Impresszum | Előfizetés  
  2024. december 22., vasárnap
Zénó

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„A következő évadban a személyes történetekre koncentrálunk”
2023-05. szám / Jászai Mari Színház

A tatabányai Jászai Mari Színház a 2023/2024-es évadban hat, számos szempontból érdekes bemutatóval várja közönségét. A teátrum műhelyeiben készülő produkciókról Guelmino Sándor, a színház művészeti vezetője nyilatkozott.

Az első bemutató október 7-én Ion Luca Caragiale Farsang című szín­mű­ve lesz, amelyet a Jászaiban most bemutatkozó Botos Bálint rendez.
G. S.: Az erdélyi, fiatal rendezőt akkor fedeztem fel, amikor Nagyvá­ra­don megrendezte a Lila ákácot az én szövegváltozatommal. Kreatívan és modern eszközökkel nyúlt a műhöz, miközben hű tudott maradni Szép Ernő stílusához. Tavaly a Kaposvári Egyetemen is találkoztunk, az ottani vizsgaelőadásból is kiderült, mennyire kortársivá tud tenni egy százéves szöveget. Reméljük, a társulat számára is izgalmas lesz a vele való találkozás, számára pedig a magyarországi munka.

Október 14-én Edward Albee Nem félünk a farkastól című drámája kö­vetkezik, úgy tudom, több szál köti a darabhoz.
G. S.: A darabot kisgyerekként láttam először, és már a gimiben nekifutottunk, hogy megcsináljuk, szóval régóta foglalkoztat. Remél­hetőleg most már abban a korban vagyok, amikor nemcsak érzem, hanem értem is, miről szól. 60 éve népszerű, épp ezért nagy kihívás újszerűt mutatni vele. A mű egy csúnyán eldurvuló éjszaka története, főszereplői egy értelmiségi házaspár, akik meghívnak magukhoz egy fiatal párt. A darab különlegessége, hogy sem a fiatalok, sem a nézők nem ítélhetik meg pontosan, a há­zas­pár mikor mond igazat, és mikor ferdíti el a valóságot a szinte vérre menő játszmáik során.

Közismerten közel áll Önhöz Martin McDonagh világa, akinek Hóhérok című darabját szintén bemutatják.
G. S.: Szeretem McDonagh stílusát, humorát, de ezt a darabját a közelmúltig nem ismertem. Számomra a Nem félünk a farkastól-hoz hasonlóan ennek a darabnak is az a fő mondanivalója, mennyire nehéz és veszélyes másokkal kapcsolatban ítélkeznünk, viszont ez egy fekete humorú krimi, ami jobbnál jobb szere­peket kínál a társulatunk számára. És biztos vagyok benne, hogy Szikszai Rémusz kezeiben a legjobb helyen lesz ez a karcos komédia.

Ön rendezi John Patrick Shanley Kétely című, Pulitzer- és Tony-díjas drámáját.
G. S.: Most olvastam egy szlovák író könyvét, amelyben egy atya azt mondja, jó dolog a kétely, hiszen csak kételkedésen keresztül tudunk eljutni a hithez. Ez a gondolat nagyon megragadott, de már évek óta az érdeklődésem homlokterében volt ez a múlt század hatvanas éveiben, egy egyházi iskolában játszódó történet, ugyanis nemcsak arra keresi a választ, hogy bizonyos kérdésekkel kapcsolatban joga van-e az embernek kételkedni, hanem hogyha igen, akkor vajon mi választja el az egészséges kételkedést a mér­gezőtől? Shanley darabjának egyik főszereplője az iskola igazgatónője, aki számára a vallással és a neve­léssel kapcsolatban nincsenek megkérdőjelezhető dolgok, az ő felfogása szerint hit és kétely nem fér meg egymással. Az emberek jóságában viszont nagyon is kételkedik, különösen ha az illető vele ellenkező elve­ket vall, mint az intézmény új tanára, Flynn.
hirdetés

A következő premiert A kommunizmus áldozatainak emléknapján tervezik.
G. S.: Dragomán György Kalucsni című drámája az elmúlt évek egyik legerősebb magyar darabja. A hátborzongatóan erős történet középpontjában egy, a Ceaușescu Romániájából emigrálni vágyó család áll. Kérdés, hogy tagjai mekkora áldozatot kell, hogy hozzanak a szabadulásért. A darabot Göttinger Pál író, ren­dező állítja színpadra.

A Vígszínház 1983-ban mutatta be Woody Allen Játszd újra, Sam! című romantikus vígjátékát. A népszerű darabot a Jászai Mari Színház is bemutatja.
G. S.: Fontos szempont a darabválasztás mellett, hogy rendkívül friss a humora és színházi értelemben nagyon izgalmas a szerkezete. Az előadást a Jászaiban Crespo Rodrigo rendezi.

Mit tart a legfontosabbnak a bemutatókkal kapcsolatban kiemelni?
G. S.: Az új évadban a személyes történetekre koncentrálunk, komoly kérdéseket feszegetve, tele hu­mor­ral és szenvedéllyel.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor