Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 15., kedd
Teréz

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Tízezer nézőn túl a diákmozi-program, a KLASSZ Napok
2024-03. szám

Már több mint tízezer iskolás vett részt a Nemzeti Filmintézet (NFI) és az Art-Mozi Egyesület KLASSZ Napok programjában, amelynek célja, hogy a mai tizenévesek is felfedezzék a közös mozizás élményét magyar filmekkel. A tanév végéig elérhető program országszerte
20 helyszínen nyújt iskolai csoportoknak kedvezményes mozivetítéseket, a folyamatosan bővülő filmkínálat több mint 130 kortárs és klaszszikus magyar alkotásból áll.
Az ősszel elindított KLASSZ Napok keretében eddig több mint 300 vetítésen fedezhették fel általános és középiskolás diákok a közösségi filmnézés élményét. Az országszerte húsz art moziban, a főváros mellett a megyeszékhelyek többségén is elérhető program klasszikus magyar filmkincsre épülő, kortárs hazai filmekkel kiegészített, több mint 130 filmből álló kínálata a legkorábbi némafilmektől az új magyar filmekig több mint egy évszázad hazai filmtörténetét íveli át.
A digitálisan restaurált filmklasszikusok között az eddigiekben A Pál utcai fiúk (1969), az Egri csillagok (1968) és A szeleburdi család (1981) volt a legnépszerűbb alkotás, a kortárs magyar filmek közül a Hat hét, a Kojot négy lelke, a Kincsem és a Larry voltak a legtöbbször műsoron a programban. Az animációs klasszikusok között a János vitéz (1973), a Lúdas Matyi (1977), a Vuk (1981) és a Macskafogó (1986) volt a legnézettebb. A kínálatba újonnan bekerült tartalmak közt szerepel A nemzeti aranyai című dokumentumfilm és az 1987-es klasszikus vígjáték, a Szeleburdi vakáció is.
A filmek egy részéhez az NFI Filmarchívum szakmai szervezetekkel – köztük a Magyartanárok Egyesületével és az Osztályfőnökök Országos Egye­sü­letével – együttműködve komplex oktatási segéd­a­nyagokat is készített, amelyek kreatív feladatok formájában segítik a filmek élményszerű feldolgozását.
hirdetés

A filmválasztékban megtalálható, változatos műfajú alkotások a közösségi moziélmény megtapasztalásán túl számos tantárgy oktatását is segítik, a magyar irodalomtól a történelmen, a média és vizuális kultúrán, a dráma és természettudományi tantárgyakon át az etikáig.
A KLASSZ Napok programhoz továbbra is lehet csatlakozni: bármely hazai oktatási intézmény pedagógusa jelentkezhet, aki szívesen elvinné osztályát a jelenleg elérhető húsz art mozi egyikében szervezett vetítésre. A diákcsoportok az NFI támogatásának köszönhetően kedvezményes, 500 Ft-os jegyáron tekinthetik meg a kiválasztott filmeket.

Részletek és jelentkezés: www.klassznapok.hu.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor