Interjú
Párkapcsolati és önértékelési dilemmák humorral és zenével
2019-04. szám / Jónás Ágnes
Két évvel ezelőtt mutatta be a Turay Ida Színház A férfiak a fejükre estek! című zenés vígjátékot Sztárek Andrea, Xantus Barbara és Détár Enikő főszereplésével. A történetnek megszületett a folytatása: A nők (is) a fejükre estek! hölgyszereplőinek hétköznapjai ismét fenekestül felfordul-
nak, természetesen ezúttal is a férfiak miatt; az előadás ezúttal a nők elé tart görbe tükröt. Az április 13-tól látható, humorral átszőtt, de fajsúlyos kérdéseket is boncolgató előadásban ezúttal is Sztárek Andrea játssza az egyik főszerepet, s a rendezés is az ő munkáját dicséri.
A férfiak a fejükre estek! két éve akkora siker, hogy alig lehet rá jegyet kapni. A darab fő kérdése, hogy miért hagyják el a férfiak az öregedő feleségeiket fiatalabbakért. Milyen kérdést jár körbe A nők (is) a fejükre estek! című vígjáték?
Sz. A.:Ez a darab is a nő és a férfi kapcsolatának hullámvasútján utazik, hiszen ha a Vidámpark be is zárt, a hullámvasút megmaradt, a hullámvasút örök. Ezúttal a nők elé tartunk tükröt, mert bizony velünk, nőkkel is van gond bőven. A női főszereplőkön – Petrán (Détár Enikő), Nikin (Xantus Barbara), és az általam játszott Diánán – eluralkodik az öregedés miatti kétségbeesés és pánik. Olyannyira el vannak foglalva önmagukkal és az életkorukkal (ráncaik számával, testük állapotával), hogy észre sem veszik azokat a korban hozzájuk illő férfiakat (Frech Zoltán, Cservenák Vilmos és Fehérvári Péter), akik úgy szeretnék őket szeretni, ahogy vannak. Hibáikkal és önbizalomhiányukkal együtt, feltétel nélkül.
Az általad játszott Diána mennyiben hasonlít rád?
Sz. A.: Diána karaktere a legkeményebb. Csípőből tüzel, mert működik a humorérzéke, szarkasztikus, energikus, jó értelemben véve harsány. Ez mind jellemző rám is. És ami a humort illeti: a humorérzék egy istenáldotta adottság, ami lehetővéteszi, hogy kellő távolságból, elnézően tekinthessünk a világra és a krízishelyzetekre. Diána szerepét Topolcsányi Laura eredetileg, A férfiak a fejükre estek! című darabban Szulák Andreára írta, ő egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni, sajnos. Így aztán arra kértek, hogy játsszam el én. Pontosan tudtam, hogy játszani és rendezni egyszerre szinte képtelenség, de hát mint akit a fejére ejtettek, elvállaltam, mint most, a második részben is.
Tudja majd élvezni a második részt az is, aki nem látta még az első részt?
Sz. A.: Abszolút! Nem szükséges „előzetes tudás” ehhez az előadáshoz. A szerző, Báldi Mária behozott a történetbe új szálakat és új szereplőket. Ez a darab is bővelkedik – a megszokott és épp ezért elvárható – humorban és érzelemben, s egyik érdekessége, hogy egy színház a színházban jelenettel kezdődik. És természetesen most is szólnak Berkes Gábor színpadi helyzeteket remekül megsegítő dalai. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egyszer megszületik a harmadik rész is. Jó lenne, ha mindenki a fejére esne…
Férfiaknak is való előadás ez?
Sz. A.: Mi az, hogy! A tapasztalatom az, hogy míg a vidéki városokban a férfiak önfeledten ülnek az előadáson a feleségeik mellett, mert nem bántja őket a történet, hiszen nem azonosulnak a hűtlen férfikarakterekkel, addig Pesten azt látom, hogy A férfiak a fejükre estek!-ről épp a férfiak kezdenek elmaradozni. Esetleg a téma kellemetlenül érinti őket? Na, épp ezért most a nőket is a fejükre ejtjük, hogy az – esetleg megbántott – férfiakat rehabilitáljuk. Női nézőink pedig talán velünk együtt kíváncsiak arra, hogy mi nők hol hibázunk. | hirdetés
 |
|
Az emberiség időről időre felteszi a kérdést: mi a jó párkapcsolat titka. Szerinted?
Sz. A.: A bizalom.
A bizalomba az őszinteség, adott esetben a félrelépések megvallása is beletartozik, ami talán hosszú időre sebet ejthet a felek valamelyikén.
Sz. A.: Úgy vélem, hogy amíg „csak” hirtelen fellángolásról, „pillanatnyi elmezavarról” van szó, felesleges színt vallani, mert önzés az őszinteségre hivatkozva átterhelni saját ballépéseink súlyát egy másik emberre. Míg a vétkes megkönnyebbül, addig a másik a megalázott, kiszolgáltatott helyzetbe kényszerül. Amikor egy férfi bevall egy kalandot a kedvesének, leginkább azért teszi, hogy ő maga megszabaduljon a bűntudattól. Én ilyesmikről nem szeretnék tudni, mert nem akarom én cipelni a férfi terhét, elég nekem a sajátom. Azt viszont elvárom, hogy ha érzelmileg tüzet fogott, álljon elém a szerelmem, vállalja azt a kapcsolatot, és ha kell, hagyjon el. Ne úgy kíméljen, hogy hazudik.
És mit gondolsz azokról az elvárásokról, amelyeket a modern kor támaszt a nők felé?
Sz. A.: Legalább vannak elvárások. Ez remek. Miután a nők – önszántukból – egyre jobban „elférfiasodnak”, és emiatt elképesztő energiákkal vágtatnak, egyre több terhet véve magukra (egyszerre vagyunk cselédek, anyák, szeretők és karrierépítők), addig a férfiak gyakran csak – jobb híján – poroszkálnak utánuk. Épp ezért ebben a „helyrebillent” világban muszáj levenni a férfiakról bizonyos terheket, mert meggyőződésem, hogy ők nem bírnak el annyit, mint mi, a „gyengébb” nem. De lehet, hogy nincs igazam, hiszen én nő vagyok, és, mint tudjuk, a nők (is) a fejükre estek.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
