Nigella asztalánál
Az evés végtelen szeretete
2018-12. szám / Bóta Gábor
Azt szeretem a Nigella asztalánál című, Az otthoni főzés öröme alcímű, a Kossuth Kiadónál megjelent kötetben, hogy személyiség van mögötte. Nevezetesen Nigella Lawson, főzőműsorok háziasszonya, aki jeles újságíró is, így aztán nem különösebben meglepő, hogy remekül tud írni.
Vagyis az esetében nem arról az amúgy meglehetősen divatos szakácskönyvtípusról van szó, amikor van egy néhány soros bevezető, és már sorjáznak is a receptek elég unalmas tárgyilagossággal taglalva, és persze mutatós fotókkal felturbózva. Nigella viszont mesél. Elregéli például, melyik étellel hogy találkozott, vagy hogyan kísérletezte ki. Nem rest a balfácánkodásait sem megosztani velünk, hogy mikor mi nem sikerült, hogyan rugaszkodott neki újra, mit lehet nagyon elbaltázni. Nem akar tévedhetetlen vérprofinak mutatkozni. És nem akar nagyképűsködve túlbonyolítani semmit, azt az elvet vallja, hogy az élet éppen elég bonyolult, legalább a főzés legyen egyszerű. Szóval ő nem séf, soha sehol nem volt konyhafőnök, étteremkritikus azonban volt valaha, nyilván innen is származik a képessége, hogy érdekesen, ínycsiklandozóan tudja elmondani, milyen is az az étel, amiről szó van. Valósággal lefesti, megeleveníti, az embernek azon nyomban kedve támad megkóstolni.
Nincs semmi körül hókuszpókusz, nem azt akarja hirdetni, hogy ő minden tudás birtokosa, mi pedig csak nézzünk föl rá és csodáljuk. Éppen ellenkezőleg, mintha még bátorítólag kicsit meg is simogatná a fejünket, és azt mondaná, figyeljetek, ez aztán veszett finom, meg amaz is, és még ajánlok valamit, amit nem érdemes kihagyni, és eszetek ágában ne legyen kételkedni magatokban, mert tuti biztos, hogy ti is meg tudjátok csinálni. Amúgy pedig a konyhában lenni nem robot, tiszta boldogság, hát örüljünk neki, hogy mi mindent készíthetünk. | hirdetés
 |
|
A nagyszerű pszichológus, kiváló író, Polcz Alaine Főzzünk örömmel! című szakácskönyve esetében éreztem ugyanezt, hatványozottan. Az még kultúrtörténeti munka is, felidézi például gyermekkora Erdélyét és ízeit, ő aztán tényleg mesél és mesél. Mintha kis novellákat írna. Be is vezeti az „alkotó főzés” fogalmát, mert számára a főzés ugyanolyan alkotás volt, mint az irodalmi tevékenység. Egyszer megleshettem, hogyan főz az ő és a nagy író, Mészöly Miklós otthonában, és közben magyarázott, anekdotázott nekem. Még azt is megmutatta, mit hogyan rendez el a hűtőszekrényben, hogy mindent megtaláljon. Semmit nem mért, inkább megsaccolt, nem vágyott rá, hogy valami pont olyan legyen, mint múltkor, hajtotta a kíváncsiság, élvezte, hogy improvizálhat, és játékos kedvűen érdekelte, hogy no hát ebből most akkor mi lesz.
Nigella azért pontosan meghatározza, mi hány gramm, és el is mondja az előszóban, hogy ezt egyáltalán nem azért csinálja, hogy sznobnak tűnjön, vagy bármennyire is gátolja a kreativitást, de fontosnak tartja, hogy a receptek a lehető legmegbízhatóbb útmutatást adják. Mert szerinte a recept bizonyos értelemben annak egy eszköze, hogy az élet zűrzavarában rendet vágjunk, egyfajta útmutató, amihez tarthatjuk magunkat. Szóval alap, amitől, ha van kedvünk, eltérhetünk. De arra is figyelmeztet bennünket, hogy a főzésnél ezt inkább tehetjük meg, mint a sütésnél, mert az utóbbinál elég nagy grimbuszok származhatnak abból, ha nem tartjuk be a megfelelő arányokat.
Bizonyos szabályok betartása mellett szabadság árad ebből a könyvből. A receptek nincsenek fejezetekben glédába állítva, meg is indokolja, hogy miért nem. Azért, mert nem volt kedve a receptek folyamát megakasztani, mivel ez a fajta őszinte rendezetlenség sokban hasonlít arra, ahogy főz és él. Azt szintén bevallja, hogy az adagjai bőségesek, tán ebben is benne van az életszeretete. Persze, mivel ismert személyiség, tudható, volt ő kövér, volt ő maga alatt, volt kábítószerfüggő, mindez rosszat tett a karrierjének. De közvetlen személyisége, egyszerűen is ötletes ételei, mesélőkedve népszerűvé teszi világszerte, így nálunk is sokan odatapadnak a képernyőhöz, ha a műsorai mennek. Úgy tűnik, teljes egészében talpra állt. A Jonathan Lovekin által szemléletesen fotózott könyvből derű, kiegyensúlyozottság árad, és az ételek, az evés végtelen szeretete.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
