PM Online | Mozi

Egy lány elélvez, miközben buszok dudálnak, majd meztelenül zongorázik, mindezt a fasizálódó Németországban az elfajzott (avantgárd, modern) művészetet bemutató kiállítás után – erős kezdés. Kicsit túl erős is, főleg ha tudjuk, hogy az első negyedóra után még két és háromnegyed

még hátravan a filmből. A kis Kurtnak is erősen indul a gyerekkora, hogy mindezeket végignézi, és ráadásul művészi tehetsége is van.
Florian Henckel von Donnersmarck filmje egy művész életén keresztül néz szembe a német történelem utolsó 80 évével – nem ritka ez a német filmtől, sőt magától a rendezőtől sem, aki A mások élete című NDK-s tematikájú filmjével robbant be, és nyert Oscart 2007-ben, hogy aztán egy pocsék hollywoodi produkcióval, Az utazóval „kirobbanjon”. Akkor is irigyeltük a német közéletet, társadalmat, hogy a besúgásról, a kommunista elnyomó rezsimről ilyen magától értetődően lehet benne beszélni, míg nekünk például a Szabó István-féle A napfény ízével kellett megkötnünk a magunk kompromisszumait.
Donnersmarck továbblép, a náci múltban megjeleníti a drezdai terrorbombázást, a náci pártba belépő opportunisták tragédiáit a felmentés legcsekélyebb árnyéka nélkül. Hogy a történelmet egyre inkább a művészettörténet váltja fel a filmben, nem lehet eléggé sajnálni. A rendező az NDK és a művészet kapcsolatával demonstrálja

a sematizmust, majd jön az NSZK és a művészet. Ismeretterjesztésnek kevés, drámai alapanyagnak is.
Sajnos a művészetről szóló filmek sokszor elfelejtik, hogy a film is művészet, és ha eszközeivel nem nő fel a feladatához, akkor hiteltelen lesz, akár önmaga paródiája. Ellenpélda: a szintén német Tom Tykwer érzékien plasztikus világot alkotott a Parfüm megfilmesítésekor, ami jól működött.
Persze Donnersmarcknak nem a művészet a fontos, hanem annak megjelenítése, hogy rétegződnek a sorsok, hogy rakódik egymásra egy társadalom múltja, hogy keresztezik egymást a múlt bűnei, hova vezet, ha nem vagyunk elég bátrak feltárni a múltat. De ennek a célnak a sikeres eléréséhez hitelesebb és mélyebb karakterek kellenének, nem történelmi demonstrációs figurák. Nem a művészi értelemben vett legpolgáribb megoldások, amelyek gyakran giccsbe hajlanak.
Színészeinek sem ad igazán teret a játékra, pedig például Sebastian Koch A mások életében is bizonyított. És mindezt a tényleg nézőpróbáló háromórás hosszban.
De amellett, hogy művészileg kudarc a Mű szerző nélkül, irigyelhetjük a németeket, hogy ilyen igényű és fókuszú filmjeik készülhetnek.

Mű szerző nélkül (16)
(Werk ohne Autor)
Német, feliratos film