Ajánló
Tétellé lenni
2025-04. szám / Váradi R. Szabolcs
A színház az adott pillanat művészete. Ami azon túl, hogy minden este az aznapi közönségének szól, és azzal együtt rezonál, ha még cipelik is néhány napig (jó esetben esetleg), évekig megmarad az emléke, mégiscsak eloszlik a kultúra felhőjében. Szóval a legtöbb, amit tenni tudunk, hogy élő kapcsolatra törekszünk a nézőkkel, amíg lehet.
Létezik még ugye az a verzió, amikor „konzervbe” kerül egy-egy kiválasztott színházi este: volt idő (hej, nosztalgikusan felsóhajtó emlékezet), amikor még élőben közvetítettek színházi előadásokat, miközben rögzítették is, aztán az egykorvolt MTV archívumában őrizgették tovább. Hogy olykor-néha belébotoljon egy bevállalós műsorszerkesztő, hogy még ha csak éjjeli is, de mégis valamivel kitöltendő műsorsávba megismételjék azt az aludni nem tudó vagy pont fanatikus rajongóknak, színházőrülteknek. Aztán persze szép lassan az előadásban szereplők mellett, a velük élő nézőikkel együtt elsomfordált a könyörtelen idő. Egykor csodák voltak – de igen, mind tudjuk, hogy képernyőn nem igazán lehet átadni azt a hangulatot, katarzist, ami ott és akkor a nézőteret fogta egybe (lehelet megszegik). És mégis. Amikor időnként rábukkanhatunk egyre itt-ott a neten, még mindig képesek odaszögezni a tv vagy monitor elé, ha a játékmodor néha már nem is oly’ friss, mint ami a ma színpadjain megélne, a Nagyok: a Dívák és Bölények úgy vibrálnak, élnek ott, amitől visszavonhatatlanul kanapéra szegez, és jelen idővé teszi az akkor volt estét.
És persze a covid hozadéka lett egy ma már önálló médiummá vált forma, az e-színház. Ennek szintén fontos küldetése van: egyrészt elviszi a színházat olyan helyekre, ahová bizonyos okokból nem vagy csak nagyon ritkán jutna el, másrészt nem egy fontos vidéki előadás ér meg színpadon kevés előadásszámot (hiszen a vidéki bérletrendszer elég ritkán engedi meg, hogy azok évadokon keresztül játszhatóak legyenek), és a budapesti színházak is kénytelenek azért időnként műsorfrissítés okán levenni a repertoárról sikeres és/vagy fontos előadást. Ilyenkor ezek is megmaradnak, és elérhetőkké válnak akkor is, amikor „élőben” már nem nézhetőek.
Ezekkel mind esélyt adunk arra, hogy a színház és nézői az adott estére összenőtt közössége képes legyen még tovább együtt lélegezni, gondolkodni és élni. Hogy a színház által feltett kérdésekre együtt keressük a választ. A ma emberének egyre fontosabb az „azonnaliság”, a lehetőség az instant élményre. Nekünk, színháziaknak erre lehet még egy-két válaszunk. Nem mai találmány egyik sem, viszont elég jól működik. Összekapcsolja a nézőket a színészekkel és az előadással.
| hirdetés
 |
|
Ezért is indítottunk két új programot a Karinthy Színházban. Bizonyos előadásaink után közönségtalálkozókat szervezünk az alkotókkal, ahol egy kötetlen beszélgetésben kérdezzük őket az előadás létrejöttének körülményeiről, a próbafolyamat alatti kulisszatitkokról, kicsit egy amolyan élő „így készült” videó. Tapasztalataink szerint az esték jó hangulatban záródtak, amik csak tovább bátorítanak minket a program folytatására.
A másik út, amin elindultunk nézőinkkel közösen, hogy a „nehezebb”, kérdéseket, beszélgetéseket generáló estéinkhez drámafoglalkozásokat kapcsolunk. Ezeken moderátorok segítségével végigmegyünk a nézőkkel együtt egy vezetett ösvényen, ahol az őket és minket érintő, az előadások által megszülető kérdéseket közösen tesszük fel, és próbálunk meg azokra mindenkinek saját habitusa és érzetei által válaszokat keresni.
Hogy mekkora sikerrel, ezt igazából soha nem lehet megválaszolni. Az mindenképp mutatni képes egy előadás „túlélését”, ha képes fontos és érzékeny kérdéseket „kipréselni” belőlük – eleddig jelesül diákokból. A Hamlet – crazy and cool kapcsán beszélgettünk velük, csodálatosabbnál csodálatosabb gondolatok születtek a beszélgetéseken. Van remény, minden látszat ellenére gondolkodnak. Akkor is, ha felnéznek a telefonjukból, és akkor is, amikor épp kirángatni se lehet őket belőlük.
Ezt talán azzal lehetne még „megfejelni”, ha ennél is tovább tud hatni egy előadás. Mondjuk, ha egy új, azodáig nem létező dráma megjelenik (láttunk már ilyet, szerencsére). De az is a tovább lélegzése, ha mondjuk bekerül egy oktatási programba. Mivel a Hamletet már kiadták párszor keletkezésének ideje óta, nekünk maradt a másik büszkeség: előadásunk tananyag lesz. Az egyik iskola, akik látták az előadást és akikkel beszélgettünk róla, úgy döntött, hogy még jobban kifejtik maguknak és magukban a látottakat. Miszerint érettségi tétel leszünk.
Azért az elég crazy and cool, nem?
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
