Interjú
„Töretlenül élvezem szellemi és fizikai értelemben is a színház minden kihívását”
2021-07. szám / Pavlovics Ágota
Pályája kezdete óta az ország vezető színházi műhelyeihez köthető a neve. Eljátszotta a világ drámairodalmának legfontosabb szerepeit, és persze felejthetetlenek filmes alakításai is. Művészi munkáját 1986-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1999 óta Érdemes Művész. 1990-ben megkapta a
Filmszemle díját, 1991-ben és 1993-ban a filmkritikusok B. Nagy László-díját. A Kossuth-díjat 2009-ben vehette át sokoldalú, művészi munkássága elismeréseként. 2014-ben megkapta a Páger Antal-színészdíjat, 2015 óta szülővárosa, Szentes díszpolgára. A káprázatos alakításaival a közönségnek számos felejthetetlen élményt szerző Gáspár Sándorral egy különleges, műfajokat ötvöző előadásról és sok minden másról beszélgettünk.
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium neve évtizedek óta egyet jelent a tehetséggondozással. Ön is odajárt, és Bácskai Mihály szelíd terelgetésének hatására kötelezte el magát a színészettel. Mit gondol, mi mindennek köszönhető, hogy az iskolában az átlagosnál jóval több tehetséges, kreatív ember végzett?
G. S.: Szentesen kamasznak és fiatalembernek lenni is csodálatos volt. A Horváth Mihály Gimnáziumban szellemi műhely működött, amit az akkori iskolaigazgató, Bácskai Miska bácsi és az általa vezetett diákszínpad előadásai jelentettek. Remek volt a közös munka, nem utólag értékelem így, hihetetlen szabadság volt, játékos nevelés, ami mindenkire hatást gyakorolt. Ha nem találkoztam volna Miska bácsival, nem lett volna belőlem színész. Jelentős szerepet játszott Miska bácsi törekvéseinek intézményesítésében Várkonyi Zoltán, akinek a segítségével elindultak a drámatagozatos osztályok. Sokkal szegényebb lenne a magyar színházművészet, ha nem indultak volna el akkor ezek az osztályok. Már 15 évesen minden országos tehetségkutató versenyen jelen voltunk, és ezeket az egész ország nézte. Folyamatosan felléptünk, 16-17 évesen pedig megéltem, mit jelent a népszerűség. Mámoros évek voltak.
Még egy kicsit Szentesnél maradva, hamarosan fontos megnyitóra kerül sor a szülővárosában.
G. S.: Szeptemberben nyílik meg a felújított színház, amely annak idején egyszerre épült a Békéscsabai Jókai Színházzal. Sokáig nagyon rossz állapotban volt, de most olyan, mint egy ékszerdoboz, korhű módon újították fel, és a legmodernebb színháztechnikát építették be. A színházat Tóth József színészről, Szentes szülöttéről nevezték el. Nagyon kedves gesztus, hogy meghívtak bennünket, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjával fogunk fellépni, én Almádyt játszom.
Ugorjunk egy nagyot az időben. A hazai színházi élet legjobb műhelyei – Katona József Színház, Művész Színház, Kelemen László Színkör, Új Színház, Nemzeti Színház – pályája állomásai, nagyszerű rendezőkkel dolgozott együtt, 2013 óta pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja. Hogy döntött Fehérvár mellett?
G. S.: Egyszerű a válaszom. Az Újszínházban felállt az a rendezői team – Szikora János, Bagó Bertalan, Hargitai Iván –, akikkel dolgozni szerettem volna, de nem volt alkalmunk mélyen megismerni egymást, mert a színházban történt igazgatóváltás után ők hárman Székesfehérvárra szerződtek. Népszínházra ritkán mondják, hogy műhely, de a Székesfehérváron dolgozók elkötelezettségét látva nem túlzás a kifejezés, így odaszerződtem én is.
A Vörösmarty Színházban az elmúlt években eljátszotta a világirodalom nagy színpadi alakjait, mégsem túlzás azt mondani, hogy olyan különleges előadásban még nem vett részt, mint amit most próbálnak.
G. S.: A Magyar Állami Operaház és a Vörösmarty Színház közös produkciójában fogjuk bemutatni Karol Vojtyla, a későbbi II. János Pál pápa Az aranyműves boltja című darabját. A pápa fiatalon jelentős irodalmi munkák szerzője volt és kötődött a színház világához. Az előadásban a Wojtylával jó barátságban lévő, a közelmúltban meghalt, kortárs lengyel zeneszerző, Krzysztof Penderecki művei kísérik a prózai színészek játékát.
A szöveg csodálatos, amit jól mutat a következő idézet is: „Ennek a gyűrűnek nincs semmi súlya, a mérleg mindig nullára áll, és egyetlen milligrammot sem tudok kikényszeríteni belőle. Az ön férje bizonyára még él. Ilyenkor egyik jegygyűrűnek sincs súlya önmagában – a jegygyűrűknek csak párosan van súlyuk. Az én aranyműves mérlegemnek az a sajátossága, hogy nem méri a fémet, csak az ember létét és sorsát.”
G. S.: Nehéz közhelyek nélkül beszélni a szövegről, ami egy földön járó, szemlélődő, páratlan megfigyelőképességű, bölcs ember tömör, ugyanakkor csodálatos gondolataiból áll. Egyszerűen, de nagyszerűen fogalmaz. Az aranyműves boltja 1960-ban született, a verses dialógus középpontjában három pár áll, akik jegygyűrűért mennek az aranyműves boltjába. A szöveg a párok történetének bemutatásán keresztül járja körül a szeretet és a házasság témáját. A darab előadásához oratorikus formát ajánlott a szerző, aki egy nagyszerű fantáziával megáldott drámaíró. Durván hatvan évvel a megszületése után II. János Pál pápa darabja több mint aktuális. A pandémia szétzilálta a világot, emberi kapcsolatok mentek rá, az emberek közérzete rossz, a politikai megosztottság erős. Egy ilyen mű a legalkalmasabb arra, hogy közös gondolkodásra ösztönözzön, nem lehet benne kivetnivalót találni, sem tartalmában, sem mélységében. | hirdetés
 |
|
Szikora János, a darab rendezője azt mondta, Az aranyműves boltja nem opera, nem színdarab, oratóriumnak sem nevezhetjük, inkább a szöveg és a zene különleges kombinációjaként létrejövő, műfajokat ötvöző mű. Két különböző darab, Pendereczki No 3-as vonósnégyese és A kérub éneke című kórusműve gazdagítja a szöveget. Hogy hatott önre a zene?
G. S.: Az előmunkálatok során volt szerencsém belekóstolni a kollégáimmal, milyen, amikor mellettünk megszólalnak a vonósok az Eiffel Műhelyház próbatermében. Kirázott a hideg. Olyan hatással volt rám a zene, hogy repültem, Szikora János baráti dorgálása hozott vissza a földre, aki azt mondta, ne akarjak a zene helyett repülni. A vonósnégyes tagjai között állunk, és hol a szöveg alatt, hol előtte, hol utána folyamatosan szól a zene, mi pedig színészi eszközeinkkel formáljuk a mondanivalót. Abban, hogy mikor szólaljunk meg, mint egy karmester, az előadás zenei vezetője, Dobszay Péter segít bennünket. Nagyszombaton online már látható volt a készülő produkcióról egy film, amit örömömre az Opera Facebook oldalán a zeneértő, operabarát közönség nagyon jól fogadott, alig várják a bemutatót.
A szöveg csodás, a zene lúdbőrző, nyilván játszani sem szokványos a darabban, ráadásul a hely, ahol szeptember 8-án bemutatják, szintén egyedülálló. Ön milyennek látja az Eiffel Műhelyházat?
G. S.: Ami a színészi játékot illeti, nincs különleges kulcs, trükk. Hasonlóan dolgozunk, mint a prózai darabokban, azzal a plusszal, amit a zenekar ad. Személy szerint engem a legjobban az érdekel, hogy a rengeteg belső energia, ami a zenekarban és a kollégáimban van, mit ad majd a közönségnek, mert ilyen típusú színházat még nem csináltam. Az Eiffel Csarnok izgalmas terei az összművészeteknek kedveznek, a mi előadásunk pedig ebben bátran megmerítkezik. A főváros új, kulturális helyszíne, az Eiffel Műhelyház a pandémia miatt eddig nem tudta megmutatni valódi arcát, ez majd ősszel következik. Kíváncsi vagyok rá, milyen lesz, feltétlenül szeretnék más előadásokat is megnézni itt.
Madách Imre Az ember tragédiája című művéhez még ma is kockázatos nyúlni, olyan erősen övezi a hagyománytisztelet. Önök, a Vörösmarty Színházban, mernek bátran hozzányúlni. A veretes művet Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál gondolta tovább. Hogyan?
G. S.: Az a csodálatos, hogy Az ember tragédiája 2 alkotói nem Madáchot akarták tetemre hívni. A kortárs szerzők feladata nem több és nem kevesebb volt, mint az, hogy közösen tematizálva, önálló színekkel gondolják tovább a Tragédiát. Az előadás színrevitelében a Vörösmarty Színház teljes társulata részt vesz, én a Márton László által jegyzett Délfrancia színben Pablo Picasso, a világhírű képzőművész leszek. A szín elején a 70. születésnapomat ünnepeljük, felidézem a múltat, a jelent, a politikát. A szín valójában egy géniusz hanyatlásának története. Márton László írása expresszív, alkalmas ahhoz a színházi formához – mozgás, zene, színészet –, amit a színt rendező Horváth Csaba képvisel. Másként fogalmazva, nem színházi nyelven mesél el egy színházi történetet. Azt is mondhatnám, hogy Picassót táncolom. Nagyon élvezem. Darvasi László írta az első színt, a Titanic drámája, a század ikonikus tragédiája előtti bálról, Závada Pál az erdélyi kitelepítésekről írt, főhőse Nagyváradról indul és Berlinig jut, Tasnádi István pedig a jövőbe helyezte a történetét, helyszíne egy Franciaország méretű csendes-óceáni szemétsziget.
Szeptember első napjaiban közvetlenül egymás után lesz két premierje. Az aranyműves boltja előtt egy nappal a Radnóti Színházban lesz bemutatója.
G. S.: Kelemen Kristóf rendezi a Radnóti Tesla Laborban a latin-amerikai Roberto Bolano Vad nyomozók című darabját, amelyben csupa fiatal színészkollégával játszom. A bezártság után kifejezetten nagy kíváncsisággal várom a Vörösmarty Színházzal a soron következő fellépéseinket is. A Gyulai Várszínházba Szabó Magda Az a szép fényes nap című művét visszük el, a Szabó Magda Napokon az írónő a Rózsavölgyi Szalonban bemutatott Az őz című regényéből készült darabbal veszünk részt, a nyíregyházi VIDOR Fesztiválra pedig a Játék a kastélyban című darabbal megyünk.
Egyenletesen magas színvonalú pályája, remek szerepei sorát különleges előadások fogják gazdagítani a közeljövőben, milyen érzés, bizsergető?
G. S.: Töretlenül élvezem szellemi és fizikai értelemben is a színház minden kihívását. Külön öröm számomra, hogy a testvéremet, Gáspár Tibort június végén a Magyar Filmakadémia zsűrije A feltaláló című film címszerepéért a legjobb férfi főszereplő díjával ismerte el a Magyar Mozgókép Fesztiválon.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
