Interjú
Kortárs klasszikus zene és online eufória
2021-04. szám
Varga Zoltán a Modern Art Orchestra (MAO) kürtművésze, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első kürtöse, a Magyar Rádió szólistája, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense és számos szakmai díj birtokosa. A MAO online közvetített koncertjeinek jelentőségéről,
a jazz nagyzenekari lét szépségeiről és a hangszerválasztás különleges véletlenszerűségéről beszélgettünk a karanténidőszak közepén.
A kortárs klasszikus zene mikor vált az életed részéve?
V. Z.: Még zeneakademistaként összeállítottunk egy rézfúvós együttest, melyet Anonymus kvintettnek neveztünk el. Ebben az együttesben fejlődött ki egy magas színvonalú kamarazenélési kultúra, amit a mai napig tudok kamatoztatni. A kvintettel egyébként három nemzetközi, többek között egy, Maurice André nevével fémjelzett franciaországi versenyről hoztunk el egy-egy első helyezést. Már az Anonymusszal is játszottunk kortárs műveket, de igazán intenzíven a Szakály Ágnessel való közreműködésem idején, jóval a kvintett által dominált időszak után merültem bele. Ágnessel az első közös darabunk Kocsár Miklós Repliche No II. című műve volt, ami cimbalomra és kürtre íródott. Ezzel a felállással sokáig dolgoztunk, rengeteg koncertet adtunk és több Artisjus-díjjal is kitüntették munkásságunkat. Végül Liszt Ferenc-díjjal jutalmaztak a kortárs zene terjesztéséért. Az említett díj átadásán találkoztam először Fekete-Kovács Kornéllal, aki szintén akkor vehette át ezt a szakmai megbecsülést, és akit mindig nagy csodálattal figyeltem.
Ennek a találkozásnak a következtében kerültél be a Modern Art Orchestrába?
V. Z.: Nem egészen. A MAO-val való kapcsolatom Bizják Gábor telefonhívása nyomán jött létre. Bizi volt a zenekar kürtöse a MAO alapítása óta. Egy amerikai turnéra invitált, mely meghívásnak eleinte próbáltam ellenállni. Nem értettem, hogy mit tudnék én csinálni ebben a zenekarban, nem volt semmi rálátásom a jazzre. Végül mégiscsak úgy alakult, hogy elmentem a csapattal az Egyesült Államokba, ami csodálatos élménynek bizonyult. Sokat gyakoroltam a szólamaimat és rengeteget tanultam a big bandről. Sok hasznát vettem és veszem azóta is a kamarazenei múltamnak. A zenekaron belül több bástyám is van. A hátam mögött áll Fekete-Kovács Kornél a trombitájával, tőlem balra Barbinek Gábor harsonás ül, aki egy elképesztően biztos pont. A jobb fülemnél Csízi László cintányérjait hallom. Laci hihetetlenül muzikális dobos, minden, amit csinál, zeneileg indokolt. Közvetlenül előttem Ávéd János játszik szaxofonján, aki számára nem létezik olyan szituáció a muzsikában, amiben ne lenne jó. Mostanra már néha úgy érzem, hogy kezdek érteni néhány dolgot a jazzel és big band zenéléssel kapcsolatban. | hirdetés
 |
|
Egyértelműen a kürt volt a hangszered a zenei tanulmányaid elejétől?
V. Z.: Édesapám nagyon foglalkoztatott amatőr trombitás volt. Az ő vágya volt, hogy az elsőszülött fia is mindenképp trombitás legyen, nem is gondoltam arra, hogy nekem választanom kellene valami más szakmát. Oroszlányban jártam zeneiskolába, ezután felvettek a Győri Zeneművészeti Szakközépiskolába. Az ottani tanárommal nem találtuk meg a közös hangot, így eltanácsolt a trombitás pályáról. A magam részéről boldog voltam, végre lehetek autószerelő! Édesapám kedvéért még azért kipróbáltam a többi rézfúvós hangszert is. A harsonázáshoz nem volt kedvem, viszont a kürttanár tudott éppen fogadni. A trombitálásnak köszönhetően magabiztosan meg tudtam szólaltatni a hangszert, ezért fel is vett, és azt mondta, hogy remek kürtös lesz belőlem. Így kezdődött a pályafutásom.
Hogyan éled meg zenészként a karanténidőszakot?
V. Z.: Most, hogy 2021-ben már a Covid-19 harmadik hulláma viharzik át az egész világon, ellehetetlenítve az előadóművészet lényegét, az élő koncerteket, így az őrjöngő közönségétől megfosztva, eltiltva attól az euforikus hangulattól, ami a koncert előtt, után, közben átjárja a résztvevőket, csak bizakodni lehet, és kell is egy olyan – remélhetőleg közeli – jövőben, ahol mindez már a múlté, és mindenki tombolhat kedvére. A Modern Art Orchestra online felületén elérhető tartalom ebben a korlátozott helyzetben nagyon fontos üzenetet hordoz. Élünk, létezünk, dolgozunk. Akár az Art Of Virus otthoni felvétele közben, vagy egy közönség nélküli stream-koncert alatt. Nem adjuk fel, és igen, ha csak magunkban is, de őrjöngünk.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
