A Náncsi Néni Vendéglőjéről szinte mindenkinek kapásból a jó házias koszt jut eszébe, tulajdonképpen a nagyi főztje. Nagyok az adagok, hiszen otthon sincs beszabályozva, hogy mennyit eszik az ember, hagyományosak, akár anyáról lányára öröklődők a receptek, és persze családias a
hangulat. Mindez tényleg megvan Náncsi Néninél, a kredenceken még a gyönyörűséges, ahogy ők mondják, „savanyák” is ott sorakoznak, meg a főzés mindenféle, már akár múzeumba illő, patinás kellékei. A falak pedig olyanok, mintha a családi album megsárgult, nagy becsben álló képeiből rendeztek volna érdekes  kiállítást, telis-tele vannak valószínűleg ereklyékként kezelt fotókkal. És hát ezekhez járulnak a klasszikus, már kevés helyen található, sokak által nosztalgikusan emlegetett, piros-fehér kockás abroszok meg a tényleg szívélyes vendéglátás.
Schädler Frigyes megunva, hogy tengeren szolgál, biztos talajt akart a lába alá, ezért alapította a vendéglőt, elhatározva, hogy az több mindenben más lesz, mint ami általában megszokott. Ha máshol kicsik az adagok, akkor náluk termetesek lesznek, ha sok helyen megszaladnak az árak, akkor náluk reálisak lesznek. Fontos gesztus például, hogy náluk a fél adagért, mint szinte mindenütt, nem számolnak fel 70%-os árat, hanem csak annak a felét, mint amibe az étel kerül. Sőt, ha úgy adódik, akár negyed adag is rendelhető, ami egyébként arra is jó, hogy több mindent végigkóstoljunk a széles választékból.
Frigyes két lánya, Schädler Franciska és Schädler Zsófi az édesapjukkal közösen viszik az üzletet. Alapszabály, hogy mindennap valamelyikük bent van a vendéglőben. Édesapjuk repülőgép-műszerész, tengerész volt, aki az édesanyjukkal és egy szakáccsal nyitották meg a vendéglőt. A lányok már belenőttek üzletbe, nekik eleve vendéglátós végzettségük van. Franciska fogad bennünket, olyan közvetlenséggel, mintha évtizedek óta ismernénk egymást. Lerí róla, hogy imádja, amit csinál. Valamivel később befut Zsófi is, ő ugyanilyen kedves, de vele csak néhány szót váltunk, aztán továbbmegy ügyeket intézni. Éppen akkor jártunk ott, amikor az első hó leesése miatt eléggé összeomlott Budapest közlekedése, és hétfő is volt, ami akár a leggyengébb nap a vendéglátásban, mégis jó a látogatottság. Huszár János séf gondoskodik a meghitten házias ízekről. Főzött például a Remízben is, ahol sok tekintetben hasonlóak az igények.
Az egyik zászlóshajónak számító fogás a kedvesen mókás nevű tunkedli. A lányok hívták így még annak idején a kis piros lábasban lévő, meleg, pirított kacsamájfalatkákat a saját zsírjukban, amibe friss kenyérrel nagy élvezettel nyugodtan beletunkolhattak. Mondanom sem kell, hogy a családias jellegre való tekintettel, a tunkolás most sem számít illetlenségnek. Tetszik, hogy az állandó étlapról kérhetnénk akár libazsíros kenyeret, lila hagymával, potom 280 forintért, ez megint csak erősíti az otthonosság érzést. De mi mohón inkább a tatárbeefsteaket választjuk, ami lágyan, krémesen finom, olyan jó lenne, ha a kenyér mindkét oldalát pirospozsgásra pirítanák hozzá. Az ebben az időszakban méltán sztárnak számító sütőtökkrémlevest néhány csepp 5 csillagos Metaxa konyakkal bolondítják meg és teszik még illatosabbá. Ezt, ahogy több mindent, a szezonális kínálatból választjuk. Az Anyukám zöldborsólevese olyan, mint falun, tele van borsóval és vajas galuskával. A bográcsgulyás pedig sok zöldséggel és csipetkével. A bableves füstölt csülökkel annyira laktatóan sűrű, hogy szinte megáll benne a kanál.
Kutya- és gyerekbarát az étterem. Az utóbbiaknak van kétféle, háromfogásos menü is. Az is szimpatikus, hogy akár nokedlit csak pörköltzafttal is lehet kérni. Az aztán meg végképp rokonszenves, hogy a Kés-Villa-Buda összefogás éttermei, amelynek a Náncsi Néni is tagja, vállalták, hogy vetésforgóban havonta kétszáz  egytálételt ajándékba elkészítenek a rászorulóknak. Nekünk Bárkai László és Novotny Dorina hozza ki az ételeket, barátságosan diskurálva, pontosan elregélve, hogy mi micsoda. Érdekesség, hogy Dorina már nyugdíjba ment édesapja 39 évig volt itt pincér, így aztán még dolgoznak itt olyanok, akik a lányát csecsemő kora óta ismerik. Rajta is látszik, hogy jókora örömmel teszi a dolgát.
Ropogós kacsacombbal folytatjuk, amihez még a májából is hozzáadnak egy puha szeletet, és van minden, ami dukál hozzá, krumplipüré, lila káposzta, vörösboros aszalt szilva, fahéjas, vaníliás almakompót. A hagymás bélszín olyan, ahogy a nagykönyvben meg van írva, omlós a hús, aranybarnára sült a roppanós hagyma. A méz és sör keverékével sütött, a csontról lefoszló báránylapocka zaftja is elsőrangú, remek hozzá a sült fokhagyma. Őzérmék éppen nem volt, de találékonyan szarvassal helyettesítették, pazar aszalt vörös áfonyás, vargányás, kakukkfüves ragut tettek rá, és autentikus burgonyafánkkal tálalták. Utána következett a másik zászlóshajó, az óriási túrógombóc pirított morzsában, tejföllel, házi baracklekvárral.
A Náncsi Néni Vendéglőjében tényleg őrzik a békebeli, nosztalgikus ételek hagyományát, és valóban szeretettel tálalják fel ezeket.
Náncsi Néni Vendéglője
II., Ördögárok u. 80. |
vissza
vissza a lap tetejére
