, Térey Jánost és Závada Pált, akiknek egyenként mindössze 30 oldalba kell sűríteniük ezt az elképesztően bonyolult történelmi periódust. Ez a magyar színház, kultúra elszámolása nekünk arról, hogy beszéljünk erről a finoman szólva is hektikus korszakról.
hirdetés

A teljes társulatot bevonva készül Az ember tragédiája 1., Hogyan teremtitek meg az eltérő rendezői színek között a kohéziót?
H. Cs.: Az előadás összetartó pillére alapvetően a közösségi játék lesz. Négy eltérő gondolkodású rendező, de egy társulat. Mindenképpen a kollektív társulati jelenlétre építünk mind a négyen, és ezen belül pedig nyilván számtalan színe lesz a darabnak. Ebben szerintem pont az az izgalmas, hogy nincsenek elvárásaink még egymástól sem. Talán mi is egy picit mentesülhetünk az alól a nyomás alól, miszerint mindenkori el­vá­rás, hogy e nagy művet fajsúlyosan rendezze meg a rendező. Ezért tudunk mi szabadabban gondolkodni.

Hiába a négy rendezői szemszög, a látványvilág közös pont lesz, segítve az egység megteremtését.
B. B.: Igen, mert kellett egy sorvezető, ami mentén el tudtunk indulni. Olyan díszletet alkotunk, amit el tudunk fogadni, és mégse nyomja rá a bélyegét arra, hogy milyen nagyon erőteljes üzenettel is bír. Egy szakrális gondolkodásból indultunk ki, és egy olyan oszloprendszerben állapodtunk meg, amit szabadon variálhatunk a színpadon, valamint megegyeztünk egy, a darabot átszövő szimbólumban, a homokban. A homok rengeteg mindent szimbolizál, így többek között magát a teremtést, a Földet. Ennek a variációit fogjuk mi különböző stílusban, különböző játéktechnikával elkülöníteni, de az egység megmarad, és éppen ezért a néző nem zavarodik össze. Egy egységes előadást lát különböző formanyelven és játékstílusban.






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor