Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 15., kedd
Teréz

 
 
Nyomtatható változat
Összeállítás
Kate McKinnon – A nő, aki bejött a tévéből
2018-07. szám / Szalóky Bálint

Augusztus 16-tól látható a magyar mozikban a címében egyértelmű James Bond utalást rejtő A kém, aki dobott engem. A kémkomédia két sztárja közül Mila Kunist jól ismerjük, partneréről,
Kate McKinnonról azonban eddig méltánytalanul kevés szó esett. Így fest a Saturday Night Live-on ed­ző­dött, más hírességeket remekül utánzó komika eddigi pályája.

Nulladik óra
Az 1984-ben, a New York Citytől mindössze egyórányi autóútra lévő Sea Cliffben született McKinnon családjának nem sok köze volt a show-businesshez. Gyerekként zongorázott, csellózott és gitározott, a Columbia Egyetemen viszont már színház szakra járt. Társalapítója lett az elsősorban zenei im­pro­vi­zá­ciók­ra fókuszáló Tea Party nevű komikus társulatnak. Leleményességével hamar kitűnt a többiek közül: főszerepet kapott három egyetemi színdarabban, és egy másik társulatnak is a tagja lett. A nagy ugrást rögtön a diploma megszerzése után a The Big Gay Sketch Show című tévésorozat jelentette, ahol mind a három évadot végigjátszotta, de ez sem volt elég a számára: folyamatosan fellépett élőben is, valamint szinkronszerepeket vállalt, különböző animációs filmeknek és sorozatoknak kölcsönözte a hangját.

A tévés komika
Az egyértelmű áttörést az 1975 óta műsoron lévő, élőben közvetített Saturday Night Live jelentette. A csa­pat­hoz 2012-ben csatlakozott, mostanra pedig már a leghosszabban kitartó női csapattag státuszával büszkélkedhet. A mai napig rendkívül nagy nézettségnek örvendő komikus show-ban számtalan híresség paródiáját eljátszotta: Justin Biebert, Emilia Clarke-ot, Penélope Cruzt és Ellen Degenerest éppúgy re­me­kül utánozta és kifigurázta, mint a választási kampány idején Hillary Clintont. Néhány SNL-es komikussal, valamint testvérével közösen készítette el a Notary Publix című webes sorozatot, ami azonban mindössze egyetlen évadot (hat részt) élt meg.

Mozisikerek
McKinnon egyáltalán nem zárkózott el a mozitól, kezdetben azonban főleg apró mellékszerepekkel találták meg. Ilyen volt a 2015-ös Lánytesók két másik, akkor már a mozikban is befutott Saturday Night Live-sztár, Tina Fey és Amy Poehler oldalán, vagy A kém, aki dobott engem rendezőnőjének (Susanna Fogel) első filmje, a Life Partners. Az első főszerepet 2016-ban kapta, a Szellemirtók sorozat csajos folytatásában. Az egész franchise-t nulláról újrakezdő filmben Melissa McCarthy, Kristen Wiig és Leslie Jones partnere lehetett, és ha valaki, ő biztosan jól jött ki belőle: bár a film messze nem váltotta be a hozzá fűzött anyagi reményeket, és most már egészen biztos, hogy folytatás nélkül marad, mindenképpen jó ajánlólevelet jelentett McKinnonnak.
Ugyanebben az évben a Hivatali karácsonyban többek között Jason Bateman és Jennifer Aniston mellett komédiázhatott, a Lángelmék című páncélautó-rablós vígjátékban pedig Zach Galifianakis, Owen Wilson és Kristen Wiig partnereként láthattuk. Közben a szinkronizálást is örömmel folytatta, immár olyan A-kategóriás animációs filmekben, mint amilyen az Angry Birds – A film, a Szenilla nyomában, a Ferdinánd és a Balerina – utóbbi érdekessége, hogy az eredeti angol szinkron hangjait cserélték le az amerikai változathoz jobban csengő nevekre. Mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tavaly nyáron a Csajok hajnalig című vígjáték egyik egyértelmű sztárja legyen: a Chippendale-halállal, töménytelen mennyiségű droggal és piti gengszterekkel fűszerezett lánybúcsú tulajdonképpen nem volt más, mint a Másnaposok és a Hóbortos hétvége női verziója.
hirdetés

Ígéretes projektek
McKinnon már javában forgatja Danny Boyle új filmjét, méghozzá a romantikus vígjátékok mestere, Richard Curtis forgatókönyve nyomán. A változatosság kedvéért ezúttal a ’60-as években játszódó vígjáték állítólag egy sikertelen zenészről szól, aki azt hiszi, ő az egyetlen, aki még emlékszik a Beatlesre. A fér­fi fő­sze­rep­lő a még viszonylag ismeretlen Himesh Patel lesz, McKinnon mellett azonban feltűnik még Lily James és a slágergyáros Ed Sheeran is – utóbbi új dalokat is jegyez majd.


A kém, aki dobott engem
A Szárnyas fejvadász 2049, az Atomszőke és a Vörös veréb mellett ez az elmúlt évek legnagyobb szabású Budapesten forgatott pro­duk­ció­ja. A vígjáték stábja tavaly nyáron lepte el a várost, és már az előzetesből jól látszik, hogy számos helyszínen dolgoztak: a belváros emblematikus pontjai mellett a 4-es metró egyik megállója is helyet ka­pott a filmben. Az akcióvígjátékban két barátnő (Mila Kunis és McKin­non) egy nemzetközi összeesküvés kellős közepén találja magát, amikor az egyikük ex-pasija (Justin Theroux) újra feltűnik a színen, és bevallja, hogy valójában CIA-ügynök, akivel éppen bér­gyil­ko­sok akarnak végezni. A film rendezője, Susanna Fogel számára ha­talmas ugrás, hogy ezúttal sztárokkal dolgozhatott. Augusztusban kiderül, mekkora sikerrel.






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor