Interjú
Korrajz és enteriőr – a Kék rókát stúdiótérben rendezte meg Bagó Bertalan Székesfehérváron
2025-04. szám
A Kozák András Stúdióban mutatta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Herczeg Ferenc Kék róka című színművét. Az előadást Bagó Bertalan állította színpadra Kiss Diána Magdolna, Kricsár Kamill, Andrássy Máté, Varga Lili és Imre Krisztián szereplésével.
A Kék róka az 1900-as években játszódik, és több helyen szalonkomédiaként hivatkoznak rá. Ez a műfaji meghatározás megállja így a helyét?
B. B.: Ez a mű korának egy nagyon jól megírt története. Kicsit hasonlít egy krimihez, de van benne még valami: megtudjuk, hogy ebben a korban milyen viszonyrendszerekben éltek a nők és a férfiak egymás között. Lehet rajta nevetni, de ez nem egy hahotázós, térdcsapkodós darab, inkább azt mondanám, hogy egy enteriőr. Ez a történet csak a saját korában él meg. Nem lehet adaptálni mára, hiszen ma egészen másfajta világrendszer van. Ez a darab egy szerelmi három/négyszögről szól – mert hiszen két nő is van benne. Az egyik már férjes asszony, de nem ahhoz ment férjhez, akihez szeretett volna. Aztán van egy házibarát is, akinek a különössége az, hogy úgy viselkedik, mint egy férj. A férj pedig egy kicsit mókás, ő tulajdonképpen nem ezt a feleséget szeretné, hanem egy másikat, róla azonban még nem is tudja, hogy szereti. Tehát szalonkomédiának nem mondanám, inkább egy társadalmi korrajznak nevezném, amin lehet ugyan nevetni, de közben elgondolkodtató is.
Nem először foglalkozol ezzel az anyaggal, illetve Herczeg Ferencet is sokadik alkalommal rendezel. Szerinted mi az, ami a legnagyobb erőssége az ő drámáinak, színdarabjainak?
B. B.: A Kék róka a maga idejében nem véletlenül volt világsiker. Sokkal érdekesebb dolgok vannak benne, mint amelyek egy egyszerű vígjátékban lennének. Ebben emberi sorsok vannak. Herczeg olyan rejtetten és ügyesen tudja fűzni a történetet, hogy ha jól játsszuk, jól csináljuk, a darab végére nem is tudjuk megmondani, hogy mi is történt valójában. A nagy kérdés, hogy vajon járt-e Cecile a Török utcában, vagy nem járt. Ha járt is, a szűcsnél volt-e, vagy pedig az aviátornál, akivel lehetősége volt megcsalni a férjét. A darab úgy van megírva, hogy mindkettő lehetséges, és ez nagyon izgalmas. Adott egy kiszolgáltatott, a férje által elhanyagolt asszony, és van egy férfi, akit ez a nő őszintén szeret – ám ő inkább az intakt, becsületes embert játssza. A férfi közben szeretőt tart, ami ebben a korban a világ legtermészetesebb dolgának számított. Ez a XX. század elején a polgári rétegnek egy meglehetősen rendhagyó gondolkodása volt. Érdekes végiggondolni, hogy abban a korban mit tehetett meg egy férfi, és mit nem tehetett meg egy nő. Épp azért izgat ez a darab, mert ebből a korból nem olvastam mást, ami ezt a kérdéskört ilyen mélyen és komolyan dolgozná fel, kicsit megfricskázva azt a társadalmi réteget is, amelyről szól. | hirdetés
 |
|
Az első nagy háború után készült ez a mű, ami egy nehéz időszak volt, és talán mondható, hogy most is hasonlóban élünk. A Kék róka egy olyan darab, ami a nehezebb időkben tud egy kicsit segíteni az emberek lelkületén?
B. B.: Ha azt mondjuk, hogy ez a történet tulajdonképpen nem olyan emberek között játszódik, akiknek a pénz számít elsősorban, akkor igen. Vannak olyan emberek Magyarországon most is, akiknek nem az a legnagyobb problémájuk, hogy van-e pénzük vagy nincs. Itt nem a pénz a kérdés, hanem az emberi viszonylatok. Éppen ezért azt gondolom, hogy tanulságos, hogy ez nem változott azóta sem.
Ezt a darabot tíz éve rendezted meg Szegeden. Ha ennyi idő után újra visszatérsz valamihez, már máshogy látod, mást emelsz ki belőle? A mű most ráadásul a stúdiószínpad terébe került. Kellett-e emiatt máshogyan rendezni a darabot?
B. B.: A szegedi egy klasszikus nagyszínházi előadás volt. Ezt egy sokkal szűkebb térbe helyeztük most ebben a stúdióelőadásban. Abban más, hogy ezúttal a nézők sokkal jobban veszik majd a finom reakciókat, a finom vonulatokat. Mert ez a történet a hazugságról szól: ki hazudik és kinek? Ezt a nagyszínpadon ki kellett nagyítani, hogy jobban lássa a hátsó sorban ülő néző is. Engem most az izgat, hogy itt minden jelenet olyan közeli, hogy még azt is látja a néző, ha lecsordul egy csepp verejték valakinek a homlokán. Ez a darab épp erről a fülledt, mindig egy kicsit feszültségterhes helyzetről szól, amit a magatartásformák tudnak igazán megmutatni. Az izgatott, hogy hogyan lehetne ezt a darabot még igazabbul, lélektanilag még realistábban megcsinálni. Biztos vagyok benne, hogy a közelség jót tesz neki.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
