Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 15., kedd
Teréz

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Elszáradt füvekről – Festői szépségű film az emberi lélek mélységeiről
2024-03. szám

Április 18-tól látható a hazai mozikban Nuri Bilge Ceylan, a kortárs európai mozi egyik legje­lentősebb alkotójának új filmje, amelyet Cannes-ban a legjobb színésznőnek járó díjjal ismertek el.
A török rendezőóriás filmjei rendszeresen a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütálnak, ahol sorra nyerik a díjakat – például kiérdemelte a Zsűri Nagydíját (Messze, 2003, Once Upon a Time in Anatolia, 2011), a legjobb rendezés díját (Három majom, 2008), a FIPRESCI-díjat, valamint egyenesen a fesztivál legrangosabb díját, az Arany Pálmát (Téli álom, 2014).
Legújabb, Elszáradt füvekről című, festői szépségű filmjében Ceylan ismét az emberi lélek legmélyére ás, miközben sokakat foglalkoztató kérdésekhez nyúl rendkívül érzékenyen. A kiábrándult Samet (Deniz Celiloglu) egy isten háta mögötti falucskában tanít Kelet-Anatóliában, Törökország kurdok lakta részén. Abban reménykedik, hogy egyszer majd a ranglétrán feljebb jut, és Isztambulban kap állást. A férfi egyhangú élete a vonzó tanárnő (Merve Dizdar) megjelenésével és az iskolában kirobbanó botránnyal fenekestül felfordul. Diákjaik a hatal­mukkal való visszaéléssel vádolják meg őket.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor