Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 22., kedd
Előd

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Augusztusi időutazásra hív a Savaria Történelmi Karnevál
2024-07. szám

Különleges helyet foglal el a magyar fesztiválkultúrában a Savaria Történelmi Karnevál, amely idén XXIII. alkalommal várja az érdeklődőket. A Kárpát-medence és Magyarország egyetlen, a római kor óta folyamatosan lakott, egyben hazánk legrégebbi városi rangú településén,
Szombathelyen augusztus 22-25. között idén is visszaforgatják az idő kerekét, hogy megmutassák, milyen volt az élet a történelem hajnalán. Grünwald Stefániával, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetőjével többek között az idei különlegességekről beszélgettünk.

A Savaria Történelmi Karnevál már a hatvanas években is országszerte híres volt. Miért lett anno vége és mikor indult újra a fesztivál?
G. S.: Idén 23. alkalommal szervezzük meg az eseményt, amelynek előzményei valóban az 1960-as évekre nyúlnak vissza – akkoriban a város legnagyobb szabású eseménye volt. Az egykori, több ezer fős történelmi jelmezes felvonulás a mai Ludi Savariensesnek is az alapja. Annak idején iskolai osztályok, a gyárak munkásaiból verbuválódott brigádok öltöztek be és vonultak fel különféle történelmi korszakokat felvillantva a város életéből. A jelmezeket, fegyvereket és kellékeket is a helyi üzemek készítették el. A helyi legenda szerint 1969 után betil­tották a játékokat, mert egy akkori pártfunkcionárius valamelyik kocs­má­ban a II. világháború korszakát megidéző jelmezesekbe, ittas német SS katonákba botlott, amiből aztán óriási botrány kerekedett. Termé­sze­tesen ez csak mendemonda, valóban financiális okok álltak a háttérben. Viszont a helyiek még évtize­dek múlva is óriási nosztalgiával gondoltak az eseménysorozatra, így 2000-ben újból elindult a Savaria Történelmi Karnevál.

Miben más a mai karnevál a hajdani Savaria Játékokhoz képest?
G. S.: Sokkal professzionálisabb a jelenlegi Karnevál, mára magas színvonalú összművészeti fesztivállá vált, de megőrizte az eredeti tematikáját. Most is a város ókori múltját, a római kori alapítást állítjuk az események középpontjába, ám a jelmezes felvonuláson túl ma már 8 fő- és 22 kísérő helyszínen közel 400 különböző program várja a résztvevőket. Ezek zöme a belvárosban található. Érdekesség, hogy itt volt Savaria központja is, így megmaradtak autentikus római kori helyszínek, például a Romkert vagy az Iseum. Mindenhol maga a helyszín határozza meg a tematikát is, hiszen a katonai táborban légiósokkal és későbbi korszakok katonáival találkozhatnak a vendégek. Az egykori Savaria civil központja az ókori polgárok hétköznapi életet mutatja be. Az Iseum vallási központ volt hajdanán, itt az ókori hitvilágról szóló előadásokat hallgathatnak az érdeklődők, de részt vehetnek rekonstruált szertartásokon is.
hirdetés

Kiknek szólnak ezek a programok?
G. S.: Mondhatni mindenkinek. Hiszen a gyermekhelyszínen már a legapróbbakat is várjuk a baba­sá­torban, de a színházi előadásokat, komolyzenei koncerteket a nyugdíjasok is szívesen látogatják. A tradi­cio­nális helyszíneink mellett vannak zenei színpadaink, családoknak szóló programjaink, gasztronómiai élményekre tematizált helyszíneink is.

A Savaria Karnevál a kísérleti régészet egyik bemutatóterme is. Mit jelent ez pontosan?
G. S.: Ez a fesztivál nem csupán szórakoztat, hanem szórakoztatva tanít, és ez is az egyik célunk. Szombathely elődjét, az antik Savariát veterán római katonák letelepítésével alapította Claudius császár. Itt, a történelmi karneválon találkozhatunk az alapítók kései utódjaival – a XV. Apollinaris Legióval –, akik nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy autentikusan mutassák be Európa egykori legnagyobb haderejét. A kísérleti régészet köszön vissza a rekonstruált csatajelenetekben, a vallási szertartásokban, az „ehető tárlatokban” is. A hagyományőrzők életmódtáboraikban ugyanolyan körülmények között laknak, étkeznek és tevékenykednek, mint egykori elődeik. Ezekbe a tevékenységekbe a látogató is bekapcsolódhat: magára öltheti az antik kelméket, megkóstolhatja a hagyományos ételeket. Egyre többen igyekeznek a lehető legaktívabban részt venni a programokban.

Milyen újdonságokra és előadókra számíthat idén a látogató?
G. S.: Idén ünneplik fennállásuk 30. jubileumát a Collegium Gladiatorium marcona harcosai, így minden eddiginél látványosabb bemutatókkal készülnek. Visszatérő vendégünk Kassai Lajos lovasíjász is és Rómából a Legio I. Italica. A zenei színpadainkon a Punnany Massif, az Irie Maffia, az Európa Kiadó, Malek Andi, a Wolfolks, a Zöld-foki-szigetekről érkező Tabanka mellett sok tehetséges vagy helyi, feltörekvő zenésznek adunk bemutatkozási lehetőséget. Hazai tematikát jár körbe a Weöres Sándor Színház idei karneválszínházi darabja, és kamaraszínházi előadásokat is láthat majd a közönség. De a fesztivál leglátványosabb eleme továbbra is a jelmezes felvonulás, amikor több ezer jelmezes vonul végig a belvároson. A hivatásos hagyományőrző csoportok mellett a város lakossága és a vendégek egyaránt bekapcsolódnak. Várunk mindenkit, hogy velünk együtt élje át ezt az élményt!

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor