PM Online | Gasztro

A Fülemüle étteremben szinte nem változik semmi. Tán hét-nyolc éve jártam ott, és minden csaknem ugyanaz. Bár azért nem kis különbség, hogy akkor még a tulajdonos, Singer András fogadott, aki jellegzetes alakja volt a magyar gasztronómiának.

Testes, falstaffi ember, akiből ugyanúgy, mint Shakespeare remekbe szabott hőséből, áradt az életszeretet és az ételszeretet. A zenét is meglehetősen kedvelte, annyira, hogy az Anonymus együttes billentyűse volt. Hat évig a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltségen főzött, akár tömegméretekben, naponta 4-500 vendégnek, de persze hírességeknek ugyanúgy. A Fülemülével egyáltalán nem kóser, de vállaltan erősen zsidó beütésű vendéglőt hozott létre, ahol a sólet lett a zászlóshajó, mindenféle feltéttel, azóta még chilis változat is rendelhető belőle. András sajnos már meghalt, most a felesége, Mari fogad, aki a férje idejében a háttérben meghúzódva főleg az adminisztratív ügyeket intézte, egykor felszolgáló volt. Most is azt mondja, hogy ő inkább csak családtag, a két fia, Balázs és Viktor a tulajdonos, leginkább ők viszik az ügyeket. Időnként szóba is hozzák, hogy korszerűsíteni kellene a kínálatot, de aztán valahogyan mindig bebizonyosodik, hogy ide azért jönnek a vendégek, amit már korábban is megszoktak.
Ezt mondja Boros Árpád séf is, aki lassan 11 éve dolgozik a Fülemülében. Elmeséli, hogy időnként próbálkoznak új dolgokkal, bennük van a konyhán a kísérletező kedv, de aztán az új fogások rendszerint elég hamar lekerülnek az étlapról, mert nincs irántuk elég kereslet. Néhány szezonális jellegű ételt azért ajánlanak, de rendszerint diadalmaskodnak a klasszikusok. A VIII. kerület egyik mellékutcájában található helyre kevesen tévednek be csak úgy, ide célzottan jönnek az emberek. Olyan is volt, aki már a repülőtérről egyenesen ide érkezett, mert a barátja azt mondta neki, hogy ide igencsak érdemes jönni. A séf úr szerint nyáron körülbelül 60-30 százalék a külföldiek és a magyarok aránya, télen még több kicsit a külföldi, 70 százalékra is felkúszik az arányuk. És eléggé egyértelmű, hogy itt nem reformkonyhára vágynak, ez leginkább a magyar, a budapesti zsidó konyha tanyája, ahol például a sólet még mindig úgy készül, ahogyan azt a nagymama csinálta.
A vendéglő valóságos múzeum, a falakon temérdek kép, tele családi felvételekkel, de vannak régi plakátok, karikatúrák is, olyasmi feliratokkal például, hogy „Sörkoncerten a muzsika a fő, és hogy működjön a gégefő”. Vagy például egy kocsmai jelenetet ábrázoló karikatúrán, amin egy vízcsap és a közelében kissé búslakodó férfi is látható, ez a felirat díszeleg: „Hallotta, hogy a víz is iható, és most ki akarja próbálni”. Van patinás, nagy tükör és több vitrin, telis-tele különböző országokból származó kerámiákkal, tárgyakkal, Singer úr vagy 80 országban megfordult, és hozott haza emlékeket. A bejáratnál pedig ott látható egy jókora, elmaradhatatlan menóra, egyértelművé téve a hely jellegét.