RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2023. február 5., vasárnap
Ágota, Ingrid

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„A kaukázusi krétakört a leírhatatlan erejű anyai kötődés mozgatja”
2022-12. szám / Nagy Klaudia

2017-ben szerződött a Nemzeti Színház társulatához, miután elvégezte a Kaposvári Egyetem szín­mű­vész szakát. Már a színháznál töltött gyakorlati évei alatt is olyan emblematikus, nemzetközi hí­rű rendezőkkel dolgozott együtt, mint Viktor Rizsakov, Silviu Purcarete és David Doiasvili.
Kislánya születése után megújult energiával tért vissza a színpadra, hogy ebben az évadban egy újabb fajsúlyos szerepben lépjen a közönség elé: Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című darabjában Grusét alakítja. Az előadást 2023. január 7-én mutatják be a Nemzeti Színház nagyszínpadán, rendezője a grúz Avtandil Varszimasvili, aki sajátos színházi látásmóddal közelít a német szerző darabjához. Katona Kinga színművésszel arról beszélgettünk, hogyan lett szociológusból színésznő, milyen emlékeket idéz fel benne Kaposvár, mennyire érzi magáénak Gruse szerepét.

Kiskorodban rendszeresen jártál madarászni a Pilisi Természetvédelmi Egyesülettel, a mai napig része az életednek a természetjárás?
K. K.: Sokáig vívódtam az ornitológia és a színészet között, mindkét hivatás egész embert követel. Már a madárvártára is vittem a verseket, amikkel a szavalóversenyekre készültem, most pedig tele van pla­ká­tol­va az öltözőm madarakkal. A színház gyakran beszippantja az embert, de ezek az emlékek segítenek visszakapaszkodni. Engem a várta köze­ge nevelt fel, és a kamaszkorom legnehezebb időszakában is ra­gasz­kod­tam hozzájuk, ahogy most is. Amikor a színházat vá­lasz­tot­tam, még nem tudtam, ez milyen erős elköteleződéssel jár, de a mai fejemmel is így döntenék, mert ugyanazt a lelkesedést érzem ma is minden próbán, mint a legelején.

Végül miért döntöttél az ELTE szociológia szak mellett?
K. K.: Felvételiztem a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de csak a másodrostáig jutottam. A szociológia szak tantárgyai mind megegyeznek azzal, ami engem érdekel, és azt éreztem, arra biztos jó lesz, hogy eldöntsem ebben az évben, mi az, ami felé el szeretnék indulni. Egy évvel később pedig fel­vet­tek Kaposvárra.

Az életedben fontos szerepet játszik a zene, hét évig jártál zeneiskolába, majd az Aranytíz Musical Stúdióba. Mi mindent ad számodra a muzsika, az ének?
K. K.: A mai napig fontos nekem az éneklés. A prózai szakon ez nem követelmény, de ha megvan, az nagy előnyt jelent, akár a felvételin is. Mindenkinek ajánlom, de főleg a színi pályát választóknak, hogy tanuljanak hangszeren játszani vagy énekelni, mert egy gitárral vagy egy fuvolával nemcsak azt tanuljuk meg, hogy kell lefogni a hangokat, hanem a hallás is tisztul, megjön a ritmusérzék, ami iszonyatosan fontos a színpadon. Észre sem veszi az ember, de beépül, és rengeteget tud segíteni más területeken is.

2012-ben végül felvételt nyertél a Kaposvári Egyetem színművész szakára Vidnyánszky Attila osztályába. Hogy élted meg a kaposvári éveket?
K. K.: Az egyetemen azt éreztem, nincs feleslegesen eltöltött idő, mert olyan emberekkel lehetek együtt, akiknek ugyanolyan fontos a színház szeretete, mint nekem. Nagyon jó osztályunk volt, már az első pillanattól látszott, mennyire sokféleképpen gondolkodunk a világról, mégis, amikor egy feladatot meg kellett oldani, könnyedén dolgoztunk együtt. Magasan volt a léc, hiszen Vidnyánszky Attila tanítványai voltunk, volt bennünk bizonyítási vágy, ami jót tett a csapatnak. Kitartást, elfogadást, türelmet, munkabírást tanultunk. Meghatározó 5 év volt.

Rögtön az egyetem alatt együtt dolgozhattál Viktor Rizsakovval, David Doiasvilivel, Silviu Purcaretével. Hogyan hatottak a szakmai fejlődésedre?
K. K.: A Nemzeti Színház nagy erénye, hogy rendkívül színes a repertoár. Változatos világnézetű és látásmódú alkotók rendeznek itt, sajátos eszköztárral és víziókkal, ebbe belecsöppenni a pálya elején nagyon hálás dolog. Az is nagyon sokat számított, hogy Vidnyánszky tanár úr kiengedett Kaposvárra, Debrecenbe játszani, ez a sokszínűség nekem rengeteget adott, hiszen mindenféle szerepben kipróbálhattam magam. Doiasvilivel a Cyranóban dolgozhattam először, később a Szentivánéji álom előadásában átvehettem Heléna szerepét. Mindkét előadás a nézők nagy kedvence volt.
hirdetés

A kaukázusi krétakört a grúz Avtandil Varszimasvili rendezi, aki David Doiasvili mestere is volt. Hasonló előadásra számíthatunk, mint a Cyrano?
K. K.: Cyrano motivációja a szerelem. Ehhez mindenki tud így vagy úgy kapcsolódni. A kaukázusi krétakört a leírhatatlan erejű anyai kötődés mozgatja. A Cyrano impulzív és esztétikailag is gyönyörű előadás volt, A kaukázusi krétakör intenzitásában ugyanilyen. Szélsőséges érzelmeket kell megmutatni, kirobbanó energiával. Ez teljes odaadást követel meg a színészektől. A főpróbahéten naponta kétszer lejátszottuk, teljes erőbedobással, esténként hazaérve olyan fáradtnak éreztem magam, mint soha azelőtt, mégis boldog voltam, mert éreztem, hogy valami fontos születik, ami nemcsak számomra lesz meghatározó, hanem a nézőknek is fontos üzenettel bírhat. Érzelmes előadás lesz. Végigkísérünk egy nőt, aki tűzön-vízen át meg akar menteni egy gyereket, közben elárulják, becsapják, de minden kudarca után újra feláll, mert az anyai szeretet vakon hajtja.  Most, amikor a szomszédban háború zajlik, Brecht darabja a szokottnál is aktuálisabb.   Rendezői szándék is volt, hogy az előadás erősen reflektáljon a jelenre.   

Megterhelő feladatot jelent anyaként Gruse megformálása?
K. K.: A próbafolyamat meglepően könnyű volt, gyorsan megértettem a rendező elképzelését. Előfordul, hogy a színész nemcsak a szereppel kell megküzdjön, hanem a rendező víziójával is, ha az nagyon eltér a saját gondolataitól. Ez most nem volt akadály. Tavaly született meg a kislányom, így nem volt nehéz Gruse szerepébe bújni, játszani viszont annál megterhelőbb. Amikor ennyire közel áll a karakter a színészhez, sokkal nehezebb a „játék”, mint amikor egy ismeretlen embert kell alakítani, mert beengeded a játékba saját magadat, és ha ez érzékeny és friss élményekkel társul, abból egyrészt csodálatos pillanatok születhetnek, másrészről viszont pokoli nehéz kimászni belőle, ha legördül a függöny. Komoly koncentrációt igényel egy háromórás előadás alatt minden pillanatban jelen lenni, Vidnyánszky tanár úr ezt már az egyetemen igyekezett nekünk megtanítani.

Gruse a háborúban is megőrzi jóságát, emberségét. A végén, amikor kétfelől húzzák a gyermeket, elengedi a kezét, mert nem szeretne fájdalmat okozni neki, ezzel a tettével bizonyítja, hogy tényleg a gyermek biztonságát tartja szem előtt, és nem a saját érdekeit. Hogyan lehet jónak maradni egy korrupt rendszerben, egy vészterhes időszakban?
K. K.: Gruse fiatal, tiszta, naiv, szerethető lány, aki rengeteg borzalmat él át a darab elejétől kezdve. Az önzetlen szeretet az, ami miatt meg tudta tartani a jóságát, hiszen erős kapocs alakul ki közte és a gyermek között, feltámad benne az anyai ösztön, egy védelmező akarat. Még akkor is, ha nem a vér szerinti gyermekéért küzd, képes lenne az életét áldozni érte. A sajátjának tekinti szinte az első pillanattól kezdve. Van benne egy eredendő jóság, amit nehéz eljátszani, mert ez mindenkiben ott van, mégis megfoghatatlan. A gyermekkori naivitásomba kapaszkodtam, oda próbáltam visszanyúlni, hogy a kiindulási pontot megtaláljam, mert az a Gruse, akit először látunk, egész más jellem, mint akivé a történet végére válik. Gruse szerelmes, nemcsak a szerelmébe, Szimonba, hanem a világba, amiben él, és őszintén hiszi, hogy minden úgy van jól, ahogy van, jókedvű és életszerető, egészen addig, amíg bele nem csöppen egy ismeretlen helyzetbe, ami mindent felforgat. Hatalmas ívet jár be az elsőtől az utolsó pillanatig. Számomra nagyon-nagy utazás, és nagyon remélem, hogy a nézők is ugyanezt érzik majd.

A kaukázusi krétakör mellett milyen bemutatóid lesznek még a Nemzeti Színházban?
K. K.: Elkezdjük próbálni a Don Juant Alekszandar Popovszki rendezésében, ezután a Rex című darabban játszom, amit Kirill Fokin, a rendező Valerij Fokin fia írt, de még nem tudom a pontos szerepeket, minden alakul. Ha van időm, szeretek felkészülni az előadások előtt az aktuális anyagból. Nem hiszek abban, hogy a szerep megformálásához sokat hozzátenne, inkább csak a magam szórakozására próbálok elmélyülni ilyenkor egy-egy író életében és a darabhoz kapcsolódó anyagokban. A Színháztörténeti Intézet erre tökéletes hely, ajánlom mindenkinek! Amikor pedig mindenféle ismeret nélkül indulunk neki egy teljesen új darabnak, mint a Rex esetében, az mindig izgalmas, mert közösen fejtjük meg az anyagot. Mindkét metódusnak megvan a maga szépsége.






vissza
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor