Interjú
„Egyszeri és megismételhetetlen koncertre készülök”
2019-10. szám / Pavlovics Ágota
Somerset Maugham szerint az emberek zöme elégedetten fut sínjein, mint a villamos, megveti a fürge autót, amely ide-oda cikáz és vidáman szalad nyílt tájakon. Maugham kíváncsiságát kizárólag azon kevesek csigázták fel, akik az utóbbi utat járták. Nagy tételben fogadhatunk rá, hogy
az angol író kedvelné László Boldizsárt, ahogy népes rajongótábora is teszi. A sokoldalú és népszerű tenorista 50. születésnapját az Erkel Színházban olyan nagyszabású koncerttel ünnepli, amelyen eddig nem ismert arcát mutathatja meg. László Boldizsárral, a Cotton Club Singers egykori tagjával a 2020. január 6-án, Boldizsár-napon megrendezendő, Boldi Ötven című koncertjéről, művészként eddig megtett útjáról beszélgettünk.
Szeptember 18-án volt ötvenéves, a kerek szám jegyében különleges koncertet ad az Erkel Színházban. Milyen gondolatok mentén alakította ki az est műsorát?
L. B.: Sokat gondolkoztam azon, milyen műsort szeretnék erre a komoly alkalomra, megfordult a fejemben egy operaest, aztán elvetettem, mert több kollégám is készül ilyenre. Biztos voltam benne, hogy olyan programot szeretnék összeállítani, ami én vagyok, ezért olyan zenéket válogattam, amiket az elmúlt tíz évben szerettem hallgatni. Régen terveztem már, hogy csinálok egy oldies koncertet a jazz és a szving örökzöldjeinek világából. Olyan válogatás készült, amely dalainak zömét nem énekeltem még. A magyar és amerikai énekesek dalait Magyarország első számú big bandjével, a Budapest Jazz Orchestrával, valamint egy négytagú vokállal fogom énekelni. Sztárvendégem lesz négy hozzám nagyon közel álló hölgy: Rálik Szilvia, a Magyar Állami Operaház egyik vezető szopránja, Szekeres Adrien, akivel annak idején együtt kezdtem a pályát, Schell Judit színművész, aki az est háziasszonya is lesz, valamint a feleségem, Nánási Helga, aki szintén a Magyar Állami Operaház szólistája. Az amerikai dalok új magyar szövegét számos fordító író készíti. Köztük olyan neves írók, mint Vámos Miklós, Zöldi Gergely és Éger László. A dalok háromnegyed része készen van már, most a hangszerelés folyik. Nem tervezek több ilyet, egyszeri és megismételhetetlen koncertre készülök.
Említene néhány példát, hogyan választott ki, vetett el a válogatás során dalokat?
L. B.: Számos meglepetés ért válogatás közben, például Andy Williams, amerikai popénekes, a ’60-as és ’70-es évek egyik legnagyobb amerikai sztárjának örökzölddé vált száma, az I Love You Baby (Can’t Take My Eyes Off You), ami jó ideig csengőhang volt a telefonomon, kiesett, és kiszórtam a Blood Sweet and Tears egyik dalát is. 17 évesen tetszett, de most nem tartom már érdekesnek. Ugyanakkor a valamikor nagyon népszerű Sugar Baby Love, a The Rubettes dala, ami sokak fülében megmaradt a női hangon éneklő férfi énekes miatt, bent maradt válogatásban, a feleségemmel, Helgával fogjuk énekelni. A Moulin Rouge című filmben megismert, Nicole Kidman által énekelt, One Day I’ll Fly Away című dal is része a válogatásnak. Olyan énekesek dalaiból is válogattam, akik úgynevezett rádiósztárok voltak, nem futottak be olyan karriert, mint mondjuk Elvis Presley, de nagyon tudtak énekelni, és a maguk korában nagyon népszerűek voltak. Persze nem maradhat el az opera sem ezen a jubileumi koncerten. A koncerthez kapcsolódóan jótékonysági kampány is indul a Heim Pál Gyermekkórház javára. | hirdetés
 |
|
Mi hajtja, hogy időről időre váltson, új utakat keressen?
L. B.: Édesanyám szerint már kisgyerekkoromban megállapították, hogy hiperaktív vagyok. Én ezt nyughatatlanságnak nevezem, valóban fontos számomra, hogy mindig új kihívások álljanak előttem. Ugyanakkor képes vagyok várni, kivárni a megfelelő pillanatot, amikor úgy érzem, a magam mércéje szerint maximálisan meg fogok tudni oldani egy feladatot. Jó példa rá, hogy a szegedi éveim alatt is kaptam felkéréseket a Magyar Állami Operaháztól, amelyeket nem fogadtam el, mert tudtam, nem fogom sikerre vinni a szerepet. Aztán négy év szegedi operaéneklés után komfortosan „elfoglaltam” a helyemet a Magyar Állami Operaházban.
Meglehetősen jól kalkulált, hiszen operaénekesi karrierje meredeken ívelt felfelé, négy év Szeged után, ahol már az első évadban több díjat nyert, 2012-ben Pinkerton szerepében debütált a Magyar Állami Operaházban, majd rekordidő alatt, 2017-ben megkapta az intézmény legrangosabb díját, az Operaház Kamaraénekese címet. Később az opera főigazgatója úgy nyilatkozott, nem is tudja, mit kezdenének ön nélkül. Hogy csinálja?
L. B.: Operaénekesként kezdtem a pályámat, vagyis a Cotton Club Singers után csak visszatértem az origóhoz. A Singers alatt eltöltött időszakban évi átlag 200-250 fellépésünk volt, talán innen is a teherbírásom, és ezt ismerte fel az Operaház is, amikor évről évre egyre több és nehezebb évad elé állít, amit persze szívesen állok. A legfontosabb számomra mégis a közönség visszajelzése, elismerése, szeretete. Nemrég vetítette az M5 csatorna Offenbach A rajnai sellők című operájának felvételét, amelyben Franz Waldung szerepét éneklem. Felhívott telefonon Pintér Tibor színész-rendező, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója, gratulált és elmondta, hogy lenyűgözte az előadás. Nem szoktunk sűrűn beszélni, ezért is volt emlékezetes a hívása. Ezek a legfontosabb elismerések számomra, ha a közönség szereti, amit csinálok, ha közelebb kerül az opera műfajához. Most nagyon sokat dolgozom a születésnapi koncertemen, amikor belevágtam, nem gondoltam, hogy ennyi munkával jár majd, de nem bánom, célom, hogy január 6-án mindenki érezze nagyon jól magát az Erkel Színházban.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
