Idén ünnepli 75. születésnapját Nógrádi Gábor költő, író, újságíró, hangjáték-, tévéjáték- és filmforgatókönyv-író. Az ünnepi alkalomból pályájáról, jövőben terveiről, a gyerekirodalomhoz és a könyvekhez fűződő viszonyáról kérdeztük.
Nevét forgatókönyv- és regényíróként is ismerhetjük. Melyik áll közelebb Önhöz?
N. G.: A regény. A filmforgatókönyv írásába a rendezőtől a producerig, a szereplőktől az operatőrig mindenki beleszólhat. Ez nem baj. A filmkészítés lényege: a közös munka. De talán érthető, ha a regény a szívem csücske: írása közben én vagyok a mindenható. Enyém minden döntés joga. Bár igaz, a felelősség is csak az enyém. Meg a siker. Meg a kudarc.
Hogyan került kapcsolatba a filmmel?
N. G.: A gyerekkori filmimádatomat és a 15 évesen írt filmnovellámat leszámítva akkor lettem „filmes”, amikor Újhelyi János író-dramaturg ötletére a regényemből Mihályfy Sándor megrendezte a Gyerekrablás a Palánk utcában című mozit (1985). A Sose halunk meg és a többi film, amelyeket Koltai Róbertnek köszönhetek, már csak hab a tortán.
Ha egy mondattal kéne leírnia: mit jelent az Ön számára az, hogy gyerekeknek ír?
N. G.: A küzdelmet jelenti, hogy amit magamnak és a többi felnőttnek írnék (vallanék, üzennék) a jobb, boldogabb életünkért, hogyan fogalmazzam meg egy élvezetes történetben, szövegben az ifjúsági vagy gyerek korosztályra alkalmazva, adaptálva. Zsákban táncolni? Az könnyed lebegés a térben az ifjúsági irodalomhoz képest. Saját mintás kutatásunk szerint a kiskamaszok körében a legolvasottabb ifjúsági regénye a PetePite – Az apu én vagyok.
Önnek is ez a kedvence? Egyáltalán van kedvence a saját regényei között?
N. G.: A fiaimon kívül a regények a gyerekeim. Hogyan választhatnék kedvencet közülük, mikor mindegyik terhét nem kis megpróbáltatások árán, de heves szeretettel hordtam ki, szültem meg, neveltem fel? Mindegyik más és más miatt a kedvencem. Ön szerint mi a könyv szerepe a 21. században?
|
Miért fontos – ha fontos – egy 21. századi gyereknek olvasni?
N. G.: Amelyik gyereknek fontos, mert megszerettették vele az olvasást, annak a lelki egyensúlya, harmóniája miatt fontos, mint minden művészeti alkotás élvezete: színház, film, festészet, tánc… Amelyik gyereknek nem fontos, az valami mással tartja rendben a lelki higiéniáját: sport, hobbi, zene, játék… Persze hatásában az olvasás minden más művészeti ágat felülmúl, mert befogadás közben nemcsak katartikus érzelmi, hanem értelmi munkára is késztet. Fel kell fogni, meg kell érteni a szöveget, hogy eljusson lélektől lélekig. Ezért mondjuk, hogy csak az ember olvas. Érezni az állat is tud, már bocsánat.
Egyik fia is író. Szoktak együtt dolgozni mondjuk vasárnapi ebédek közben a családi asztalnál?
N. G.: Mindkét fiam író, de most elsősorban valóban Gergellyel dolgozunk együtt minden szövegünkön, mert Bence nem szépirodalmi műveket ír. Többnyire embrió-, azaz ötletállapottól a végső szövegig elkísérjük egymást a megfogalmazásban, bár az írói világunk, életszemléletünk egészen más.
Van olyan könyves álma, amit még nem valósított meg? Milyen történetekre számíthatunk az elkövetkező években?
N. G.: Túl sok tervem van a maradék időmre, ahogy mindig is számtalan ötletem volt. De ezeket nem árulhatom el. Egy-két témámat elfecsegtem egy-egy kollégának, és megírták. Semmi baj. Az ötlet nem védett. Meg egyébként is, ahogy Eötvös bohóc mondta: van másik!
Mi jelenti Önnek a legnagyobb elismerést?
N. G.: Ha az unokáim azt mondják, hogy „ez a könyved zseniális, Papa!” Igaz, ezt a Segítség, ember! óta, azaz 10-12 éve nem hallottam tőlük. Azt hiszem, ma már nem én vagyok a kedvenc írójuk. És ezzel nincs semmi gond. Azt olvassák, amire szükségük van, azt szeressék, akire szükségük van.
Melyik az a 3 könyv, amit az életben mindenképp el kell olvasnia egy embernek?
N. G.: Nincs ilyen három könyv. Egy sincs. Mindenki maga válassza ki a neki – momentán – legfontosabb három könyvet. A társadalomban még nem lehet valódi demokrácia. A világban még nem lehet szabadság, egyenlőség, testvériség. Engedjük meg, hogy az emberek legalább a könyvek, a kulturális termékek, művészeti alkotások megválasztásában szabadon dönthessenek kedvük, ízlésük, azaz személyiségük igényei szerint.
|
vissza
vissza a lap tetejére
