Impresszum | Előfizetés  
  2024. május 9., csütörtök
Gergely, Katinka

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Augusztusi időutazásra hív a Savaria Történelmi Karnevál
2023-06. szám / Gáspár Kinga

Különleges helyet foglal el a magyar fesztiválkultúrában a Savaria Történelmi Karnevál, amely idén XXII. alkalommal várja az érdeklődőket. A Kárpát-medence és Magyarország egyetlen, a
római kor óta folyamatosan lakott, egyben hazánk legrégebbi városi rangú településén, Szombathelyen augusztus 24-27. között idén is visszaforgatják az idő kerekét, hogy megmutassák, milyen volt az élet a történelem hajnalán. Grünwald Stefániával, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetőjével többek kö­zött az idei különlegességekről beszélgettünk.

Milyen előzményekre nyúlik vissza a ma már közismert és közkedvelt Savaria Történelmi Karnevál?
G. S.: Idén 22. alkalommal szervezzük meg az eseményt, amelynek előzményei az 1960-as évekre nyúlnak vissza – akkoriban a város legnagyobb szabású eseménye volt, alapkoncepciója is abban az idő­szak­ban forrt ki. Annak idején ünnepségsorozat keretében operaelőa­dá­sokat tartottak az Iseumban, majd egyszer csak berobogott egy hírnök, aki bejelentette, hogy másnap kezdetét veszik a Savariai Játé­kok, Claudius császár vendégeskedésével. Az egykori, több ezer fős történelmi jelmezes felvonulás a mai eseménynek is az alapja. A régi ünnep a ’60-as évek végére főként pénzhiány miatt elsorvadt, de a városlakókban olyan erős volt a nosztalgia, hogy hogy 2000-ben köz­kí­vá­natra újra kellett indítani. Azóta pedig – a koronavírus két évét kivéve – minden évben megszervezzük a Savaria Történelmi Karnevált.

Miben más a mai karnevál a hajdani Savaria Játékokhoz képest?
G. S.: Átalakult a koncepciója: széles körű összművészeti fesztivállá vált, megőrizvén eredeti tematikáját. Most is a város ókori múltját, a római kori alapítást állítjuk az események középpontjába, ám a jelmezes felvonuláson túl ma már közel 30 különböző helyszín várja a résztvevőket gazdag programkínálattal. Ezek zöme a belvárosban található: vannak közöttük autentikus római kori helyszínek, például a romkert, de vannak rekonstruált helyszínek is, mint az Iseum vagy egy római katonai tábor felépített másolata. Mindenhol maga a helyszín határozza meg a tematikát is, hiszen a katonai táborban légiósokkal és későbbi korszakok katonáival találkozhatnak a vendégek. Az egykori Savaria civil központja az ókori polgárok hétköznapi életet mutatja be: láthatunk itt ókori iskolát, esküvőt, részt vehetünk az antik élethez hozzátartozó kézműves tevékenységekben. Az Iseum vallási központ volt hajdanán, a karnevál idején az ókori hitvilágról szóló előadásokat hallgathatnak itt az érdeklődők, de részt vehetnek rekonstruált templomnyitó és templomzáró szertartáson, Isis istennő hajójának vízre bocsátásán is.
hirdetés

Évről évre hatalmas érdeklődésre tart számot a karnevál. Kiknek szólnak ezek a programok?
G. S.: A karnevál programjainak többsége ingyenesen látogatható, így csak becsült számaink vannak a résztvevői létszámról. A Covid előtt 120 ezer fő látogatott el hozzánk, és bízunk benne, hogy idén ismét ennyien leszünk. Annál is inkább, mert a fesztivál közönsége nem korhoz kötött, mindenki megtalálhatja itt az érdeklődésének megfelelő programot. A már felsorolt, tradicionális helyszíneink mellett vannak ko­moly­zenei, könnyűzenei színpadaink, kimondottan kisgyermekes családoknak szóló programjaink, gasztro­nó­miai élményekre tematizált helyszíneink is. A borok utcájában a magyar borvidékek mutatkoznak be, a sörtéren a hazai sörfőzdék, a Berzsenyi téren pedig folkudvar várja a népi kultúra és a magyarországi nemzetiségek kultúrája iránt érdeklődőket. A Savaria Történelmi Karnevál üde színfoltja a Művészetek utcája, egy szabadtéri bemutatóterem, ahová szobrászok, festőművészek, képző- és iparművészek tele­ped­nek ki, és a karnevál ideje alatt itt dolgoznak.

Gazdag, rendkívül informatív – kik a Savaria Történelmi Karnevál legnépszerűbb fellépői, melyek a közönség kedvenc programjai?
G. S.: Valóban nagyon sok mindent meg lehet tanulni ezen a karneválon a római korról, és ez is az egyik célunk. A gyermekhelyszíneinken például ókori hétpróbás játszóházunk van, ahol a próbákon a város tör­té­nelméhez kapcsolódó feladatokat kell teljesíteni, a Savaria legio race-en pedig egy, a gladiátorjátékokból átvett és kialakított akadálypályát működtetünk. A rendezvény húszéves története során meghonosodtak igazi közönségkedvencek, például a Collegium Gladiatoriumot – a római gladiátorokat – tenyerén hordozza a közönség. Ugyancsak rendszeres és rendkívül népszerű vendégünk Kassai Lajos lovasíjász. Bajor testvérvárosunkból érkezik az Artistica Anam Cara artistacsoport, akik gyakorlatilag a karnevál két évtizede alatt váltak amatőrökből profikká.

Mi lesz az idei karnevál újdonsága?
G. S.: Minden évben meghatározott tematika köré szervezzük a programokat, idén az aktivitás tema­ti­ká­jához kapcsolódunk. Maga a karnevál is az aktivitásról szól, hiszen a különböző helyszínek között hömpölyög a tömeg, mindenki igyekszik a lehető legaktívabban részt venni a programokban. A fesztivál leglátványosabb eleme továbbra is a jelmezes felvonulás, amelybe civilek és hivatásos hagyományőrző csoportok egyaránt bekapcsolódnak, ilyenkor több ezer jelmezes vonul végig a belvárosban. A szombathelyiek számára teljesen természetes, hogy mindannyiunknak van otthon tógája, tunikája a szekrényben, amelyek ilyenkor előkerülnek, és ókori jelmezben együtt vonulunk végig a városon. Ezt az örömöt szeretnénk minél több vendéggel megosztani. Mindenkit szeretettel várunk!

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor