Közérzet
MUK
2020-02. szám / Fáy Miklós
Miért a március? Miért érezzük azt, hogy talán mégis újra kellene kezdenünk? Vagy végre elkezdenünk azt, amit januárra terveztünk, de rögtön el is kezdtük halasztgatni, ma még új év van, még nem pihentem ki a tegnapot, még várjunk egy cseppet, nem eszik olyan forrón a kását.
A kása meg szép lassan kihűlt. De itt a március, Mars hava, harcos hónap, még egyszer szembeszállhatunk a régi önmagunkkal. Hiszen valaha ez volt az év első hónapja, amire ma már csak az őszi-téli hónapok meglehetősen fantáziátlan elnevezése emlékeztet: szeptember, október, november, december. Hetedik, nyolcadik, kilencedik, tizedik. Március meg ott áll, fél lábbal a múlt jeges pocsolyájában, de a másik lába a levegőben van, indulna előre, a jövő felé – ámbár a jövő elérkezik magától is, télre tavasz jön, fölösleges ebből akkora ügyet kreálni.
Azért újrakezdjük. Ezt mondták 1956-ban, meg is lett az eredménye, gyorsan megalapították a munkásőrséget, nem fog itt változni semmi. Az akkori márciust nyílván az 1848-as ihlette, hogy rabok tovább nem leszünk. Hogy az a március kapcsolatban volt-e a majd’ kétezer évvel korábbival, amikor Rómában mondogatták, hogy nem lesznek rabok, és az összeesküvők Julius Caesart szurkálták halálra, azt nem tudom. Mi már tudjuk, hogy a történelmet nem lehet egyszerű késszúrásokkal jobb belátásra téríteni. Akár le is vonhatnánk itt és most a tanulságot: hiába a nekibuzdulás, tényleg nem változik semmi. Vagy semmi sem tőlünk változik, hanem valami mástól. De a vágy azért bennünk van. Ha a világot megjobbítani nem lehet, magunkkal azért csak kezdhetnénk valamit. Olyan ez, mint a saját testsúlyos edzés: nem az számít, mekkora a súlyzó, az az igazán erős, aki önmagát meg tudja emelni, föl tudja húzni segítség nélkül, saját izomzattal. Nem is vagyunk teljesen segítség nélkül, tele a világ rendes emberrel, akik nem mi vagyunk, tele van művekkel, amelyek puszta létezésükkel azt mondják: hú, de hitvány vagy. Nem akarsz ezen változtatni? | hirdetés
 |
|
Tudom, minden reggel új nap indul, de azért naponta csak nem tudunk megújulni. Viszont évente háromszor is új évet kezdünk. Szeptemberben, amikor kezdenek a színházak, indul az új koncertévad. Januárban, amikor más évszámot kell írnunk, ha dátumozunk valamit, és márciusban, amikor a természet kezd el bizseregni, nekiindul az új köznek, rügyek, levelek, virágok, és így tovább. Ma már, persze, illik gondolnunk a déli féltekére, lehet, hogy náluk ez az újrakezdési vágy nincs meg, ők épp elteszik magukat télire. Mi viszont mégis itt élünk, elégedetlenkedünk a világgal, és közben sejtjük, hogy nem a világgal vagyunk elégedetlenek, hanem saját magunkkal. Nem azok vagyunk, akiknek képzeltük magunkat, amikor megkérdezték: mi leszel, ha nagy leszel. Nem ez, az biztos. Na de MUK, márciusban újrakezdjük, megpróbáljuk megközelíteni vágyott önmagunkat.
Ha nem sikerül, akkor majd SZUK, szeptemberben kezdjük újra.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
