Ajánló A Kőszegi Várszínház vendégjátéka a ban! – Márai Sándor: Az igazi 2025-12. szám
A Kőszegi Várszínház régóta következetesen fordul magyar darabok színrevitele felé, illetve fontosnak tartják, hogy készüljenek új magyar drámák is. 2025-ben ünnepeltük Márai Sándor születésének 125. évfordulóját. Ennek kapcsán vitték színpadra Az igazi című regény színpadi adaptációját – saját átiratban, saját produkcióban.

„Mondd csak, miért nem tanítják a férfiak és nők egymáshoz való viszonyát az iskolákban? Egészen komolyan kérdezem ezt, nem tréfálok. Végre is legalább olyan fontos ez, mint hazánk hegy- és vízrajza, vagy a helyes társalgás alapszabályai. Legalább annyira ezen múlik az emberek lelki nyugalma, mint a becsületen vagy a helyesíráson.” (Márai Sándor – Az igazi)
Ünnepelte a szellemi közélet Márai Sándor Az igazi című regényének a megjelenését 1941-ben. Az Újság című napilap cikkírója így lelkesedett: „Irodalmi életünk kiemelkedő eseménye egy-egy új Márai-regény. Márai minden egyes könyve mai életünknek és sorsunknak szinte a lényeg magyarázatának igényével fellépő megragadása. A klasszikus polgárosztály, sajátos világával, tulajdonképpen csak Márai műveiben jut be a magyar irodalomba, hogy azután sorsában, életformájában, túl az osztályon, egy egész kultúra jelképévé nemesedjék. E klasszikus polgárság regénye Márai Sándor új műve is: férj és feleség vallomásában egy házasság története s az emberi szeretet örök, eredendő és magasztos tragédiája. A szeretet boldogság, de a szeretet lehet pokol is, amelynek tüzében elemésztődik, aki szeret és akit szeretnek. Ez az új, hatalmas Márai-regény magva. Izgalmas, életünkbe vágó probléma, amelyet az író fölényes tárgyilagossággal és mágikus biztonsággal ábrázol, az utánozhatatlan, gazdag hangszerelésű, mindig meglepő és mindig hibátlan Márai-prózában. Az igazi nemes, varázslatos hangja a sors rejtett titkait idézi.” | hirdetés
 |
|
Színpadra alkalmazta: Bereczki Ágota. Szereplők: Lázár – Cserna Antal, Péter – Haumann Máté, Ilonka – Balázsovits Edit, Áldozó Judit – Pető Kata. Díszlettervező: Khell Csörsz. Jelmeztervező: Pető Kata. Zene: Furák Péter. Rendezőasszisztens: Szládek Kata. Dramaturg: Zöldi Gergely. Rendező: Paczolay Béla.
MOMkult
Január 26., hétfő 19:00
|
vissza |
|
|
| |