Interjú
Fontos a kíváncsiság és a színpadi alázat
2024-10. szám / Ungvári Judit
Igazán változatos feladatai vannak a Nemzeti Színházban Tóth Augusztának, aki a repertoáron lévő darabokban a Csíksomlyói passió Máriájától a King Lear Show Regan szerepéig nagyon sokféle figurát alakít. Mint mondja, szereti ezt a változatosságot, mert a kíváncsiság életben tartja
a színészt. Lapunk legutóbbi szerepeiről is kérdezte a színművésznőt.
T. A.: Nagyon fontos szerepeim voltakvannak a Nemzeti Színházban, jó részük még ma is repertoáron van. A Vitéz lélek, a Csíksomlyói passió, A kertész kutyája, a Rocco és fivérei, a Rómeó és Júliában Capuletné, a Kassai polgárokban Ágnes, az Ők tudják, mi a szerelem Charlotte-ja, a Macskajáték Paulája, és a Mezei Máriáról szóló monodrámámat (Hoztam valamit a hegyekből) is játszom 2015 óta. Ha jól számolom, 22 darabban vagyok benne, de ezek nincsenek mindig színen. Nekem mindegyik szerepem nagyon fontos, méretétől és súlyától függetlenül. A legutóbbi, a King Lear Show nagyon különleges előadás. De éppen ugyanúgy szeretem Regan szerepét, bármennyire negatív is a szerep kicsengése, mint mondjuk az általam nagyon nagyra tartott és nagyon szeretett Máriát a Csíksomlyóiban.
Nem először dolgozik Valerij Fokinnal, akinek nagyon sajátos a színpadi fogalmazásmódja. Mennyire tudott erre könnyen ráhangolódni?
T. A.: A krokodilusban próbáltam vele korábban, én nagyon szeretek vele dolgozni. Nagyon precízen dolgozik, ez meg is könnyíti, illetve esetleg meg is nehezíti a színész munkáját. Nagyon szeretem ezt a fajta pontosságot, amit ő elvár a próbák alatt. A mejerholdi színjátszásnak ő az egyik legjelesebb orosz képviselője.
Azért ez, gondolom, nagyon különbözik a Magyarországon megszokott stílustól, megszokott színjátszási formától…
T. A.: Igen, de én a Horvai István–Kapás Dezső-osztályba jártam az akkor még főiskolán – ma már egyetem –, és nekünk már akkor nagyon különböző kurzusaink voltak. Többek között így találkoztam Ruszt Józseffel is, aki hasonló módon dolgozott. Igaz, hogy a képzésünk a Sztanyiszlavszkij-módszeren alapult, de az osztályfőnökeink úgy neveltek, hogy képesek legyünk különbséget tenni Sztanyiszlavszkij színháza, vagyis a lélek színháza, az érzelmek színháza és az úgymond „formai” színház, azaz a mejerholdi között, ami az előbbiből nőtt ki, megújítani kívánva azt. Leegyszerűsítve, a különbség annyi, hogy egy Sztanyiszlavszkij-előadásban a színész eljut abba a pszichés állapotba, hogy dühös lesz, és az asztalra csap. A mejerholdi, „formai” színjátszásban előbb az asztalra csap, és ettől dühös lesz. Ha jól csinálja az ember, legtöbb esetben az eredmény ugyanaz. Maga az előadás, tehát a King Lear Show egy nagyon mai gondolatvilágú parafrázisa a Lear-történetnek.
| hirdetés
 |
|
Mennyire tartja gondolati szempontból fontosnak a Nemzeti Színházban? Miket indít el ez a darab az emberben?
T. A.: Azok a fajta emberi tulajdonságok, amelyek a Lear királyban is megvannak, az az „ősváz” ma is pontosan ugyanaz, mint bármely korban. Az apa és a lányok kapcsolata, a hatalom és a pénz, az, hogy hogyan tudja ez megrészegíteni az embereket, nyilván ugyanaz. Nagyon tetszik viszont, ahogyan ezt a helyzetet Kirill Fokin átvezette a XXI. századba, ahogyan a ma kritikáját megfogalmazza, ezzel éles tükröt tartva korunk elé. Meglehetősen szigorú kritikát fogalmaz meg például – bocsánat – a média felé, vagy a médiában érvényesülni akaró emberekről. Szerintem ez teljesen telitalálat. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ami az apa-lány kapcsolatra, a testvérek közötti kapcsolatra, az emberi tulajdonságokra vonatkozik, ezek az ezer-kétezer éves, beidegződött viselkedési sémák ugyancsak nem változtak, így ugyanúgy aktuálisak. Az idő ugyan múlik, de az ember korántsem olyan fejlődőképes, mint a maga által gyártott technológia, amivel most már lassan a Marson fogunk lakni, vagy a Holdra költözünk. Vagy a mesterséges intelligencia, bevezetve az oktatásba, véleményem szerint még azt a minimális közösségi életet is meg fogja gyilkolni, ami még megmaradt ebben a technokrata világban…
A következő feladat sem tűnik egyszerűnek, hiszen részese lesz Jan Fabre készülő produkciójának, amely a Vér vagyok címet viseli. Több szempontból is izgalmas lehet ez a találkozás. Hogyan készül erre a munkára?
T. A.: Megnéztem valamennyi interneten elérhető alkotását, legyen az képzőművészeti vagy színházi, hiszen ő szobrász és festő is, emellett zenével, tánccal is foglalkozik. Igazi összművésznek nevezhető, világhírű alkotó. Kíváncsi vagyok, megpróbálok egy teljesen nyitott, befogadó állapotba kerülni, hiszen még nem dolgoztam vele, és ehhez hasonló stílusban sem dolgoztam még. A MITEM-re tavasszal egy nyolcórás előadással érkezett, ezt látva úgy gondolom, hogy fizikálisan, szellemileg igen nagy próbatétel lesz a produkció. Én egy orvost fogok benne játszani. A színészi munka összetettségétől nem félek. Több kitűnő rendező – köztük Vidnyánszky Attila – is úgy dolgozik, hogy nem csak a verbalitás áll a középpontban. Az eddigi pályámon nagyon sokféle alkotóval találkoztam már, köztük több külföldi művésszel is, és ahhoz, hogy egy jó előadás megszülessen, kell a másik iránti kíváncsiság, valamint a tiszteletből és szeretetből fakadó alázat.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
