Ajánló Reigl Judit – Haláltánc 2023-05. szám
Reigl Judit (1923–2020) születésének századik évfordulója alkalmából a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria eddig nem látott kis méretű műveinek bemutatásával tiszteleg a művész előtt. A Reigl Judit – Haláltánc című kiállítása az 1945 utáni európai képzőművészet kiemelkedő alakjának utolsó rajzsorozatát tárja elénk. Az egyedülálló grafikai anyag Reigl életének páratlan képes krónikája, amely úgy összegzi termékeny éveit, ahogyan csak a halál kapujából visszatekintve lehet.
Reigl látásmódját jórészt a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében fiatalon felfedezett remekművek határozták meg. Courbet korai, monumentális vászna, a Birkózók volt az első kép, amely igazán megrendítette a tizenhét éves pályakezdő művészt. Az évek során az alkotás több változatát is megfestette, köztük azt a kiállításon is látható, 1966-os, Birkózók című falfestményét is. Leonardo Lóláb-tanulmányai és Delacroix Villámlástól megriadt ló című képe éppoly fontosak voltak Reigl utolsó alkotói korszakában, mint első látásra, nyolc évtizeddel korábban. Fra Angelico Jelenetek a sivatagi remeték életéből (Thebaid) című művének részleteit már az 1950-es években készült szürrealista műveiben idézte, de a motívumok a kései rajzokon is felismerhetők. A kiállított művek párbeszédet folytatnak Cranach, Dürer, Gaddi, Goltzius, Goya, El Greco, Hans Baldung Grien és más mesterek műveivel is, melyeket ő maga oly sokszor csodált és másolt budapesti diákévei alatt. A Haláltánc-ciklusban Reigl magyar művészeket is felidéz. Csontváry Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban és Templomtéri kilátás a Holt-tengerre című festményeinek több változatával is találkozhatunk a kiállításon, de gyakran értelmezi újra Gulácsy A halál sziklája és A hídon bolondos, furcsa népség vonult keresztül című vásznait is. | hirdetés
|
|
A több mint száz művet bemutató kiállítás egyszerre értelmezhető hazatérésként és testamentumként. A tárlat létrehozói Reigl Judit kívánságát teljesítik azzal, hogy rajzait a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található kedvenc festményeivel együtt állítják ki. A tárlat nemcsak tisztelgés a három éve elhunyt, világszerte ismert, magyar származású alkotó előtt, de egyben új rálátást ad a gyűjtemény remekműveire is.
Szépművészeti Múzeum, Michelangelo-terem
09. 03-igészetéről.
|
vissza |
|
| |