Közérzet
A jövőbe vetett hit
2022-09. szám / Fáy Miklós
Mert itt van az ősz. A diót leverik, s a szobákban már csöppen a csönd a falakról – írja Radnóti, de ha nem is hagyjuk, hogy elkapjon minket az őszi melankólia meg a csöppenő csönd, azért a diót tényleg leverik. Valaha a diófát ültető öreg kertész volt a jövőbe vetett hit és az önzetlenség szimbóluma. Dolgozik, pedig tudja, hogy a munka gyümölcsét már nem ő fogja leszakítani (vagy
épp leverni), de nem számít, majd a fia, unokája, akárkije áldja érte a nevét minden ősszel, vagy a karácsonyi bejglit majszolva. Ehhez persze az a szent meggyőződés is kellett, hogy lesz még újabb és újabb ősz, karácsony, élet.
Városi lényeknek persze nem adatik meg a diófa csodálata, legfeljebb a termése, vidám piacolások után, így aztán másba kell kapaszkodnunk a jövőt várva. Engem például mindig lenyűgözött a sajtkészítés, egy jó parmezánt legalább 30 hónapig érlelnek, micsoda életbe helyezett bizalom ez is, a pincében érlelődő sajt. Vagy, hogy merészebbet mondjak, whiskyből van 12 és 18 éves. Sőt több. Micsoda eszelős optimizmus kell ahhoz, hogy valaki negyven évig érleljen egy italt! Hinni abban, hogy a világ nem robban föl, hogy a globális fölmelegedéstől nem forr föl a hordóban az ital, hogy a hordót nem rágja szét az egér, hogy az üveg, amelybe az italt töltik, nem törik el, hogy aki ajkához emeli a poharat, nem ejti azt el. Ha így nézzük, az a csoda, amikor mindez beteljesül, illetve semmi nem teljesül be a lehetséges szörnyűségek és apró bosszúságok közül. | hirdetés
 |
|
Valami hasonlót érzek minden évadkezdés idején. A színházak bemutatókat hirdetnek, a különböző zenekaroknál bérleteket lehet vásárolni, mintha mi sem volna természetesebb annál, hogy decemberben, jövő márciusban, májusban zenét fogunk hallgatni, operát fogunk nézni. Nem fog minket akadályozni újabb járvány vagy régebbi járvány újabb hulláma, háború, katasztrófa, egy figyelmetlen ember, aki véletlenül megnyomta a piros gombot, az űrben csöndesen száguldó üstökös, amelynek pályája épp keresztezi a Földét. Mintha azt mondanák a színházak és operák szerte a világban, hogy nem lehet akkora baj, ami miatt ne menjen föl este a függöny. Lehet, hogy a vén Föld elrepül a Naprendszerből, mintha parittyából lőtték volna ki, de ez a repülő golyóbis még akkor is Beethoven zenéjétől lesz hangos. Vagy Korda Györgytől, a mi szempontunkból ez most teljesen mellékes. Schubertnek egyszer valaki elmesélte, hogy milyen vidám muzsikát hallgatott, mire Schubert csak ránézett: maga ismer vidám muzsikát, mert én csak szomorú zenéket ismerek. Nyilván igaza volt a maga szintjén, a maga élete vonatkozásában, de ami a zene előadását, annak körülményeit, meghallgatását illeti: nincs nagyobb hit, bizalom, remény a földön, mint koncertet szervezni. Jön ősz, tél, tavasz, és mi együtt fogunk Schubertet hallgatni. És szomorkodni a nagy gyönyörűségünkben.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
